A LEVELEK KOLOZSVÁRRA VERSEI

58. levél 
MIÉRT? 
(Előhang)

Sétálok a végtelen temetőben, 
A temetőben, amely én vagyok. 
Végtelenebb ez, mint a nagy világ: 
Mert benne fekszik minden meghalt énem, 
És mindenik volt az egész világ. 
És holtan fekszik most már mindenik.

Temető már csupán az életem: 
Titokzatos holt arcok zsúfolása, 
Halott tengerben megdermedt habok. 
Az édes napnak boldog ujjai 
Nem keltik őket vidám mozdulásra, 
Hogy mint habos juhoknak serege 
Szaladjanak a messziség felé, 
Hol a lehajló égnek peremén 
Olyan boldogan szőke a világ, 
Hogy azt hiszed: a Jóság ott lakik, 
És ott várnak rád szelíd lányai: 
A hit, a munka és a szeretet.

Vihar nem löki lázadásra őket, 
Hogy mint sörénylő őrült paripák 
Az ég dühére felrohanjanak 
S bele nyerítsék Isten haragjába 
A teremtett Föld szörnyű átkait: 
Hogy tőr az élet és a világteremtés 
Előre fontolt gyilkos akarat. 
Mind, aki voltam, csendes és halott. 
Örökre dermedt szemük rám mered 
S mint fagyott szájak: csenddel kérdezik: 
Miért? Miért?

Miért? Miért!...Vak zörgő a világ 
És én, vén gyermek, sírva rángarom. 
Mint rögzött őrült cellája falán: 
Rögzött ütemben veri szívemen: 
Miért? Miért? 
Bomlott malom lett az egész világ 
S vak ritmusában jajgat szüntelen: 
Miért? Miért?

Ó, húnyjatok le, kérdező szemek, 
Aludjatok, nehéz halottaim! 
Kinyújtom fáradt roppant karjaim 
És ringatom a súlyos temetőt, 
És ringatom ezer halottaim. 
Halott dajka ringatja holtjait, 
Holt sírásó altatja sírjait:

Tente, tente szépen, 
Kicsi kutya tarka, 
Jó gyermek elalszik, 
Jó gyermek nem kérdez, 
Mert könnyes lesz édes 
Holt anyámnak arca.

(1936/1943.)