Ponyva-sátram teteje, 
Kilenc menkő üt bele. 
Én vagyok az ereje, 
Hős legények eleje.

Pusztán áll a sátorom, 
Nincs ünnepem, nincs borom. 
Kuruc, labanc ha támad: 
Csak én védem a várat.

Ponyva-sátram mégis áll, 
Minden vésszel szembeszáll. 
Hej, sok szegény szereti, 
Templomának nevezi.

Kuruc, labanc egy nekem 
Egyiket se szeretem; 
Elviszik az asztagot, 
Adnak érte maszlagot.

Kuruc, labanc: úr-dolog, 
Várnak rájuk bő torok. 
Bármelyi az, ki nyeri, 
Csak a szegény éhezi.

Bármelyik a győztesebb: 
Szegény testén van a seb. 
Ő fizeti sarcukat, 
Békéjüket, harcukat.

Koldus Ferkó, sógorom, 
Te vagy az én rokonom. 
Egy a sorsunk: ez a faj, 
Egy a nyelvünk, ez a: jaj.

Jaj-testvérek, halljatok: 
Ha egy harcon meghalok, 
Süssetek meg engemet, 
Csapjatok nagy ünnepet.

Egyetek meg engemet: 
Én leszek a véretek, 
Leszek belső váratok: 
Én leszek az álmatok.

A jaj-egység én leszek, 
Minden korban én teszek, 
Minden lábban dobbanok, 
Minden szívben robbanok.

Kuruc, labanc elszalad, 
Rátok is süt majd a nap. 
Kaptok húst, lágy kenyeret, 
Jó bort és sok gyermeket.

Rám is csak gondoljatok: 
Szép dalokat mondjatok, 
Víg táncokat ropjatok: 
Én majd fenn kurjongatok.