- Hiller István -

Szabó Dezső 1920 februári

soproni szereplésének visszhangja

Szabó Dezsőről az elmúlt másfél évtized alatt igen keveset beszéltek és még kevesebbet írtak. Ez a cikk sem léphet fel azzal az igénnyel – nem célja és nem is feladata -, hogy Szabó Dezső írói és politikai értékelését adja, mert ezt az irodalomtörténészek már régebben megtették. Soproni szerepléséről és annak visszhangjáról azonban az értékelés óta jóformán még említés sem történt. A ma is érvényes értékelésnek alapján a továbbiak megértéséhez szükséges, hogy röviden áttekintsük Szabó Dezsőnek felfelé ívelő, majd egyre inkább ellentmondásokkal és örökös belső nyugtalansággal teli életét. Már középiskolás korában rendkívüli tehetséget árult el, később pedig mint az Eötvös Kollégium hallgatójának igen nagy sikert és tudományos hírnevet jósoltak. Párizsból hazatérve – ahol mint ösztöndíjas tanár képezte magát – már szélsőjobboldali nézeteket vallott, uszított a zsidók és a szocialisták ellen. Nagyváradi tanárkodása alatt barátságot kötött Juhász Gyulával, akinek hatására nézetei pozitív irányban megváltoztak, hamarosan a haladás élvonalában találjuk: állandó munkatársa lett a „Nyugat”-nak és a „Huszadik század”-nak. Termékeny cikk- és tanulmányíró. Ezek, valamint szokatlan hangú egyéni stílusú elbeszélései, feltűnést és általános sikert eredményeztek. Az „őszirózsás forradalom” nem váltotta be régi reményeit és nem juthatott egyetemi katedrához sem. „Az egész emberért” című, a „Nyugat”-ban megjelent cikkében kitörő örömmel üdvözölte a Tanácsköztársaság kikiáltását.

Annak ellenére, hogy a proletárdiktatúra kiadta az „Elsodort falu”-t, sőt még ki nem adott műveiért a Szellemi Termékek Országos Tanácsától 28 000 korona előleget is kapott, hamarosan szembekerült a Tanácsköztársasággal, habár továbbra is forradalmárnak tartotta magát. Kétségtelen, hogy inkább a kizsákmányoltakhoz húzott, mint a kizsákmányolókhoz, a marxizmust azonban sohasem fogadta el. A Tanácsköztársaság megdöntése után is antikapitalista maradt, de ez párosult a legvadabb antiszemitizmussal és reakciós fajelmélettel. Élete végéig azt a téves és lehetetlen álláspontot képviselte – és ezt arra alapozta, hogy a magyar kapitalisták között sok zsidó volt -, hogy az antiszemitizmus egyet jelent az antikapitalizmussal és fordítva. Nagy Péter azt írja, „... éppen mert nagy, közel évszázados hagyományra támaszkodhatott, volt könnyű itt átcsúsztatni az érvelést az osztályról a fajra, volt könnyű átcsúszni érzelmileg is a haladásból a reakcióba”. (Nagy Péter: Szabó Dezső az ellenforradalomban c. könyvéből. Bp. 1960, Szépirodalmi K. 10 p.) A Tanácsköztársaság megdöntése után felsietett Pestre, titkos szervezetet hozott létre, kiépítette kapcsolatait az Ébredő Magyarok Egyesületével, majd pedig megkezdte vidéki körútjait, melyek során majdnem minden nagyobb városba ellátogatott. Ezeknek a látogatásoknak célját ő maga így fogalmazta meg: „Azt hittem, első dolog: a lelkekbe friss, csíráztató szeleket zúgatni, hogy itt mindenki keresztény és magyar legyen – a többi magától megy. Felzsúfolt erőim teljes fegyverzetével dobtam magam a harcba, éjjel-nappal dolgoztam, szakelőadásokat tartottam, vidékre utaztam agitálni a magyarságért, új irodalmi egyesületet teremtettem...” (Idézet: Miért vonult vissza Szabó Dezső? Gondolat, 1920. szept. 16. 3. p.) Hogy ezek a vidéki körutak valóban milyen célokat is szolgáltak, arról soproni látogatása alapján is tiszta képet nyerhetünk.

Soproni látogatása nem annyira irodalmi, mint inkább politikai jellegű volt. 1920. február 21-én Kirchner Viktor és Várhidy Lajos társaságában érkezett Sopronba, hogy megalakítsa „az egyetlen pártpolitikán felül álló komolyan dolgozó szervet”, az ún. Egyesült Keresztény Nemzeti Ligát. Városunkban Szabó Dezsőt nem fogadták szívesen, pedig ebben az időben még országszerte népes tábora volt, írásait sokan olvasták és nem kevesen voltak – főleg az egyetemek hallgatói között volt igen népszerű -, akik az ifjúság vezérét látták benne. Soproni látogatásának már első napja sem volt sikeres. Ezen a napon, függetlenül Szabó Dezső programjától, a Magyar Képzőművészek Nemzeti Szövetségének Sopronban tartózkodó fővárosi tagjai a Kaszinóban irodalmi estet rendeztek. A műsorban Homonnay György szobrász felolvasást tartott, Márkus Lili Chopint zongorázott, Varga Irén német és régi magyar dalokat énekelt, Ónody Ákos pedig Tompa és Petőfi verseket szavalt. Váratlanul és műsoron kívül – egyébként igen jellemző módon – felszólalt Szabó Dezső is. Beszédében a legmerészebb antiszemita hangot ütötte meg. A közönség kellemetlenül és kínosan érezte magát. Sokan felkeltek helyükről és elmentek. Elképzelhető, hogy ez a kínos jelenet nem toborzott új híveket a másnapi politikai gyűlésre.

A „Sopronvármegye” 1920. február 24-i számában az olvasó erről az estről a következőt olvashatta: „Műsoron kívül még Szabó Dezső író is beszélt és erősen antiszemita ízű beszédet mondott, melyet mi, akik lapunk vezető helyén méltatjuk a kiváló írónak a magyarságra megbecsülhetetlen értékű képességeit, ezen a helyen, egy művészi estélyen előrehirdetés nélkül, elmondani sem ízlésesnek, sem fairnak nem tartunk”.

Másnap, 1920. február 22-én délután 4 órakor tartották meg az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga alakuló gyűlését a városháza nagy tanácstermében. A „Soproni Hírlap” február 24-i száma azt írta az eseményről, hogy részben „az előkészítés hiánya miatt”, részben pedig a „lelkekben fekvő politikai feszültség miatt” a nagyterem nem telt meg. Ezzel szemben Szabó Dezső egy későbbi keltezetlen levelében a következőket írta: „Ha Balassagyarmat, Győr, Sopron három zsúfolt házat tudott adni, tud Debrecen is”. (Idézet Nagy János: Oláh Gábor levelesládájából. Irodalomtörténeti Közlemények. 1959. 111-130 p.) Nem tudjuk, hogy Balassagyarmat és Győr zsúfolt házat adott-e az írónak, tény azonban, hogy Sopron nem biztosított telt házat. Nem a „Soproni Hírlap” által említett okoknál fogva, hanem azért, mert a soproni közvélemény, ha nem is ellenségesen, de feltétlenül idegenkedve vagy közömbösen fogadta az írót. Az alakuló gyűlésen megfogalmazták az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga soviniszta és antiszemita célját. Ezek szerint a Liga olyan országos társadalmi szövetség, melynek célja a keresztény nemzeti sajtó és könyvkiadás megszervezése, a fiatal keresztény írók felkarolása és a fővárosi sajtóban való szóhoz juttatása, a keresztény nemzeti ipar és kereskedelem támogatása stb. Ezek után Rábel László árvaszéki ülnök felkérte Szabó Dezsőt, hogy mondja el beszédét.

Szabó Dezső beszédét a legféktelenebb antiszemita uszítás jellemezte. Támadta azonban a protestánsokat is, akiket azzal vádolt, hogy örökké ellenzékieskedtek, támadta a katolikusokat, mert azok viszályt és széthúzást szítottak és támadta a kommunistákat, mert azok szerinte vallásüldözők és nemzetietlenek.

Beszédének befejező részében ellentmondásba keveredett későbbi, már idézett levelével. Szó szerint a következőket mondotta: „Én nem hiszek ezeknek az üres padoknak: tudom milyen kétségek között vannak önök. De ne nézzék csak az önök(!) hanem gyermekeik jövőjére gondoljanak”.

Szabó Dezső beszéde után Várhidy Lajos volt zalaegerszegi polgármester, a Liga elnöke ismertette a Liga szervezetét és alapszabályait. A Ligába csak 18 éven felüli keresztényeket vettek fel, akiknek fogadalmat kellett tenniök, hogy semmiféle titkos társaságnak vagy szabadkőművespáholynak nem lesznek tagjai.

Szabó Dezsőnek soproni szereplése ezzel még nem fejeződött be. Itt tartózkodását felhasználta arra is, hogy érintkezést találjon helyi írókkal, művészekkel, ezekkel megismertesse eszméit és próbálta őket céljai szolgálatába állítani. A Frankenburg Irodalmi Kört arra próbálta rávenni, hogy olvadjon bele a Magyar Írók Szövetségébe, melyet ő kovácsolt össze. Az írószövetség célkitűzései közel azonosak voltak az Egyesült Keresztény Nemzeti Ligáéval. Erre vonatkozó részletes tervét Szabó Dezső a Frankenburg Irodalmi Kör társas vacsoráján terjesztette elő, melyet a Kör az író tiszteletére rendezett. A vacsorán Östör József és Matus György köszöntötte Szabó Dezsőt. Ónody, a Nemzeti Színház tagja szavalataival igyekezett enyhíteni az elég hűvös légkört. Szabó Dezső egyébként nagyszerűen megfogalmazott pohárköszöntőjében annak a véleményének adott kifejezést, hogy az utolsó évtizedek magyar irodalma alig volt egyéb mint őrjöngő buja tánc a Sexus körül. Nem tudjuk, hogy a soproni írók miként vélekedtek Szabó Dezső javaslatáról és a magyar irodalommal kapcsolatos nézeteiről, tény azonban az, hogy Szabó Dezső elutazása után pár nappal a Frankenburg Irodalmi Kör nyilatkozatot tett közzé a soproni lapokban arról, hogy a Kör nem lép be a Magyar Írók Szövetségébe.

Szabó Dezső soproni szereplésének és az itt elmondottaknak nemcsak Sopronban, hanem más városokban, így a fővárosban is visszhangja támadt. Ugyanis 1919-től már egyre gyakoribbak a támadások Szabó Dezső ellen. Főleg a liberálisabb sajtó vonja kétségbe igazi ellenforradalmiságát, mondván, hogyan lehet őszinte ellenforradalmár az, aki régebben a „Nyugat” és a „Huszadik Század” hasábjain éppen ennek ellenkezőjéről tett tanúbizonyságot. Soproni beszéde tetézte a támadásokat, sőt bátran lehet állítani, hogy egy eddiginél is nagyobb támadási hullám kiinduló pontja lett. Közvetlenül soproni látogatása után inkább csak szóban, személyes konfliktusok és irodalmi viták alkalmával érték támadások. Pár nap múlva még erőteljesebben fejére olvassák ellentmondásos viselkedését. Erről szól a 8 órai Újság 1920. február 27-i cikke, amely „Mit mondott Szabó Dezső Sopronban és mit írt a >>Nyugat<<-ban” címmel jelent meg és keltett nagy feltűnést. A támadások egyre sűrűbbé válnak, barátai elhagyják, szembefordulnak vele munkatársai is. Kosztolányi Dezső azt írja róla, hogy „művésznek politikus volt, politikusnak művész”. Elkeseredésében a magányt keresi, kocsmát vagy boltot szándékozik nyitni a „letört múzsához”. Ő maga erről így nyilatkozik: „Belátom, hogy életpályát tévesztettem, nem vagyok író, tehát új foglalkozást választok, újra kezdem az életemet. Negyvennégy éves vagyok még csak és nem először kezdem újra!” (Az Újság, 1923. október 20.)

Hadakozásainak és védekezésének soproni vonatkozása is van. 1924. január 25-én levelet ír a Sopronvármegye c. lapnak. A levél így hangzik:

„Igen tisztelt Szerkesztőség!

Hiszem, hogy esetleges politikai, vagy irodalmi nézetkülönbség nem fogja Önöket megakadályozni abban, hogy segítsenek nekem: megvédeni az emberi jóságot a lelkiismeretlen kísérletezőktől! Igen szépen kérem mellékelt interjum b. lapjukban ismertetni.

Kiváló tisztelettel

Budapest, 1924. jan. 25.

Szabó Dezső I. Szirtes út 4/a II. 5.”

Az interjúban Szabó Dezső elmondja, hogy egy Rik Ödön nevű mérnök-százados volt nemrég megszűnt lapjának, az Élet és Irodalomnak kiadója. Rik az országban gyűjtést indított Szabó Dezső megsegítésére az író tudta és akarata nélkül. Ezért elégtételt kér és követeli, hogy „a megpumpolt, kivétel nélkül szegény embereknek az összeget rögtön adja vissza”, mert „magyar művészeknek lehet nehéz az élet, de egy sem fog köztük olyan akadni, aki szegény emberek jóérzésének kizsákmányolásából akarja fenntartani magát”.

Még 1924. szeptember 25-én újból megjelenik Szabó Dezső neve a Sopronvármegye hasábjain. G. M. ismeretlen nevű ifjú ember „Szabó Dezső üdvözli Sopront” cím alatt lelkesedik érte. Az író ugyanis Szirtes úti lakásán könyvtárát bocsátotta áruba. G. M. is vett tőle igen olcsón hét kötet Gárdonyit. Volt ott egy feszület ezzel a felírással: „Ez a Krisztus a reám eső áldással eladó: 1 000 000 korona.” Természetesen Sopronra is terelődött a beszéd: „Az emlékezés tüze lobban fel, amikor Sopront említem. Néhány évvel ezelőtt jártam a Maguk szép városában és azóta sokszor, nagyon sokszor gondolok rá vissza – mondta. Élénken érdeklődik az elcsatolás utáni helyzetről és lassan-lassan a politika berkeiben járunk.” Végül „kezet szorít, melegen üdvözli a jó soproniakat.” A „jó soproniak” zöme azonban éppen nem volt annyira elragadtatva tőle.

Egyéni fajelméletéből kiindulva támadta ugyan a Horthy-rendszer politikáját, később a nyilasokat, de minden más politikai irányzatot is. Társadalmi érintkezésében is sajátos, bántó viselkedést tanúsított. Egy szemtanú elbeszélése alapján tudjuk, hogy a harmincas évek végén egyik előadása alkalmával az első sorokban ülő hallgatóit ellenőrizte, hogy érvényes belépőjeggyel rendelkeznek-e. A társadalom és környezete hibáján kívül 1945-ben éhenhalva találtak rá.

Néhány évvel ezelőtt Sopronban a városi kórházban ápolták testvérhúgát. Elbeszélésekből úgy tudjuk, hogy ő is azon a véleményen volt: a nagy írói tehetség hányatott, nyugtalan életének és tragikus halálának oka is saját hibáiban és az emberekkel szemben tanúsított bizalmatlanságában keresendő.

(SOPRONI SZEMLE /1965./ XIX. évfolyam 1. szám, 86. o.)