- Degré Alajos -

SZABÓ DEZSŐ SÜMEGI FEGYELMI ÜGYE

 

 

Szabó Dezső önéletrajzát Budapest ostroma közben, mikor az öregedő szerző éhezve didergett a pincében, 1914 tavaszával, a Sümegen lezajlott fegyelmi ügyének leírásánál szakította félbe a halál.¹ Ezt a fegyelmi ügyet Szabó Dezső irodalomtörténeti értékelője, Nagy Péter csak röviden említi. Legfeljebb annyit jegyez meg róla, hogy „egy blaszfémiának minősített könnyelműen tréfás kijelentéséért akasztanak most fegyelmit a nyakába, és helyezik át Ungvárra.”² Véletlenül rátaláltunk a sümegi reáliskola iratai között³ a fegyelmi ügy iratainak egy részére, amelyekből megismerhetjük a konkrét vádat, de egyben Szabó Dezső védekezési módszerét is. Az így nyert kép talán egy vonással hozzá fog járulni a fiatal, szenvedélyes Szabó Dezső jellemzéséhez, de az iratokból megismert pontos adatokból arra is következtethetünk, mennyire őszinte öregkori visszaemlékezéseiben.

 

Szabó Dezső 1913 őszén került – fegyelmi határozattal – Székelyudvarhelyről Sümegre. A 4 osztályos alreál tanári kara 7 tagból, összes tanulólétszáma 113 főből állt. Az iskola élén álló Kellemen Károly igazgató már 1885 óta itt működött, 1893 óta igazgatóként. Nagy erőfeszítéseket tett, hogy az iskolát 8 osztályos főreállá fejlessze, de hasztalanul, főleg azért, mert a község semmiféle terhet nem tudott erre a célra vállalni. A tanárok ebbe a kis falusi iskolába való beosztásukat valósággal büntetésnek tekintették, ha tehették, igyekeztek mielőbb elkerülni, tehát a tehetségesebb, mozgékonyabb tanárok gyakran változtak. Mentek, ki Temesvárra, ki Kecskemétre. Összezördüléseiken az igazgató annyira nem tudott úrrá lenni, hogy némelyik tanár hétszámra nem is beszélt a másikkal. Néha veszekedésüket még áthelyezésük után is folytatták hivatalos és nem hivatalos írásokban.⁴

 

A tanárok közül Dehény József még 1913 szeptemberében engedélyt kapott arra, hogy öt negyedikes polgárista leányt mint magántanítványt gimnáziumi különbözeti vizsgára készítsen elő. Köztük volt a polihisztor múzeumvezetőnek, Darnay Kálmánnak, az állatorvosnak és a gyógyszerésznek a lánya is. Az igazgató csak azt kötötte ki, hogy az oktatás délután 1 – 3-ig a reáliskola egyik tantermében történjék, mert egy korábbi súrlódás miatt elhatározta, nem engedélyezi, hogy bármelyik reáliskolai tanár a polgári iskolában bármilyen tevékenységet fejtsen ki.

 

1913 november elején Dehény néhány napra engedéllyel elutazott Sümegről, és Szabó Dezsőt kérte meg, hogy magánóráin helyettesítse. Szabó Dezső az órát végigtréfálta a tanítványaival, ezt valószínűleg őszintén írta meg önéletrajzában. Tréfálás közben az egyik leánynak nyakán függő Mária éremre mutatva megkérdezte: „Mi jár az ön nyakában tánclépést? Ja, tudom már annak a zsidógyereknek az anyja, aki Názáretben vagy Betlehemben született.” A leányok ezt mint nagyszerű tréfát szerte mesélték a városban, úgy, hogy a visszatérő Dehény már elbeszélte az igazgatónak, magánbeszélgetésben, hogy „Hallotta, mit mondott Szabó Dezső? … Restellem, hogy így viselkedett”. Az igazgató azt mondta, ő is restelli ezt, és meg is fogja mondani Szabó Dezsőnek. Ezt a beszélgetést Dehény József elmondta Németh János sümegi plébánosnak, aki a reáliskolához kinevezett „püspöki biztos” címet is viselte, noha ennek nem sok értelme volt, mert a reál állami iskolaként működött.

 

Néhány nappal később az iskolai hitoktató Somlyai Ambrus (nevére Szabó Dezső tévesen emlékszik, és őt „Horváth”-nak nevezi), elment a reáliskolai igazgatóhoz, és a plébános nevében intézkedést kért Szabó Dezső vallást sértő kifejezése miatt. Ekkor az igazgató még könnyen elsimíthatta volna az ügyet, de hűen a más tanárokkal szemben tanúsított korábbi magatartásához, hivatalos képet vágott, és a panasz bejelentését írásban kérte. November 22-én már meg is kapta a plébánosnak objektív hangú levelét, melyhez csatolta Somlyai hitoktatónak Szabó Dezső fent idézett szavait idéző jelentést, és az ügyben vizsgálat elrendelését kérte. Itt megjegyzem, hogy Szabó Dezső az önéletrajzában sokkal szelídebben fogalmazza meg a panaszolt mondatot. Szerinte csak annyit mondott volna: „Ki ez a néni, nem a betlehemi kisgyermek anyja?”⁵ Ennek a fogalmazásnak nem volt az a kötözködő éle, ami egyébként Szabó Dezsőnek annyira sajátsága volt, úgy hogy fel kell tennünk, a hitoktató feljelentésében foglalt szavak hangzottak el. Egyébként ezt a fegyelmi során Szabó Dezső soha nem tagadta, és az egyik leányka tanúként is vallotta, hogy azt mondta Szabó Dezső, ami a feljelentésben volt. Arról azonban, amit e feljelentés után tett, ami cseppet sem volt diplomatikus, és ami oly tökéletesen jellemző a fiatal „Donkisottra”, önéletrajzában mélyen hallgat.

 

A plébános levelének vételekor ugyanis Szabó Dezső betegen feküdt lakásán, az igazgató erre írásban szólította fel, hogy a feljelentésben állítottak valóságáról és az ügy körülményeiről haladéktalanul tegyen jelentést. Erre még az nap a következő választ kapta:

 

 

„Igen tisztelt Igazgató Úr!

 

Somlai Ambrus úr személyem iránti szíves érdeklődésére tisztelettel a következőt válaszolom:

 

1.Az én időtöltésem a lányokkal teljesen magánjellegű volt, ott azt beszéltem, amit akartam, a dolgokra nem is emlékszem s az ott mondott szavakhoz semmi egyházi vagy iskolai felsőségnek köze nem lehet.

 

2.Somlai Ambrus úrnak nyílt keresztényi eljárásáért testvéri ölelésem küldöm. Az igen tisztelt Igazgató Úrhoz maradok őszinte tisztelettel

 

 

Sümeg 1913. nov. 22

 

Szabó Dezső

tanár és Ambrus testvére

a Krisztusban.”

 

 

A levélben foglalt merev elutasítást és a hitoktató iránti epés gúnyt az igazgató még sem tűrhette, és még az nap még egy felszólítást küldött Szabó Dezsőnek, melyben fellépésének alapjául utalt arra, hogy az eset az iskolai helyiségben történt, kétségbe vonta, hogy az esetre nem emlékeznék, és a hivatalos levélre megfelelő hangú választ kért. Szabó Dezső még az nap újabb, egészen hivatalos levelet írt, de abban sem volt sok köszönet.

 

 

„Igen tisztelt Igazgató Úr!

 

Nagybecsű átiratára a következőket vagyok bátor felelni.

 

Dehény József tanár 5 leánytanítványát 3 órán át privátelőadásokra elvállaltam. Ez egy egészen magántermészetű ténykedés, mert azt, hogy Dehény J. az iskola egy termében pénzt keres, hivatalos jellegű dolognak el nem ismerhetem.

 

Hogy ott mit és miről beszéltem a lányoknak, erről csak a lányok szüleinek vagyok felelős, s bármelyik szülő rekriminál, kellő magyarázattal és elégtétellel szolgálok.

 

Természetesen ez nem érinti az Igazgató Úr iránti feltétlen tiszteletem és nagyrabecsülésem.

 

 

Sümeg 1913 nov. 22.

 

Kiválló tisztelettel

Szabó Dezső”

 

 

Érdemben most sem felel, rabulisztikusan megkerüli a kérdést, és feljebbvalója iránt éppen nem mutat tiszteletet.

 

Az igazgató még aznap harmadik levelet is írt Szabó Dezsőnek, kifejtette, hogy minden körülmények között korrektül kellett volna viselkednie, és ha úgy történt, ahogy a feljelentés előadta, ezt a maga részéről helytelennek tartja, és a jövőben ilyen nyilatkozatoktól tartózkodjék. Ez utóbbi levelét másnap közölte a plébánossal is.

 

Tehát az igazgató ügyetlenül és határozatlanul, de igyekezett az ügyet elsimítani. A plébános azonban ezzel nem elégedett meg. Újabb és újabb levelekben követelt határozottabb, hivatalosabb és erélyesebb fellépést. De nem pihent Somlyai Ambrus hitoktató sem. Arra ugyan természetesen nincs adat, amit Szabó Dezső önéletrajzában állít, hogy a gyóntatószékben próbált volna a leányokból terhelő vallomásokat kicsikarni, de hivatalos beadvánnyal fordult a polgári leányiskola igazgatójához, akivel a reáliskola igazgatójának korábban súrlódásai voltak, gondoskodást kért arról, hogy a „vallásában mélyen megsértett” leányok a jövőben olyan helyen meg ne fordulhassanak, ahol, „akár hitük, akár erkölcsük veszélyben foroghat”. Azzal fenyegette az igazgatót, hogy ha megfelelő intézkedéseket nem tesz, a tanfelügyelőségnél feljelenti. A légkör olyan feszült lett, hogy Szabó Dezső két tanártársa rendkívüli tantestületi tanácsülés összehívását kérte, a támadások elleni kollektív védekezés megbeszélésére, az igazgató pedig hosszú felterjesztésben panaszkodott a tankerületi főigazgatónál, hogy Németh plébános úgy viselkedik, mintha felettese lenne, utasítgatja, rendelkezik vele. Ez ellen védelmet kért. Hogy a tantestületi ülésen mi történt, sajnos nem tudjuk, a jegyzőkönyvnek csak egy töredéke maradt fenn. Most azonban már érdemi védekezésre készült. A magánórákra járó polgáristák szüleitől nyilatkozatot kért (ezt utóbb Szabó Dezső-nek tulajdonította) arról, hogy leányaikat nem látják erkölcsileg és vallási szempontból veszélyeztetve, újabb nyilatkozatot vett Szabó Dezsőtől, melyben ő most már – az inkriminált kifejezést nem tagadva, de el sem ismerve, komoly hangon kijelentette: „Dehény József leánytanítványai – egészen magánjellegű érintkezésben mondott – valamelyik mondatom félremagyarázták: kérem az igen tisztelt Igazgató Urat, hogy abban az esetben, ha valamelyik szülő ez irányban érdeklődne vagy nyugtalankodna, szíveskedjék megnyugtatni, hogy minden vallássértő gondolat annál is inkább távol volt tőlem, mert elveimnek nem szoktam kiskorúak között propagandát csinálni s az ilyent bárki részéről elítélem. Becstelennek tartanám azt az oktató személyt, ki tanítványaival bármily idea érdekében paktálna.

 

Sümeg 1913. dec. 3.”

 

 

December 4-én az igazgatói irodában kihallgatta az esetnél jelen volt leányokat. Ebben igaza van Szabó Dezsőnek visszaemlékezéseiben. Valósággal megható, mennyire kiálltak mellette a tanítványai. Az öt leány közül négy nem is volt hajlandó emlékezni arra, voltaképpen mit mondott Szabó Dezső, csak az az egy ismerte el, hogy a kifogásolt mondat elhangzott, akinek a nyakán a Mária érem volt. Valamennyi – bár külön-külön hallgatták ki, - egybehangzóan állította, hogy az egész órán át tréfált velük, akármit mondott, csak tréfának vették. Semmi bántót nem mondott, senkinek semmiféle érzését nem sértette.

 

A plébános azonban most már ezzel sem elégedett meg. Minthogy az igazgató a rendelkezésére álló adatok alapján nem volt hajlandó fegyelmi vizsgálatot elrendelni, és az ügyet felsőbb hatóságának jelenteni, a plébános Kárpáti Kelemen székesfehérvári tankerületi főigazgatóhoz fordult, az pedig már 1913. december 15-én felhívta a reáliskola igazgatóját, terjessze fel az ügyben keletkezett iratokat, és tegyen részletes jelentést. Kellemen igazgató december 16-án (vagy 26-án, az írás nem világos) hosszú jelentést írt, ebben azonban inkább csak magát mentegette, ő korrektül járt el, nem „járt egy úton” Szabó Dezsővel, mulasztás nem terheli. Finoman mentegeti ugyan Szabó Dezsőt is, de olyan érvekkel, amik inkább ártottak neki, mint használtak. Pl. Szabó Dezső azt hitte, a Mária érmet viselő leány református, mert atyját ismerte, tudta róla, hogy református, ezért csodálkozott az érem viselésén.

 

A tankerületi főigazgató jó idő múlva határozott csak, 1914. március 14-én kitűzte a fegyelmi vizsgálatot március 23-ra. A fegyelmi vizsgálatról természetesen már nem maradtak iratok a gimnáziumban, csak az eredményt tudjuk, áthelyezést Ungvárra.

 

A fegyelmi ügyről ma is különböző legendák keringenek. Egyik szerint a fegyelmi voltaképpeni oka az lett volna, hogy Szabó Dezső Ramasetter Vincének az iskola előtt álló szobrát lepiszkította. Ennek semmi nyoma nincs. A másik néhai Schuster Oszkártól, az egerszegi gimnázium nagy hírű klasszika-filológia tanárától származott, aki a fegyelmi vizsgálaton részt vett. Szabó Dezső is említi önéletrajzában, hogy a tankerületet egy tanár vagy igazgató képviselte, akinek nevére nem emlékszik. Schuster állítólag egy magánbeszélgetésben megkérdezte Szabó Dezsőt, hogy miért tette ezt. Erre Szabó Dezső azt felelte volna, hogy a nyakban viselt Mária éremhez azért nyúlt hozzá, hogy így alkalma legyen megfogni a kislány mellét. A válasz nagyon hasonlít Szabó Dezső eljárására, de aligha valószínű, hogy így történt. Ha nem is hihetjük el azt a nőknél elért rengeteg sikert, amivel Szabó Dezső önéletrajzában dicsekszik, és szemmel látható az a törekvése, hogy magát mint kitűnő pedagógust állítsa be, akkor is úgy tűnik, hogy önérzetes volt arra, tanári helyzetével vissza nem él. Nem fér kétség ahhoz, hogy ha a fegyelmi ügy során tett írásbeli nyilatkozatai, ha nem is ügyesek, mindig teljesen őszinték, és a tanári becsületről a december 3-i nyilatkozatban vallott felfogása nem engedett volna meg ilyen kisiklást.

 

A fegyelmi úton való áthelyezését alkalmasint nem is annyira a feljelentésben foglalt kifejezésnek, hanem a hitoktató kíméletlenségének, és saját nyilatkozatai hetyke gúnyorosságának köszönhette, saját magának és Sümeg város kulturális fejlődésének igen nagy kárára.

 

 

(Megjelent: Irodalomtörténeti Közlemények, 591-593. o.)

 

 

Jegyzetek:

 

¹Szabó Dezső: Életeim. Budapest. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1965. II. köt. 572. oldalon említi 1944. dec. 22-i kelettel, hogy már éhezik. A sümegi fegyelmiről az 578-9. oldalon ír. A könyv utolsó lapja 583. 1945. jan. 5-én halt meg. (Degré Alajos itt téved: valójában 13-án, - a felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint – délután 16:40 perckor halt meg Szabó Dezső.

>> szerkesztői kiegészítés << )

²NAGY PÉTER: Szabó Dezső indulása. Irodtört. Füz 22. sz. Bp. 1958. 33.

Szabó Dezsővel legutóbbi irodalomtörténeti munkáinkban másutt is Nagy Péter foglalkozik.

Így NAGY PÉTER: Szabó Dezső. Bp. 1963. Magyar Irodalmi Lexikon. Bp. 1965. III. köt. 111-113., A magyar irodalom története szerk. Sőtér István Bp. 1966. VI. köt. 190 – 199.

 

³Zalaegerszegi Állami Levéltár. Sümegi gimnázium iratai.

Iktatott iratok 5. csomó. Elnöki iratok 1879 – 1919.

⁴U. o. 1911. évi eln. 1, 7, 1913. eln. sz. nélkül

⁵Szabó Dezső: Életeim. II. 578.