In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ
(Nap Kiadó, 2002.)
(II.) FILOZOPTER A POLITIKÁBAN
UR GYÖRGY
Szabó Dezső utolsó napjai
Karácsony után szürke hétköznapok következtek, mindig kevesebb élelemmel. Szabó Dezsőnek semmije sem volt szalonnán, almán és boron kívül. Az asszonyok kínálgatták ezzel-azzal, de ő nem tudott lemondani a húsról és a legjobb főzelékeket nem fogyasztotta el.
- Húsra még tudtam azelőtt vacakot enni – lökött félre egy kitűnően elkészített lecsót – de vacakra vacakot nem tudok enni.
Aki adta, nem sértődött meg a megjegyzésen, nevetett rajta.
Természetesen napról-napra fogyott. Gyomra rettenetesen korgott. Hangosan korgott, úgyhogy éjjel a mellette fekvő Polzovics János ezredes özvegye többször felriadt.
Szabó Dezső másnap, mikor az ezredesné elmondotta, hogy gyomorkorgása miatt nem tudott aludni, nevetve vigasztalta:
- Nem tehetek róla, ha üres. Hurcolkodjon odébb a méltóságos asszony.
Senki sem sértődött meg, bármit is mondott, mindent megbocsátottak neki, mert ő Szabó Dezső volt.
Különben az ezredesné és lecsótfőző leánya gondozták. Néha-néha csak megette azt a levest, amit odaadtak a számára.
*
Ránk köszöntött szilveszter délutánja is. Ez nevezetes dátum a ház történetében. Megrohantak bennünket a nyilasok és kifosztották a házban levő vendéglőt. Most láttuk, hogy mennyi hús volt a vendéglőben elrejtve és milyen jól lakhatott volna ebből Szabó Dezső, ha megfőzik és nem dugják el. Most elvitték a nyilasok. Az udvaron majdnem összevesztek a valódi Pick-szalámi rudakon. Mi csak néztük a felhalmozott ennivalókat, amiket a >>testvérek<<, mintegy harmincan, cipeltek el a Bérkocsis utcai nyilasházba. Este visszajöttek borért. Ezért se fizettek és ezt is elvitték a pincelakók elől.
Szilveszter estén László József házfelügyelő meghívta vacsorára. Kedvenc húsétele került elő a zsírosbödön fenekéről. Sertéskaraj és libacomb. Zsírban sült burgonyával.
A vacsorához Szabó Dezső hozatott le lakásáról három üveg butéliás bort.
Felszabadultan, emberhez méltóan, meleg szobában, fehér abrosszal terített asztalhoz ültünk le öten vacsorázni. Kis karácsonyfa állt az ablak előtt. Melegen duruzsolt a kályhában a tűz.
Szabó Dezső levetette télikabátját, amely karácsony első napja óta rajta volt, megmosta kezét, arcát és beleült az asztalfőre helyezett kényelmes karosszékbe. Fehér asztalkendőt terített nyakába. Megszólalt:
- A mai vacsora egyedül a Méltóságos Asszonynak lesz jó.
Látja, hogy nem értjük megjegyzését, folytatta a mondatot:
- Mert az éjjel nyugodtan fog aludni, nem korog majd a gyomrom.
Szabó Dezső két karajt evett, de a hús felét mindegyiken rajtahagyta. A libacombról is csak nagyjából szedte le a húst, régi szokásához híven, ezen is rajta hagyott meglehetős mennyiséget. Figyelmeztettem, hogy a pincében még nagyon jó lenne holnap, vagy holnapután, amit most itthagyott, de legyintett:
- Mindig ott kellett hagynom valamit a tányéron. Most már nem akarok megjavulni.
Nagyon ízlett neki a frissen sült fánk. Többször vett és mindig megkérdezte, hogy szabad-e még enni belőle? Utána megittuk a három üveg bort. Tíz óra után az egyik harmadikemeleti szomszédja frissen főzött babkávéval kedveskedett neki. Második szivarját szívta már akkor, élénk bizonyságául annak, hogy jól érzi magát. Meg is hívta a társaságot jövőre magához szilveszterre. Főleg az asszonyokkal beszélgetett és csupa főzési témát dobott a vitába. Vitatkozott mindenkivel, hogy kell ezt vagy azt az ételt megfőzni. Elmondta, hogy ő miként szokta főzni. Tanácsokat kért az általa még soha nem főzött ételek elkészítési módjáról.
Negyed tizenkettőkor bezártuk az ajtókat és kinyitottuk a rádiót. Mosolygott, mikor meghallotta :
- Itt az angol rádió hírszolgálata . . .
Az angol hirek után megállapítottuk, nem tart már hosszú ideig a nyilas uralom, közel vannak az oroszok és jön a felszabadulás.
Szabó Dezső nagyon várta az oroszokat. Érdekelte őt az a hatalmas erő, amit képviseltek és az új népi előretörés, amelyet ő mindig nekünk is kívánt.
Újév napján meg akart borotválkozni. Az egyik lakót küldte el megszokott fodrászáért. A fodrász nem mert kijönni az utcára, mert állandóan hullottak az aknák. Újból üzent érte és formálisan könyörgött, hogy jöjjön el, nyírja meg, mert már szemébe lóg a haja.
A fodrász eljött, megnyírta, megberetválta. Száz pengőt adott neki. A szegényebb pincelakók elszörnyűködtek. Akkor még olyan nagy összeg volt száz pengő.
*
Vízkereszt reggelén Polzovicsné odafordult Szabó Dezsőhöz:
- Mi volt magával az éjjel?
- Majd megfulladtam. Ki kellett mennem a levegőre.
- Hívjunk talán orvost? Biztosan beteg.
- Nincs nekem semmi bajom, - tiltakozott. Máskor is voltam már így, de természetem legyőz minden betegséget.
Egész nap beszélgetett környezetével. Azt hittük, muló rosszullét volt az, ami elővette.
Három nap múlva panaszkodott. Hirtelen nagyon legyengült és orvosért küldtünk. A szomszédba szaladt át az egyik cselédlány. Megígérte, hogy átjön, de nem jött.
Mikor meghallotta, hogy orvost akarunk, tiltakozott ellene és kijelentette, ha hívunk orvost, nem engedi megvizsgáltatni magát, mert nála még életében nem volt orvos.
Este egész jól érezte magát és az ezredesnével beszélgetett:
- Tudja, milyen nagy temetésem lenne, ha meghalnék?
- Dehogy lenne – válaszolt az ezredesné. - Ki merne ilyen időben eljönni a maga
temetésére?!
- A fiatalok eljönnének, azok nem ijednek meg semmitől sem – válaszolt meggyőződéssel.
- A fiatalokat elvitték a nyilasok és nincs újság, senki sem tudná, hogy maga meghalt – vitázott tovább az ezredesné.
Aztán arról beszélt, hogy a Gellért-hegy déli lejtőjén szeretne pihenni, ahonnan végig lehetne nézni az egész várost, mert ez a várost nagyon megszerette. Ennél csak Kolozsvárt szereti jobban, de mégis a Gellért-hegyen inkább megpihenne.
Most már többen köréje ültünk és kértük, hogy engedje magát megvizsgáltatni, vagy menjen be a Pajor-szanatóriumba, ott ágyba fektetik és biztosan meggyógyul.
- Nincs nekem semmi bajom – ugrott talpra és mutatta, hogy milyen gyorsan tud menni.
Tojást főztek a részére, de otthagyta. Magyaráztuk, hogy ennie kell, mert legyengül és nem bírja legyőzni ezt az influenzát, a melyik most elővette.
- Éppen azért nem eszem, hogy ez az alattomos betegség ne találjon bennem semmi rothasztani valót.
Lehozatta lakásából a még meglévő néhány üveg pálinkáját és szétosztotta. Az egész pince az egészségére ivott. Ő is megivott egy pohárral.
Reggel jókedvűen ébredt és mindannyian azt hittük, teljesen meggyógyult. Ismét Tiszát szidta és leszedte a keresztvizet a ma élő írókról is. Vitázott mindenkivel és délben egy egész tányér levest megevett. El is aludt. Mikor látták az óvóhelyen, hogy elaludt, lábujjhegyen mentek a közelében. Délután négy óra felé felébredt. Kérdeztük, hogy érzi magát, azt válaszolta hogy gyengén. Miksik Andorné engedelme nélkül elszaladt a harmadik házban lakó dr. Gyurkovits orvoshoz, aki az óvóhelyen bridzselt. Kérte, jöjjön el, mert Szabó Dezső nagyon rosszul van. Felküldte a házba egy másik orvoshoz azzal, hogy ő beteg. A másik orvos megkérdezte Miksiknét, miért nem megy Gyurkovits, aki lenn van a pincében?
- Mert beteg – válaszolt Miksikné.
- Olyan beteg én is vagyok – hangzott a felelet és ez az orvos sem jött el.
*
1945. január 13. szombat.
Hideg, zimankós, téli idő.
A hó ritkán pihézik. Budapest ostroma tetőpontján áll.
A várost a felszabadító csapatok már erősen körülzárták. Házról-házra folyik a küzdelem. A nyolcadik kerületben a Tisza Kálmán-tér körül tart. A József-körut környékén egyik belövés a másikat éri. A légitámadások szinte egész napon át tartanak. Orkánszerü az állandó harci zaj.
Ülünk lent az óvóhelyen az ágyakon. Latolgatjuk, meddig tarthat ez a kálvária? A nagy teremben egyetlen petróleumlámpa pislákol. Mégjobban halványítja az amúgy is sápadt arcokat. Egyedül Szabó Dezső ül hátradőlve nyugszékében. Úgy látszik, mintha jobban lenne. Előtte kicsi asztalon parányi gyertya misztikus fénybe vonja alakját.
Egykedvűen néz maga elé. Néha babrálja, igazgatja ölében fekvő táskáját. Odaülünk köréje. Polzovicsné, Miksikné, Biró Károly és még néhányan. Érdeklődünk hogyléte felől. Legyint a kezével . . . Ritkán beszél . . . Akkor is egy-két mondatot . . . Délután négy óra körül nyögni kezd.
Fekete Antal és Biró Károly közrefogják, felkisérik az udvarra. Nagy lélegzettel szívja be a hideg, friss levegőt. Felnéz az ég felé. Ólomszerű és vigasztalan. Majd néhány lépést tesz az udvaron. A tulsó végére akar menni. Kisérői fogják. Az udvar közepén megáll.
- Én ugyis csak a félútig mentem – mondja kisérőinek, majd megfordul.
Int, hogy az óvóhelyre akar menni.
Kísérik....
A lépcső legalsó fokán összecsuklik. Többen odaugranak, átnyalábolják, felemelik és viszik befelé.
- Hagyjanak békén, tegyenek le, nem kapok levegőt, - mondja tisztán és érthetően.
Továbbviszik be az óvóhelyre és beleültetik a nyugvószékbe. Nem tud ülni. Összeroskad . . . Karjánál fogva támogatják, de feje minduntalan lehanyatlik. Szólnak hozzá, de feleletei értelmetlenek.
Az óvóhelyen néma csönd, kint tombol a harci zaj. Megérkezik dr. Csöregh Ferenc orvos – hivatlanul. Odalép hozzá és megfogja pulzusát. A csönd még mélyebbé válik, szinte a lélegzetek is elállnak és úgy figyelik némán az orvos mozdulatait.
- Exitus – döbbent tompán a csöndbe az orvos rekedt szava.
Percekig senki sem tud szólni. Az asszonyok sírással küzdenek, a férfiak állanak tehetetlenül és nézik a nyugvószéken elnyúlt Szabó Dezsőt. A halál járt közöttünk, hívta és viszi azt, aki őt sohasem szerette, az Élet örök szerelmesét, Szabó Dezsőt, magyar fajtájának, a szépségnek és a jóságnak kiáltóját, az örökkön-örökké tépelődő, vívódó tragédiás magyar.
*
Holttestét ráfektettük egy hordágyra és felvittük az udvarra.
Haláláról jegyzőkönyvet vettünk fel a következő szöveggel:
„Felvettük 1945. január 13-án este 5 óra 10 perctől. Szabó Dezső meghalt 1945. január 13-án délután négy óra negyven perckor.
Hagyatékában találtunk:
Egy darab új bőrtárcát, amelyben a következő szerződések és levelek voltak:
Génius-Révai könyvkiadóvállalatok együttes levele, melyben a kiadásukban megjelent összes könyvek jogairól lemondtak Szabó Dezső javára. A levél 1940. október 8-án kelt.
dr. Szentpály István ügyvéd levele 1940. október 2-ről, amelyben igazolja az Atelier Játékfilmgyártó Kft. által megvásárolt Elsodrt falu filmjogát.
Faust Imre 1944. január 31-én kelt szerződése az Elsodort falu kiadásáról. Ugyancsak erről egy közönséges másolat és Faust Imréhez szóló 1944. junius 2-án kelt ajánlott levélről szóló feladólap.
Magyar Élet Könyvesbolt 1939. augusztus 7-én kelt levele, amelyben elismeri a Szabó Dezső füzetekben megjelent tanulmányok megvételét.
Pantheon szerződése 1943. október 18-ról, amelyben megvette A bölcsőtől Budapestig címúű regényét.
A Film-Színház-Irodalom 1943. január 2-án kelt szerződését és levelét, amelyben megvásárolta a Megfojtott kakas című regényt.
Polgári személyi lapját, amely szerint 1879. június 10-én született Kolozsváron, református vallású, író, édesanyja: Nemes Mille Mária.
Nadrág, mellény és kabátzsebeiben, rossz pénztárcában, valamint fekete vászontáskában Harmadik életem: Akaratok és áramok: 609. oldal, Negyedik életem: Páris megindít 1500 oldal terjedelmü kéziratokat. 111.153.24 pengő készpénzt. 1Drb Regalia Mediát, 5 megkezdett doboz gyufát, 1 drb zsebkést, 1drb dugóhúzót, 1 drb zseblámpát elemmel, 1 csomag kulcsot és 1 drb nikkelezett zsebórát.
A felsorolt ingóságokat Budapest, VIII., József-körut 31/a sz. ház óvóhelyén találtuk. Télikabátját és kiskabátját bizottságilag III. 4. sz. lakásban helyeztük el. A lakást bizottságilag III. 4. sz. lakásban helyeztük el. A lakást bizottságilag bezártuk és érintetlenül hagytuk. A fent felsorolt ingóságokat bizottságilag átadtuk megőrzésre Lengyel Károly, József-körút 31/a sz. lakosnak. A kulcsokat borítékba zártuk és a borítékot lezárás után aláírásunkkal elláttuk.
A jegyzőkönyvet felolvasás után 6 óra 15 perckor aláírtuk. Lengyel Károly s. k., Kaszás 27. Sándor, 12651. sz. próbarendőr, dr. Mészáros Ádám s. k., légoltalmi őrségparancsnok, Ur György s. k.”
[…]
(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ
[Nap Kiadó, 2002.], 255-260. o.)