In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ
(Nap Kiadó, 2002.)


(II.) FILOZOPTER A POLITIKÁBAN

Kodály Zoltán levele

Szekfű Gyulának

Budapest, [1926.] máj. 8.

Kedves Barátom,

Köszönet a küldött könyvekért (a papírjuk elég rossz).

A minap az erdőben vittem magammal a cikkeidet, mellékelt glosszákat a véletlenül nálam lévő papírra firkantottam alig olvashatóan. Ne vedd rossz néven, sőt inkább annak jeléül, mennyire foglalkoztattak. Nem ártana abból sokat még részletesebben és népszerűbben megírni.

Szíves üdvözlettel

Kodály Z.

27.¹ Itt a fő baj! Magyarországról alkotott képeidből, bár gazdagabb és sokoldalúbb minden másnál, hiányzik a falusi szegény nép autopsziás ismerete. Egy nem sejtett világot ismernél meg benne, ha rászánnál néhány nyarat, hogy falun, a nép közt, mint szürke igénytelen vendég, csak hallgatnád, amit maguktól beszélnek. Hát még, ha sikerülne azontúl megszólalásra bírni őket.

Volt egy cselédem [Koncz Júlia], aki lassankint egész láda könyvet vett magának, kedvence volt a Gólyakalifa. Falusi parasztlány; most hazakerült Oláh-Szatmárba. - Meggyőződésem, hogy minden falu tudna produkálni egy Nagyatádit, ha... sőt egyebet is. De ide már 100 „ha” is kell.

28. igaz, de itt (talán szándékosan) mellőzöd az érem másik oldalát, hogy ez a kultúra sokszor azon az egyetlen elég kétes jogcímen követelt és sokszor kapott állami támogatást, hogy magyar. A jó magyaroktól írt, de tehetségtelen művek pártolása és terjesztése vajon használt a nemzeti kultúrának?

38. itt, mint sok egyébben is, Szabó D.[ezső]vel találkozol (Segítség!). És erről még egy szempontra jutok, amelyet nem említesz. Hogy a magyar kultúra – még fogalmazásban is egyet akaró, parallel küzdő munkásainak mért nagyobb az egymás iránti közönye, ha nem gyűlölete, mint a közös cél szeretete. Ha az egymástóli izolálásra, verekedésre fordított energiát is a harcba vetnék... Így soha nem lesz fal az egyes, bármily erős kőoszlopokból.

37. Vajon meghallják-e, ha ilyen halkan mondod, hogy milyen öngyilkos gesztus a num[erus] claus[us]. Ha visszajön a küzdelmekben edzett, külf.[öld]-i, tehát jobb kiképzést kapott zsidó generáció, hogy áll meg vele szemben az itthon, falusi nívón maradt, tányérsapkás, szalamanderező, tanulás helyett verekedő, agyontámogatott és mégis nyomorgó 1920-25-ös évjárat? Ide vehetjük a hadiokleveleseket is.

Mert vissza fog jönni az a zsidóság, és itt nem esel bele magad is kissé a Széchenyi említette látni-nem-akarásba? A zs.[idó]ság itt van, és nem megy el; ez adott tény. Valamit kell vele tenni, nem lehet olyan államkoncepciót még utópiának sem elgondolni, ahonnan őket egyszerűen kifelejtjük.

Másik tény, hogy vannak köztük, akik hajlandók is, képesek is olyan munkára, ami a nemz.[eti] kultúrának pozitív haszna. Csak meg kell válogatni az embert és feladatot. Ettől őket elriasztani még akkor is bűn, ha van elég magyar vállalkozó, aminthogy nincs, nincs! Tudományban sem. Művészetben meg éppen hiábavaló minden igyekezet rátermettség nélkül.

Itt azt hiszem, (a Három nemz.[edék]ben) optikai csalódásba jutottál az új művészetet illetőleg, a hazai viszonyok vezethettek félre. Éppen ami legértékesebb az újabb világtermelésben, az nem zsidó. Nekik csak óriási szerep jutott a fogyasztásban, a közvetítésben (a zenében speciális szerep az előadóké) és a sajtóvitákban.

A produkcióban egyelőre a be nem teljesült vágynál tartanak. De hisz alig 100 éve foglalkoznak művészettel.

Középosztály! Szabó szöges korbáccsal megy neki, te simogatod, mint a beteget. Szabó már a Tiszához írt lev.[él]ben követeli, te halkan kéred a segítést. Ez is, az is kell talán, erre egyik hat, másra másik. De nem azt kellene elsősorban a k.[özép]osztálynak mondani: segíts magadon, az Isten is megsegít? Bizonyos, van olyan életképtelen rétege, amely minden támogatás mellett sem tudna megállni vagy produkálni.

A közoktatásnak bármily hallatlan fölemelése elérné-e, hogy a kisbirtokos a tanítót ne tartsa ingyenélő éhenkórásznak. (De hát minek tartja a nagybirtokos?) A gazdagok műveletlensége és idegensége a legnagyobb betegségünk. Gyógyítható-e az utóbbi?

A szegények dolga még mindig reményt keltőbb. A falunak van kultúrája, a maga nemében harmonikusabb, mint a polgári félműveltség.

Azt a kultúrát organikusan továbbfejleszteni, ez volna a feladat.

Fajcikkedet már a Nk.-ben [Napkeletben] olvastam nagy élvezettel. Amit most hozzátettél, még jobb. - De nem mész-e itt is messzire. Utóvégre van egypár zug az országban, ahová török sohasem jutott, mért ne lehetne ott a lakosság legalább 6-700 éve keveretlen. Olvastam, hogy Franciaorsz.[ág]ban vannak parasztcsaládok, amelyek okmányokkal igazolták, hogy Nagy Károly óta ugyanazon helyen laknak. Nálunk is lehet ilyesmi, ha okmány nincs is.

A másik, hogy éppen a lelki átöröklés folytán több maradt a pogány lélekből máig (ezt megállapíthatnád magad, ha jobban megismernéd a parasztságot), mintsem gondolnád; a kereszténység máza nagyon a fölületen volt és van. Ne feledd, mi különbség van egy elemit és gimnáziumot végzett katolicizmusa közt, milyen keveset mond a latin liturgia annak, aki nem érti. Milyen lehetett a néptömegek viszonya a valláshoz a ref.[ormáció] előtt, milyen fokig oktatták, vezették benne, jobban tudod nálam. Ez még nem teremthetett bennök germán v. keresztény lelket. […]

¹ Kodály a levélhez mellékelt jegyzetekben Szekfű 1924-ben kiadott Történetpolitikai tanulmányok alább következő lapszámaira utal.

(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ

[Nap Kiadó, 2002.], 160-162. o.)