In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ
(Nap Kiadó, 2002.)


(II.) FILOZOPTER A POLITIKÁBAN

SZABÓ DEZSŐ

Az Egyenes úton előszava

[…] Azok, akik távolról látnak, vagy nem tudnak a magam egészében látni, és különösen azok, akik nem akarnak annak látni, ami vagyok, következetlenséggel, elpártolásokkal, állhatatlansággal vádolnak. Pedig egész pályám, a zsenge gyermekkor küszöbétől fogva egyetlen egyenes út egyetlen mozgató akarattal, egyetlen hívó céllal. Ez a cél: szerencsétlen balek fajom hozzájuttatása az élet asztalához, ahhoz a történelmi helyhez, melyet ezeréves súlyos európai munkájáért megérdemel. Konzervativizmus és radikalizmus, liberalizmus és szigorú faji elzárkózottság, kapitalizmus és szocializmus, agrárizmus és merkantilizmus, minden izmus, minden párt és minden vélemény tőlem, az egyéntől, a csak magában élő egyestől egyformán távol és egyenlően közel van. Én, mint egyén, éppen olyan képtelen volnék bármilyen ista vagy bármilyen prozelita lenni, mint ahogy a napsugár nem tudna csak zöld, csak piros vagy csak sárga lenni. A magam egyéni életében egy kissé író, egy kissé orvos, egy kissé kíváncsi diletáns vagyok, ki tátott szemekkel jár a világ roppant kórházában, s szereti minden emberbogár ütőerén kitapogatni az életbetegség különböző lázait. És azután gazdag egészségem felbuzgó szánalmával magamra élem mindenik lázat s kikiáltom mindenik fájdalmát. De mint fajom katonája hirdetem, hogy minden fajnak csak maga iránt vannak kötelességei, s minden történelmi helyzetben olyan iránnyal, ideológiával, olyan vélemény-agyarral küzdhet a fajok versenyében, mely abban a történelmi helyzetben a legkönnyebben, a legbiztosabban juttatja a legtartósabb győzelemhez. Ez egyszersmind a legemberibb szempont: mert az emberiség fejlődése is a fajokban történik.

Egész pályám egyetlen tanítása – és e tanulmányok is fel-felkiáltják e tanítást -: a magyarságot a legszélesebb szociális politika s a legmélyebb és legintenzívebb kultúra juttatja az őt megillető helyhez. A múlt megszerzett energiáiból semmit sem szabad elpazarolni, hanem be kell állítani azokat a modern élet funkcióiba. Magyarországon a konzervatív erő is a magyarság legyen, de az elégületlenek örök forradalmát is a magyarok csinálják és irányítsák, mert így tartjuk a jövőt a kezünkben.

Múltamnak van egy tévedése: az egyedül álló harcos néha vív, de néha hadonászni kényszerül. A sok álszent és impotens kishitű stréber és sok szomorú jelenség engem, akinek nagy fiatal lázadásaim idején is lényegem volt a kereszténység, megtévesztett, s azt hittem, hogy a kereszténység embermozdító nagy lelke történelmi halott. A halál fájt, és én fájdalmamban nagyon ütöttem. Mea culpa.

Majdnem összes megjelent tanulmányaim hozza ez a két kötet. Hadd hozzák vissza híven múltam arcát. Kiadóm kívánságára az elmúlt harcok egyes éles kiáltásait elhagytam vagy tompítottam ebben a kötetben is, de sohasem úgy, hogy az a tanulmány lényegén változtatna. […]

1920

(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ

[Nap Kiadó, 2002.], 123-124. o.)