In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ
(Nap Kiadó, 2002.)


(II.) FILOZOPTER A POLITIKÁBAN

 

 

BABUS ANTAL

Fülep Lajos az 1918-1919-es forradalmakban

Az elsodort faluról - A kritika keletkezési és megjelenési körülményei

 

 

[…] Szabó Dezső Az elsodort faluja 1919. május 23-án látott napvilágot, s Fülep nyomban jelezte Babitsnak, hogy hosszabban szeretne írni róla a Nyugatban.³⁰ Már pusztán ez a lépése is szokatlan volt, mert többnyire felkérésre írt. A Nyugatnak arról a számáról, amelybe cikkét szánta, lekésett, a következő szám pedig Pogány József népbiztos tilalma miatt már nem jelenhetett meg.³¹ A Nyugat proletárdiktatúra alatti utolsó összevont számának keltezése június 16 - július 1. - ezt késte le. A következő, a július 16-i szám pedig már nem jelent meg. Fülep e két időpont között kellett, hogy pontot tegyen dolgozata végére. Ha a történelmi események nem hátráltatták volna a megjelenését, ez lett volna az első kritika Az elsodort faluról. Mi kelthette föl Fülep érdeklődését a regény iránt, mivel magyarázható a rá ritkán jellemző sietség, gyorsaság? Több ok is számításba jöhet - 1. Szabó Dezső közfigyelmet keltő előélete, híre, sőt, hírhedtsége 2. korábbi művei 3. kommün alatti viselkedése, aminek Fülep szem- és fültanúja volt -, de a legvalószínűbb, hogy mindez együtt. 

 

Cikke írásakor Fülep már személyesen is ismerte Szabó Dezsőt, olvasta műveit. Több ízben találkoztak, először 1918 végén, az őszirózsás forradalom lázas napjaiban, de akkor még nem elegyedtek szóba egymással. Fülep fiumei-olaszországi diplomáciai útjával kapcsolatos ügyes-bajos dolgait intézte Jászi Oszkár hivatalában, s az "Előszobázásakor látott egy kövér, vatermörderes alakot az ajtóhoz törtetni: ez volt Szabó Dezső."³² Mivel Szabó Dezső december 24-én érkezett Pestre Lőcséről,³³ Fülep pedig 30-án indult el Fiuméba, futó találkozásukra e két időpont között kerülhetett sor. Pár hónappal később, a kommün alatt, az Írói Választmányban valószínűleg többször is egymás mellé sodorta őket a sors, de biztosan csak egy alkalomról tudunk. Fülep Kner Imre emlékére írt cikkében - Kner 1919-ben nem vállalkozott Az elsodort falu kiadására - idézte fel az esetet: "mellette ültem 1919-ben az írói kataszterben, amikor a mellét döngetve bömbölte - szó szerint értendő -, hogy ő már az anyja méhében kommunista volt..."³⁴ Tanítványainak szóban ehhez még azt fűzte hozzá, hogy jobbján Szabó Dezső, balján pedig Kassák ült, s Szabó Dezső kirohanása a "jöttment niemand" Kassák ellen irányult.³⁵ (Szabó Dezső feltehetően Kassák szlovák gyökereire célzott.) Bár forrásaink szűkszavúak és zavarosak, némileg pontosítanunk kell Fülep adatait. Szabó Dezső, Füleppel ellentétben, nem volt a kataszteri bizottság tagja, tehát az eset az Írói Választmányban kellett, hogy történjen. Halasi Andor sorai is ezt a föltevést erősítik meg: "Emlékszem az egyik legelső választmányi ülésünkre[...] Szabó Dezső mérges vitába kezdett valakivel, nem emlékszem kivel és miről. Csak arra emlékszem, hogy Szabó Dezső hallatlan gőggel vágta oda: »Én jobban tudom, mit kell csinálni. Mióta kommunista maga? Tegnap óta? Én régóta kommunista vagyok!«"³⁶ Halasi azonban negyven év elteltével arra már nem emlékezett, hogy a támadás célpontja Kassák volt. Kassák és Szabó Dezső, a két egykori barát és eszmetárs között igen feszültté vált ekkor a viszony. (1915-ben Szabó Dezső írta Kassák folyóiratának, A Tettnek, az útra bocsátó, beköszöntő cikkét.) 

 

Fülep és Szabó Dezső még egy találkozása nagyon valószínű. Ennek eseményei több emlékezés töredékeiből rakhatók össze. Szabó Dezső Kassák elleni kirohanása után néhány héttel Osvát Ernő beszámolt a Választmánynak a kataszteri bizottság munkájáról. Fülep, a hatfős kataszteri bizottság tagja, minden bizonnyal jelen volt az ülésen. Az írók rangsorolásáról kerekedett heves vitában szót kért Szabó Dezső: "Fütyült az egész kataszteri ügyre. Nem érdekelte. Antiszemita beszédet vágott ki, zsidó-ügynek bélyegezte és megtagadta a kommunizmust. Beszédét így végezte: »Végülis az lesz a dicsőség, ha valaki a mellére üt és büszkén jelenti ki, hogy: én nem vagyok kommunista.« Öklével mellére csapott, aztán nérói arckifejezéssel hátravetette magát a karosszékében."³⁷ Kassák is megörökítette az esetet: "Egyetlen író, aki az úgynevezett »mélymagyar« és antiszemita szempontjából szónokolt: Szabó Dezső volt. Annyira provokáló hangon beszélt, hogy amikor az egyik ülésen felszólalt, még az olyan jámbor emberek is, mint Szép Ernő és Szini Gyula, visszautasították ezt a hangot, és antiszemitának és retrográdnak nevezték Szabó Dezsőt."³⁸ 

 

A fentebbi események ellenére - júniusban írt cikke tanúsítja - Fülep még nem vetette meg Szabó Dezsőt, sőt, némileg imponált is neki. Nem vádjainak tartalma és hangneme, hanem vakmerő kiállása, bátor szókimondása. Azt ugyanis még a célba vett Kassák is elismerte, hogy csupán Szabó Dezső mert nyíltan szembeszállni a diktatúra rendeleteivel, s hajszálon múlott, hogy nem csukták le.³⁹ Sőt, nemcsak a rendeletekkel, hanem Lukács Györggyel is. 1919 júniusában a rá jellemző féktelen szenvedéllyel és hangerővel kérte számon tőle, hogy kitől kapta a direktórium a jogosítványát, s ki nevezte ki a direktóriumot.⁴⁰ Szabó Dezső majdnem megitta hetyke támadása levét. Lukács katonai behívót küldetett neki, s mivel Szabó Dezsőnek esze ágában sem volt vörös katonának állni, Sümegen rejtőzött el.⁴¹ 

 

Fülep figyelmét nem kerülhette el Szabó Dezsőnek a Nyugat április 1-jei számában, egy héttel a proletárdiktatúra kikiáltása után közzétett, nagy hullámokat kavaró, Az egész emberért című vakmerő cikke sem: "az irodalomnak és művészetnek teljes irodalmi és művészi szabadságot kell adnia már a saját érdekében is. Az nem lehet hivatalos irány, a művészetnek nem lehet főpapja vagy direktóriuma..."⁴² Summa summarum: Fülep számon tartotta a fejjel falnak rohanó írót, s amint hírt kapott új regénye megjelenéséről, habozás nélkül elolvasta. 

 

Fülep tanulmánya készen várta a Nyugat újraindulását, az 1919. november közepén megjelent első összevont számból mégis kimaradt.⁴³ Földi Mihály leveléből ismerjük a halasztás okát: "Babits nagyon kéri Önt, legyen szíves tisztán az ő személyére való tekintettel beleegyezni abba, hogy a tanulmány a következő számban jöjjön. Nincs erre semmi más oka, mint az ő saját személyének kímélése."⁴⁴ Babits valóban kíméletre szorult, mert a forradalmak alatti szereplése és cikkei miatt támadások kereszttüzében állt. Babits két okból is kínos helyzetbe került volna. Az első számban jelent meg Babits "magamentsége", a Magyar költő kilencszáztizenkilencben, a Figyelő rovatban pedig, Az egyetlen verseskönyv című nyúlfarknyi cikkében, kitért Az elsodort falura is. Babits hiteltelenné vált volna, ha egyrészt önkritikusan, mondhatni bűntudattal, de méltósággal néz szembe 1918-19-es múltjával, másrészt ugyanabban a számban Fülep leszedi a keresztvizet Szabó Dezsőnek, a kommün bukása utáni irodalmi élet pünkösdi királyának a regényéről. Arról a regényről, amelyik a keresztény kurzus programadó művének számított, s 1919 őszén már a második kiadást érte meg, s a leghívebben fejezte ki a szétszaggatott ország életérzését. Mind az olvasók, mind a hatalom jogosan kételkedhettek volna Babits megbánásának őszinteségében. Ráadásul Fülep cikke nem rímelt volna Babitsnak a regényről vallott nézetére sem. A költő szerint a 133 nap alatt a magyar szellem mindössze két író könyvében adott életjelt magáról: Juhász Gyula Ez az én vérem című versesfüzetében, és Az elsodort faluban. Szerinte Szabó Dezső regénye "nagyszabású regény [...] a külső siker minden szép jelével [...] hangos könyv - a szó legjobb értelmében..." Juhász Gyula és Szabó Dezső könyvének közös vonása, hogy "mindkettő hangsúlyozottan magyar könyv, s momentum arról, mennyire épen a nemzeti érzést ébresztette fel jobbjainkban a »nemzetközi« frakció uralma..." Babits mindkét könyvet a "mély magyarság feltörő vallomásai"-nak tekinti.⁴⁵ Az idézetekből világosan kitetszik, hogy Babits jóval elnézőbb és megértőbb volt Szabó Dezsővel, mint Fülep. Bár hangoztatta kifogásait és fenntartásait is, de nagyon visszafogottan, tapintatosan. Például Juhász Gyulát nyilván a "keresztény kurzus" harcos katonájává szegődött Szabó Dezső ellenében nevezte keresztény költőnek. Az is nyilvánvaló, hogy Juhász Gyula halk hangját tudatosan állította szembe a hőbörgő Szabó Dezsőével. Az irodalomnak az irodalmon túlmutató szerepét élete végéig tagadó Babits pályájának kivételes pillanata ez: a vesztett háború és a proletárdiktatúra után, Magyarország nyilvánvaló feldarabolásának előestéjén, engedett meggyőződéséből, s nem vitatta, hogy olyan "nem-művészi" regénynek is van létjogosultsága, mint Az elsodort falu.⁴⁶  Az "esztéta" Babits rövid kitérője is tanúsítja, hogy milyen óriási megrázkódtatás érte 1919-ben a magyar értelmiséget. Szinte mindenki jobbra sodródott, szinte mindenkiben felébredt a szunnyadó nemzeti érzés, szinte mindenki kijózanodott világmegváltó ábrándjaiból. 

 

Babits helyzetét még az is bonyolította, hogy Szabó Dezső bizonyos mértékben a Nyugat neveltje volt. Bár Babits féltette tőle a Nyugat komolyságát⁴⁷, mégis éppen az ő 1919-es tavaszi szerkesztői működése idején, Osvát ideiglenes kiválásakor, kapott bőséges teret a Nyugatban. 

 

Fülep tanulmánya a Nyugat második, decemberi összevont 16-17. számában Szabó Dezső regénye címen jelent meg. Bár június óta száznyolcvan fokot fordult a politikai helyzet, nem volt hajlandó a politikai széljáráshoz igazodni: a szövegen nem változtatott egy jottányit sem. Pontosabban, a szövegen nem változtatott, de lábjegyzetben előszót fűzött hozzá: "Változtatás nélkül teszem közzé, egyrészt azért, mert a kritikai nézetemen nincs mit változtatnom, másrészt, hogy nyilvánosan kipellengérezzem és büntessem magam, amért (sic!) magam is a mű mellett az író személyével való bíbelődésre vetemedtem. Amit a személyéről írtam, abból ma már természetesen egy szót sem tartok fenn - de becses figyelmeztetés a kritikus (mindegyik) számára a kritika határairól."⁴⁸ Az akkori felforrósodott légkörben ez a nyilatkozat nem volt veszélytelen. Napirenden voltak a baloldali lapok, szervezetek, személyek elleni tettleges támadások. Az egyik, ha nem is elsőszámú célpont, éppen a "nemzetietlen" Nyugat volt. Már önmagában a Nyugatban való publikáláshoz is kurázsi kellett. Ráadásul Szabó Dezsőt támadta, s ezt sokan nem az író, hanem a keresztény kurzus elleni támadásnak tekintették. 

 

Amint cikke lábjegyzetes bevezetőjében írta is, Fülep mindig csak a művet vizsgálta, ellenben most az egész bevezető fejezetben Szabó Dezső személyiségét boncolgatta. Ez oly szokatlan, oly kivételes eset volt magának Fülepnek is, hogy a főszövegben szinte önmaga előtt is mentegetőzött: "az író személyéről beszélek, ami nem szokásom, s a megbocsáthatatlan főbűnök egyikéül dogmatizálnék". Előbb számba veszem Fülepnek Szabó Dezsőről, az emberről írt sorait, majd megkísérlem tisztázni, hogy a cikk megírása és megjelenése között eltelt fél év során miért változott ekkorát a véleménye. Mi lehetett az oka, hogy júniusban még csak a regényről, novemberben már az író személyéről is lesújtóan nyilatkozott? Ez a kérdés azért is érdekes, mert az idézettek tanúsága szerint a megfellebbezhetetlen erkölcsi és szakmai tekintélyű Babits elnézőbb volt Szabó Dezsővel. Azt ugyanis egy pillanatra sem tehetjük föl, hogy a következményektől félve, Babits nem mert őszintén írni. A történelmi körülmények őt is óvatosságra intették, mégis bátran hitet tett az 1919-ben igencsak harcos kommunista cikkeket írogató Juhász Gyula mellett. 

 

Lássuk tehát, hogyan jellemezte Fülep Szabó Dezsőt: "a jó ember jó szándéka is nyilvánvaló", "az igazságot szereti", "mindenkor jóhiszemű meggyőződés vezérli", sőt az igazság-fanatikus embert, távolból, úgy ahogy van, kedveli. Fülep megértését, jó szándékát még ennél is fényesebben tanúsítja, hogy Szabó Dezső gyakori véleményváltoztatása mögött sem állhatatlanságot, hanem magasabb rendű következetességet sejtett. Szabó Dezső valóban kacskaringós utat járt be. Székesfehérvári tanárként antiszemita volt, azután a Huszadik Századba dolgozott. 1918-ban vidékről Jásziék hozták Pestre, s miközben Hatvany Lajosnál ingyen lakott és étkezett, a cselédséget kenyér- és szállásadó gazdája ellen lázította. Áprilisban hitet tett a kommunizmus mellett, júniusban antikommunista volt. Az egy tömbből faragott, kacskaringókat nem szívelő Fülep mégsem ütközött meg ezen, mert tudta, hogy Szabó Dezsőt nem a karriervágy, hanem az igazságkeresés hajtotta. Azt is tudnia kellett, amit elsőként Németh László vetett papírra, hogy Az elsodort falu nem konjunkturális mű, hiszen dacolva a veszéllyel, a proletárdiktatúra alatt jelent meg.⁴⁹ 

 

Az idézetekből egyértelműen kitetszik, hogy júniusban Fülep még megértéssel, szinte rokonszenvvel figyelte Szabó Dezső küzdelmét. Tehát a proletárdiktatúra alatti forradalmi működésében, kirohanásaiban nem talált kivetnivalót. Rokonszenve azonban novemberre elpárolgott, s ebben nem Szabó Dezső irodalmi-politikai cikkeinek, hanem ellenforradalmi közéleti tevékenységének volt szerepe. Ugyanis Fülep "lábjegyzetének" megszületéséig Szabó Dezső csak pár rövid, jelentéktelen írást tett közzé, ezekért aligha orrolt volna meg rá. 

 

Szabó Dezső a kommün bukását követő napokban a fővárosban termett, s óriási energiával látott hozzá az irodalmi élet újjászervezéséhez. A két "elsikkasztott" forradalom után végre "magyar" forradalmat akart. A magyarság megszervezésére titkos szervezetet alapított, hat héten át irányította az Országos Propaganda Hivatalt, megalapította és első elnöke lett a Magyar Írók Nemzeti Szövetségének, tagja volt a Magyar Nemzeti Szövetségnek. A Magyar Írók Nemzeti Szövetségét széles keresztény-nemzeti alapon képzelte el. Az októbrista-kommunista múltat sem tekintette eleve kizáró oknak, Babitsot is többször nógatta, hogy lépjen be. A zsidó származású írókkal viszont nem kívánt együttműködni, mert a zsidóságot felelősnek tartotta az ország összeomlásáért, a kommunista terrorért. Eléggé közkeletű vélemény volt ez akkoriban. Abból a tényből, hogy a Tanácsköztársaság vezetőinek túlnyomó többsége zsidó származású volt - a Forradalmi Kormányzótanács és a Népbiztosok Tanácsa 45 tagjából 31⁵⁰, 200 egyéb vezető tisztségviselőnek pedig a háromnegyed része⁵¹ -, az ország világháborútól és forradalmaktól elgyötört, felelősöket kereső lakosságának és értelmiségének számottevő része azt a sommás következtetést vonta le, hogy a 133 nap a zsidók diktatúrája volt.⁵² Szabó Dezső is így vélekedett, s minden erejével a keresztény magyarokat igyekezett hatalomra juttatni. Nem válogatott az eszközökben. Járta az országot, számtalan előadást tartott, s ezeken rendszeresen éles antiszemita hangot ütött meg. Fülep még "vaskosabb" esetről is beszámolt: "...még élő tanú vagyok rá, s amit mondok, történeti forrásként tekinthető, hogy ő, akit zsidó barátai hoztak Pestre vidékről, a Tanácsköztársaság bukásának másnapján a saját különítményével az egyetem emeleti ablakán kidobatta, és a lépcsőn legurítatta a zsidó hallgatókat, zsebében vagy fiókjában a zsidó népbiztos aláírásával az összes művei kiadási jogát összegszerűen megvevő, még az utolsó pillanatban kierőszakolt szerződéssel."⁵³ Fülep szavaiban nincs okunk kételkedni, de a tényekhez való ragaszkodás megköveteli, hogy jelezzem: a ma ismert források és adatok nem erősítik meg, sőt, ellentmondanak állítása némely pontjának. A Tanácsköztársaság augusztus 1-jén bukott meg. Egymásnak ellentmondó adataink vannak róla, hogy a bukás másnapján, augusztus 2-án Szabó Dezső járhatott-e különítményével az egyetemen, illetve, hogy volt-e egyáltalán különítménye. Az eddigi kutatási adatok szerint, csak augusztus 7-én, a Csilléry-Friedrich-puccs másnapján érkezett Pestre sümegi bujdosásából.⁵⁴ A Szabó Dezső-kutatásban eddig figyelmen kívül hagyott két új adat sem cáfolja meggyőzően ezt a dátumot. A proletárdiktatúra bukása után Fehéri Armand közzétette az Írói Direktóriumtól előleget felvett írók névsorát. A lista szerint Szabó Dezső augusztus 1-én Irodalomtörténeti tanulmány című kötetére 10000 koronát vett fel.⁵⁵ A Pesti Életben fellelt új adat szerint pedig Szabó Dezső augusztus 2-án, a diktatúra bukásának másnapján rohant föl a Szellemi Termékek Országos Tanácsába honoráriumáért.⁵⁶ Fehéri Armand adatai megbízhatónak tűnnek. Legalábbis a honoráriumai összegére vonatkozókat magának Szabó Dezsőnek a nyilatkozata is megerősíti.⁵⁷ A Pesti Élet című pletykalap állítását az augusztus 2-ai időpontról viszont nemcsak azért nem vehetjük készpénznek, mert a hivatkozott cikkben bizonyítható egyéb pontatlanságok is vannak, hanem azért sem, mert Szabó Dezső határozottan azt állítja, hogy nem személyesen vette át a pénzt, hanem egy sümegi fiatalembert küldött fel érte, s két napra rá, hogy a fiatalember megérkezett, Sümegen is megbukott a diktatúra.⁵⁸ Tehát a mérleg inkább afelé billen, hogy Szabó Dezső augusztus 1-én, vagy 2-án még nem volt a fővárosban, s ezért az utolsó pillanatban szerződést sem köthetett. (Mellesleg a sorozás elől bujkáló író hogyan merészkedhetett volna Budapestre?) Fülepnek az az állítása is pontatlan, hogy az állam Szabó Dezső "összes művei kiadási jogát" vette meg. Nem: csak az Irodalomtörténeti tanulmány című kötetéét. Sokkal nagyobb probléma viszont, hogy augusztus 2-án még Fülep sem tartózkodott a fővárosban! Saját vallomása szerint csak augusztus 6-án érkezett vissza Nógrád megyéből.⁵⁹ Tehát Szabó Dezső "összes műveire" kötött szerződéséről és viselt dolgairól is csak szóbeszédből értesülhetett. 

 

Nagy Péter részletesen tárgyalja Szabó Dezső és az egyetemi karhatalmisták kapcsolatát, de egyetlen egy konkrét verekedésről sem tud, amelyikben az író tettlegesen részt vett volna. Úgy tudja, hogy semmiféle szervezeti kapcsolatban nem állt velük.⁶⁰ A zsidó érdekeltségű sajtó Szabó Dezső minden lépését árgus szemekkel figyelte, minden egyes szavát számon tartotta. Például Roboz Imre Pesti Élete 1919. szeptember 13-án, az író Székesfehérvárott - nem a fővárosban! - elmondott beszédének antiszemita részleteit ismertette.⁶¹ Merte ezt tenni alig több mint egy hónappal a kommün bukása után, amikor pogrom-hangulat uralkodott az országban, Szabó Dezső pedig hatalma és népszerűsége csúcsán volt. A veszély elmúltával a zsidó érdekeltségű lapok felbátorodtak és össztüzet zúdítottak Szabó Dezsőre. 1921 januárjában az Egyenlőség, a zsidóság hetilapja, a napot és az órát pontosan megjelölve emlegette fel a másfél évvel korábbi székesfehérvári beszédét, és fogházbüntetést követelt Szabó Dezső fejére. A cikkíró ezen kívül még egy hasonló hangnemű balassagyarmati szónoklatát rótta fel neki: mást semmit.⁶² Ha szóban, vidéken elhangzott kijelentéseit sem felejtették el és bocsátották meg neki, szinte elképzelhetetlen, hogy a fővárosban ne akadt volna egy "lépcsőn legurított zsidó egyetemista" sem, aki számon kérte volna tőle a tettlegességet. 

 

Fülep többi állítása viszont igazolható és igaz: Szabó Dezső valóban Jászi Oszkár közbenjárására került Lőcséről Pestre, a Tanácsköztársaság alatt pedig a legjobban fizetett írók közé tartozott.  

 

Szabó Dezső személye és hangneme - mint egész életében - rendkívül heves indulatokat keltett a proletárdiktatúra bukása után, s megosztotta az írókat is.⁶³ Egy részük vezérének tekintette, az általa kibontott zászló alá állott, és megalakította a Magyar Írók Szövetségét. A díszelnökséget az induláskor elfogadta Ambrus Zoltán, Ábrányi Emil, Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc, Prohászka Ottokár és Rákosi Jenő is⁶⁴, Kosztolányi pedig az egyik fő szervező volt. Az ellentáborban viszont az a hír járta, hogy Babitsot Szabó Dezső jelentette fel, miatta hurcolták meg. Mindezek együttvéve vezettek oda, hogy Fülep Szabó Dezsőre, az emberre vonatkozó minden elismerő szavát visszavonta. Fenntartását jelzi az is, hogy nem csatlakozott a Szabó Dezső-féle Írószövetséghez.⁶⁵ [...]

Új Forrás, 2002. 6. sz.

 

 

 

(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ

[Nap Kiadó, 2002.], 100-107. o.)

 

 

 

 

Jegyzetek:

 

30 Fülep Lajos levelezése I. 1904-1919. Bp. 1990. 394.

 
31 Fülep: Egybegyűjtött írások III. Bp. 1998. 148. 

32 Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 299. 

33 Szőcs Zoltán: Szabó Dezső életének áttekintő kronológiája. Hunnia,

1991. március 25. 48. 

34 Fülep Lajos: A könyv nagy művésze. In: Művészet és világnézet. Bp. 1976. 82. 

35 Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal. Bp. 1986. I. 630. 

36 Halasi Andor: Előszó. In: Pirkadása a magyar égnek. Írók emlékezései a magyar Tanácsköztársaságról. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1959. 18-19. 

37 Halasi Andor: Előszó. In: Pirkadása a magyar égnek. Írók emlékezései a magyar Tanácsköztársaságról. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1959. 19. 

38 Kassák Lajos tevékenységéről a proletárdiktatúrában. In: Visszaemlékezések 1919-ről. Bp. 1989. 99. Halasi Andor csak Szini Gyula rendreutasító szavait említi. I. m. 19. 

39 Kassák Lajos tevékenységéről a proletárdiktatúrában. In: Visszaemlékezések 1919-ről. Bp. 1989. 100. Ld. még: Kassák Lajos: Magyar irodalom 1920 - Szabó Dezső. In: Kassák Lajos: Csavargók, alkotók. Bp. 1975. 183. Tegyük hozzá, hogy volt még egy író, aki nyíltan szembeszállt a diktatúrával: Szász Zoltán. Ő jó másfél hónappal később, július 7-én az újságírók Otthon körében követelte a betiltott polgári lapok újbóli megjelentetését. Vö. Szász Zoltán: III. emelet 12. Emlékeim a bolsevista és Markó-utcai fogházból. Bp. 1927. 9. skk. 

40 Lendvai István: Néhány adat az irodalmi patkánylázadáshoz. In: A harmadik Magyarország. Jóslatok és tanulságok. Bp. 1921. 136. 

41 Szőcs Zoltán: Szabó Dezső életének áttekintő kronológiája. Hunnia, 1991. március 25. 49. Meg kell jegyezni, hogy Lukács nem bort ivott és vizet prédikált: ő maga is a frontra ment. Ellenben a pár éve még militarista, majd pacifista Balázs Béla, aki 1919-ben szintén a frontra akarta küldeni az írókat, katonai egyenruhában, revolverrel a derékszíján a Centrál kávéházban üldögélt. Vö. Kassák Lajos: Egy ember élete. Bp. 1983. II. 599. 

42  Nyugat, 1919. április 1. 454. A dolog pikantériája az, hogy Szabó Dezső bekerült ha nem is a Direktóriumba, de a Választmányba. 

43 Fülep: Egybegyűjtött írások III. Bp. 1998. 148. 

44 Fülep Lajos levelezése I. Bp. 1990. 400. 

45 Babits Mihály: Az egyetlen verseskönyv. Nyugat, 1919. november. 14-15. sz. 1000. Roppant érdekes, hogy Babits Németh László később elhíresült kategóriáját előlegezi itt meg, sőt egyértelműen olyan értelemben használja, mint éppen húsz évvel később az akkor már megtagadott író-barát. 

46 Babits pályáján azonban ez csak rövid kitérő volt, 1921-ben már újra a l’art pour l’art irodalom mellett tette le a voksát. Vö. Irók a magyar irodalom föladatairól. Babits Mihály a l’art pour l’art mellett. Virradat, 1921. november 13. In: Babits Mihály: "Itt a halk és komoly beszéd ideje" Interjúk, nyilatkozatok, vallomások. Celldömölk, 1997. 86-87. 

47 Négy író nyilatkozata Kosztolányi és Szabó Dezső vitájáról. Az Est, 1920. november 7. In: Babits Mihály: "Itt a halk és komoly beszéd ideje" Interjúk, nyilatkozatok, vallomások. Celldömölk, 1977. 56. 

48 Fülep: Egybegyűjtött írások III. Bp. 1998. 148. 

49 Irók, akik nem beszélnek egymásról. Németh László Szabó Dezsőről. In: "A szellem: rendező nyugtalanság" Beszélgetések Németh Lászlóval. Argumentum Kiadó. Bp. 1992. 58. 

50 Dr. Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon. Szeged, 1993. 162-171. Borsányi György Váryval ellentétben nem közöl névsort, de szerinte a "Népbiztosok Tanácsa 55 tagjából 33 tekinthető zsidónak." Vö. Borsányi György: Zsidók a munkásmozgalomban. Világosság, 1992/2. 148.  

51 Győri Szabó Róbert: A kommunista párt és a zsidóság. Windsor Kiadó. 1997. 33. 

52 Igen érdekes Vészi József idevágó véleménye: "...Magyarországot - nem a zsidók, - de zsidók tették tönkre! Ötszáz zsidó... Én mondom ezt, aki magam is zsidó vagyok." Vö. Tormay Cecile művei VI. Bújdosó könyv. I. 300. 

53 Fülep Lajos: A könyv nagy művésze. In: Művészet és világnézet. Bp. 1976. 82. 

54 Nagy Péter: Szabó Dezső. Bp. 1979. 240. Szőcs Zoltán szerint a proletárditatúra bukásának híre Sümegen érte, ahonnan azonnal Pestre indult. Vö. Szőcs Zoltán: Szabó Dezső életének áttekintő kronológiája. Hunnia, 1991. március 25. 49. 

55 Fehéri Armand: A vesztegető forradalom. Politikusok, írók és hírlapírók az országpusztítók zsoldjában. Kertész József könyvnyomdája, Budapest. Cenzurat: Moldovan. É. n. 126 

56 Szabó Dezső az "egész ember". - Ezreket kapott a vörösöktől. Pesti Élet, 1920. szeptember 21. 2. 

57 Szabó Dezső vallomása. Gondolat, 1920. április 1. 5. 

58 Szabó Dezső: Levél az ifjúsághoz. Élet és Irodalom,

1923. április 25. I. évf. 2. sz. 41. 

59 Vö. Baranya Megyei Levéltár. A Pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Rektori Hivatalának Iratai: 649/1931/32. In: 873/1931/32. sz. iratcsomó. Kivonat a m. kir. Erzsébet tudományegyetem Tanácsának 1931. évi január hó 28.-án tartott V. rendes üléséről felvett jegyzőkönyvből. 6. l. 

60 Sőt, monográfiájának második kiadásában - amely kilenc évvel Fülep Szabó Dezső karhatalmista múltját "leleplező" cikke után jelent meg - sem módosította álláspontját. Jóllehet nehéz elképzelni, hogy ne ismerte volna Fülep egyébként nagy visszhangot keltő cikkét. 

61 Szabó Dezső szeretetteljes pogromot hirdet. Pesti Élet, 1919. szeptember 13. 3. 

62 A gyilkos. Egyenlőség, 1921. február 5. 2. 

63 Közbevetőleg jegyzem meg, hogy Fülepnek Kner Imréről szóló emlékezése, benne a Szabó Dezsőre vonatkozó nem éppen hízelgő mondatokkal elkeseredett dühöt és gyűlölködést váltott ki az író rajongó híveiből. Egy Ludas Mátyás aláírású, névtelenségbe rejtőző személy gyalázkodó levélben támadta Fülepet. MTAKK Ms 4591/256. 

64 Nyilatkozat. Nemzeti Újság, 1919. október 19. 6. A felsoroltak közül többen hamarosan szakítottak a szövetséggel. 

65 Szabó Dezsőről később sem volt jobb véleménnyel. 1962-ben panaszkodott tanítványainak, hogy " - Ez is jellemző erre az országra, hogy itt nagy hatása tudott lenni olyanoknak, mint Szabó Dezső és Karácsony Sándor. Még ma is vannak híveik." Egyoldalú megállapítás, hiszen Karácsony Sándort nemcsak íróként kell megítélnünk, hanem például az ifjúság, a cserkészek vezetőjeként is. Éppen ez magyarázza, hogy például Kodály és Bartók, két minden vitán fölül tiszta és kemény ember, becsülte Karácsony Sándort. És Szabó Dezsőt is! 

 

 

 

(Megjegyzés: A „Jegyzeteket” nem tartalmazza a kiadvány!)