In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ
(Nap Kiadó, 2002.)


(II.) FILOZOPTER A POLITIKÁBAN

BABITS MIHÁLY

Az egyetlen verseskönyv

[…] 1. A Proletárdiktatúra hónapjai az irodalomban a némaság hónapjai voltak. A lapoknak - pártlapokon kívül - meg kellett szűnniök, meg kellett szűnni a Nyugat szívverésének is, mely éveken át szinte a magyar irodalom szívverése volt. Könyvek se jöttek ebben az időben - a kommunista füzetek szürke és piszkos zápora ömlött csak, s egy-egy privilegizált pártíró szépirodalmi dilettantizmusai számára akadt még legfeljebb papíros.
 

Ha a magyar szellem nem aludt egészen ebben az időben sem: azt csak két könyv jegyzi az utókor számár, - az egyik Budapesten jött ki, két vaskos kötetben, a külső siker minden szép jelével, - a másik a messze Szegeden, vékony füzetkében, s mint máig ismeretlen. Az egyik hangos könyv - a szó legjobb értelmében, - a másik csöndes könyv. Az első a Szabó Dezső nagyszabású regénye, Az elsodort falu, a másik a Juhász Gyula új verses füzete: Ez az én vérem.
 

2. Egyben megegyeznek: mind a kettő hangsúlyozottan magyar könyv, s monumentum arról, mennyire éppen a nemzeti érzést ébresztette fel jobbjainkban a "nemzetközi" frakció uralma...Ó nemes magyar faj! kit a háború - e "nemzeti" vérontás - nemzetközivé tett, s a nemzetköziség zsarnoksága nemzetivé megint! Juhász új verseinek legszebbjei - éppúgy mint a Szabó Dezső műve, - mély magyarság feltörő vallomásai.
 

3. De nem akarok én most Juhász Gyula új könyvéről bírálatot írni - még csak kijegyezni sem azt a néhány gyönyörű költeményt, amely teszi, hogy az új könyv, bár átlagában talán kevésbé egyenletesen szép a Késő szüret-nél, mégis a legkedvesebbek és legfontosabbak egyike lesz a költő tisztelői előtt. Tulajdonképpen nem is akartam más - mikor írni kezdtem e sorokat - mint köszönést küldeni Budapest nevében Szeged költőjének, - azt az üzenetet, amit ő, hű társ, kér és vár mitőlünk...Mert kezembe akadt, kedves Juhász Gyulám, - éppoly véletlenül, mint ez a kis könyved - tépett újságlapon - az a legeslegfrissebb versed is, amelyben üzensz nekünk (nekem név szerit is), és üzenetet vársz tőlünk, szegény pesti társaidtól. Ne irigyelj minket, kínszenvedés helye most ez a beteg, vonagló országszív.
 

4. Mennyire el vagyunk szakítva egymástól! Csak véletlenül kapunk egymástól üzenetet: versfüzetet, tépett újságlapot... Mégis egyek vagyunk a magyarságban, s Juhász Gyula nem máshogy magyar, mint Szabó Dezső. Mily mellékes ehhez képest minden politika s irodalompolitika! Juhász Gyula politikai állásfoglalása (mert vezércikket is hoztak a tépett újságlapok, tacitusi írást, mely kitűnő újságírónak vallja ezt a költőt) - egészen ellentétes a Szabó Dezsőjével - mennyire nem fontos ez! Hogyha "keresztény" irodalomról esik szó: Juhász Gyula mégis a tipikusan keresztény költő, - hangjában, szava lejtésében, gondolatainak járásában mélyen keresztény - megtestesítője mindennek, amit ma lelkileg ezen a szón értünk. […]

Nyugat, 1919. 14-15. sz.

(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ

[Nap Kiadó, 2002.], 81-82. o.)