Budai Balogh Sándor:
 

Szabó Dezső és a magyar kálvinizmus

 

 

  

„Nem lehetne-e megépíteni az emberiség szolidaritását nemcsak térben, hanem időben is? (…) Hogy szétrontsuk magunkban azokat a vak korlátokat, melyeknek nyomorítóan szűk ketrecéből egyes korokat a magunk korának szempontjaiból, hiteket a mi nem hitünk látásából, életformákat s az emberi együttélés életrendszereit a magunk szükségeiből, érdekeiből és elfogultságaiból ítélünk meg. Azt a megteljesedett emberi lelkiismeretet kell az emberi nevelés céljává tenni, mely meglát és értékel minden emberi erőfeszítést, melyet az emberiség nagy útjában az egészségesebb, méltányosabb, a több élet és egyetemesebb szolidaritás felé tesz. És ebből a szempontból méri le bármily egyén, bármily közösség, hit, egyház, faj, nemzet stb. történelmi és emberi mértékét... Az emberiség nem csak térben egység, hanem időben is. Halálosan végzetesnek tartok minden igyekezetet, mely az emberiség idői szolidaritását szét akarja tépni. Mely áthághatatlan örvényt akar teremteni a ma akarata, lelke, élete s az eddigi emberi erőfeszítések közt.”

 

(A fényképek nem szerepelnek a "MEGTÖRÖM A VILLÁMOKAT" c. kiadványban.)
 

    1906 nyarán Szabó Dezső ezzel az új lelki-szellemi poggyásszal érkezett vissza Párizsból Budapestre. S újjá akarja szervezni Magyarországot: politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális téren. Forradalmár lett, minden hasznos új hírnöke. Első dolga volt, hogy Kuncz Aladár és Laczkó Géza társaságában, vidám borozgatás közben elégette sok ezer finn-ugor céduláját. Legszívesebben a tanárkodást is abbahagyta volna, de élnie kellett. 1919-ig folytatta a pedagógiai munkát, az ország különböző középiskoláiban. Sorrendben a következő iskolákban működött:

 

 

Mester utcai kereskedelmi iskola              1904. szeptember (3 hét)

Bp. II. ker. áll. Főreáliskola                       1904/5. tanév

Párizsi tanulmányút                                 1905/6. (egy év)

Alkotmány utcai kereskedelmi akadémia   1906. szept-okt.

Székesfehérvári áll. főreáliskola                1906/8. tanévek

Nagyváradi áll. főreáliskola                      1908/9 tanév

(Itt nevezik ki „rendes” tanárnak:              1909 márc. 3-án)

Székelyudvarhelyi áll. főreáliskola             1909/13. tanévek

Sümegi áll. reáliskola                               1913/14. tanév

Ungvári áll. főreáliskola                            1914/17. tanévek

Lőcsei áll. főreáliskola                              1917/18. tanév

Bp. VI. ker. áll. főreáliskola                       1918/19. tanév

 

 

(1919 augusztus végéig veszi fel fizetését Szabó Dezső, majd írásban lemond tanári állásáról. Már országos hírű író.)

    

Tizenöt éven át lelkiismeretes, kiváló tanár volt, akitől tanítványai alaposan megtanulták a magyar-franciát. Mégis ezt a korszakot tekinthetjük Szabó Dezső „renitens” idejének: lépten nyomon beleütközött a szögletes, monarchikus, Habsburg-koszton élő bürokratákba, ósdi és elavult szokásaikba, moráljukba.

    

Ezt a tizenöt évet – vidéki „száműzetéseiben” - sok korlátolt és kevés nagyobb értelmiségű kollégával – Szabó Dezső vitalitása, forradalmisága csak állandó turpissággal, csipkelődéssel, „gazemberkedéssel”, extravagánskodással tudta elviselni. Különben is, Franciaországban vérévé vált a betű szerinti szólás- és sajtószabadság. Ezzel a metódussal akarta felrázni, megváltoztatni az itthoni poshadt közéleti légkört.

    

A korabeli minősítési lapján olvasható: „Kiváló tehetsége és képzettsége, erkölcsi társadalmi magatartásával nincs egyensúlyban.” Máshol: „Jól és eredménnyel tanít, szigorúan fegyelmez, szorgalma mérsékelt.”

    

Azt is olvashatjuk, hogy „beszél franciául, teljesen ért németül, angolul, olaszul és spanyolul.” Irodalmi munkássága: magyar és francia irodalmi tanulmányok a Nyugatban és a Huszadik Században; szépirodalmi dolgozatok: Nyugat, Frankfurter Zeitung. Streffleurs Militarblatt.

    

Ezt a minősítési lapot 1917-ben állították ki. A fegyelmi áthelyezések nincsenek feltüntetve. Pedig: Székesfehérvárról „párbajvétség” miatt, Székelyudvarhelyről a „modernizmus káros eszméinek terjesztése miatt”; Sümegről „egy tanuló Mária-érmére tett kijelentése miatt”; Ungvárról a „németeket becsmérlő és a franciákat magasztaló állítólagos kijelentései miatt” (1917!); Lőcséről „kifogásolható magatartása miatt” helyezték át. A fenti ügyekben kétszer (Székesfehérvárott és Sümegen) szabályos fegyelmi eljárás után hozták meg a döntést Szabó Dezső tanár úr ellen.

 

 

 

A székelyudvarhelyi per

 

 

Bennünket most elsősorban a székelyudvarhelyi Szabó Dezső érdekel. Az 1913 májusában történt afférról így írt Szabó Jenő, öccsének Szabó Dezsőnek:

    

„Hogyan lehetett józan fővel egy életlen élc kedvéért föláldozni annyi meleg barátságot? Hogyan engedhettél meg magadnak te, a professzor, Székelyudvarhelyen józan fővel olyan tréfát, hogy a felolvasó református püspök orra elől legénykedésből kiigyad a pohár vizet? Hogy vetemedhettél józan fővel oly gyerekes éretlenségre, hogy nyitott ablakod alatt elhaladó püspököd fülébe a legszebb kálvinista zsoltárt csárdás nótára kurjantod bele?”

    

Az ügy rendkívül nagy port vert fel. Udvarhely-vármegye akkori főispánja, Ugron János és a székelyudvarhelyi református kollégium elöljárósága igen részletes beadványban jellemzi Szabó Dezső főreáliskolai tanár magatartását és kéri áthelyezését a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól. Több évtized után rendkívül érdekes a beadvány tartalma, mely nemcsak Szabó Dezső székelyudvarhelyi szereplését mutatja be, hanem a korabeli konzervatív felfogásokra is éles fényt vet. A leglényegesebb, a Nyugatban megjelent „A magyar protestantizmus problémái” -című tanulmányát a székelyudvarhelyi ügy idején írta. De olvassuk a beadványt:

 

M. Kir. Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium. Ikt. Sz. 116.999/1913 Tárgy: tankerületi kir. főigazgató felterjesztése Szabó Dezső székelyudvarhelyi áll. főreáliskolai r. tanár áthelyezési ügyében.

 

Udvarhely vármegye főispánjától. Szám. 45 res. 1913.

    

Tárgy: A székelyudvarhelyi református collegium előljáróságának panasza Szabó Dezső székelyudvarhelyi áll. főreáliskolai tanár ellen. - Nagyméltóságú M. kir. Vallás és közoktatásügyi Miniszter Úr! - Bátor vagyok a székelyudvarhelyi ref. collegium előljáróságának Nagyméltóságodhoz való juttatás céljából hozzám benyújtott panaszát ide mellékelve azon határozott véleményem kifejezése mellett terjeszteni fel, hogy Szabó Dezső tanár úrnak a ref. püspök úr itt léte alkalmávali viselkedése és a ref. collegium előljárósága ellen intézett támadása által méltán felzúdult és megbotránkozott helyi közvélemény csakis nevezett áthelyezése által lesz kellően megnyugtatható. - A coll. Előljárósága panaszában Szabó Dezső főreáliskolai tanárnak, városkánknak, egyben a sétahelyül szolgáló főutczájában levő első emeleti lakásán nyitott ablakok mellett rendezett tivornyája fel lévén említve, csupán azon megjegyzésre szorítkozom, hogy e zajos mulatságon melyen Szabó tanár úrnál több tanítványa is részt vett, értesülésem szerint a ref. egyházi énekeket a marseillessel felváltva dalolták és így, úgy a közönség, mint a ref. Püspök úr ő méltósága méltán tulajdonított ennek némi tüntetés szerűséget, mert kis városkánkban közismert dolog volt, hogy az udvarhelyi ref. egyházmegye egyházközségei püspöki megvizsgálása czéljából több napon át itten tartózkodó s mindég hazafias eszméket hirdető püspök úr abban az utczában szokta megtenni estéli sétáját. - De a panaszban felsorolt két súlyos esettől eltekintve is, magasabb állampolitikai szempontból is igen szükségesnek tartom Szabó Dezső tanár úrnak 3 középiskolával bíró városkánkból való áthelyezését.

    

Ösmeretes előttünk nevezett tanár úrnak a budapesti 1910. évi nov. 7-8-iki forradalmi szellemű II országos középiskolai tanári congresszuson való vezérszereplése, a congresszust megelőzőleg az udvarhelyi főreáliskola tanári kara által kiadott, de Szabó Dezső által szerkesztett körlevél iránya s annak az a kijelentése, hogy „éhes gyomorral nem lehet a hymnust énekelni” sem aratott babért a hazafias irányú közvélemény előtt, s annak idején közmegbotránkozást okozott nevezett tanár úrnak Tisza István ő Exellentiája ellen intézett vehemens hírlapi támadása, azért mert Ő magyméltósága a „Magyar Figyelő”-ben az udvarhelyi főreáliskolai tanári kar jelzett körlevele hazafiatlan szellemét kifogásolta. - A körlevél folytán Szabó tanár úr ellen megindított fegyelmi ügy elsimult ugyan, az a szellem és irányzat azonban megmaradt Szabó Dezső tanár úrnál; s a hitetlenség, a téves modernismus káros eszméi s más nemzet bomlasztó elvek csak úgy sugároznak ki belőle.

    

Nevezett tanár úr itten társadalmi szerepet is visz. Felolvasásokat rendez, tárcza cikkeket ír egy helyi lapba. Merész fellépésű, előkelő megjelenésű. Naponként ott látható az egyetlen kávéház tükör ablaka mögött, a mint előkelő pózban „szót visz” vagy hírlapi czikket ír, s fejedelmi kézmozdulatokkal bókot hint a kint sétáló serdülő leánykáknak. - Egy ily megjelenésű s mindig szereplő alaknak, egy ilyen távol vidéki kis városkában feltétlen hatása van a város fiatalságára. Lassanként példaképpé válik, s nagyon sajnosan tapasztalom – s így tapasztalja a más két középiskola előljárósága is, tanári kara is – hogy a magasabb osztályú tanulók lelke – kikre Szabó tanár úr feltétlen suggestív hatást gyakorol – nagyon megvan maszlagolva s vallásosság és hazafiság helyett hitetlenséget és nemzet bomlasztó téveszméket visz magával a középiskoláinkból kikerülő ifjúság. - Három középiskolánkban évente 45-50 ifjú tesz érettségi vizsgát, és a mi társadalmunk nem oly szervezett, hogy egy ilyen invázióval sikeresen megküzdhessen.

    

Nagy és fontos érdek tehát, hogy Szabó tanár úr Székelyudvar-helyről áthelyeztessék. - Egy más kis városban, melyben csak egy középiskola van, és nem megyei központ, nem okozna szereplésével oly nagy kárt, egy nagyobb városban pedig, hol sok minden más van, mi a serdülő ifjúság lelkére hatással bír, talán teljesen hatástalan is maradna egyénisége. - Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Székelyudvarhely, 1913. július 5-én Ugron János főispán. (Zár. 2 drb. Másolat.)

 

 

(1. Melléklet)

 

A collegium előljáróságának tudomására jutott, hogy a múlt hónap 21-én 7 és 8 óra között a Flórián-féle Kossuth utcai ház egyik utcára néző magánlakásában a korzó közönsége közmegbotránkozására oly zajos s középiskolai tanulók jelenlétében mulatság volt, hogy az utcának ellenkező oldalán csődület támadt, amelynek közepette a társaság, „mint szép híves patakra” című zsoltárt is borközi állapotban énekelte. - Tekintve, hogy ezen társaságban a collegium rajztanára, tornatanítója és egyik internátus felügyelője szintén részt vett, figyelemmel arra, hogy ezen zajos mulatságnak dr. Kenessey Béla erdélyrészi püspök Ő méltósága fültanúja volt. - Az előljáróság – jóllehet nem tételezi fel a társaságról, hogy megbotránkoztatás vigalma, éneklése céltudatos lett volna, mégis annélkül, hogy feljogosítva érezné magát arra, hogy egy magánlakásban lefolyt mulatság felett kritikát mondhasson -, minthogy a közönség könnyen a szándékosságra következtethetne éppen Őméltósága jelenlétére való figyelemmel – kötelességének tartja a nevezett tanárokat figyelmeztetni arra, hogy jövőre hasonló mulatságokban részt venni tartózkodjanak, mert hasonló esetek sem a collegium tekintélyével, sem a tanárok különben elvárt komolyságával össze nem egyeztethetőek. Ezen határozat az illető tanárokkal közlendő.

 

 

(2. Melléklet)

    

Nagyméltóságú m. kir. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úr!

    

Kegyelmes Urunk!

    

A székelyudvarhelyi református kollégium előljárósága panaszt emel Nagyméltóságod előtt Szabó Dezső, székelyudvarhelyi állami főreáliskolai tanár ellen a következő esetből kifolyólag: Folyó évi május hó 21-én este 7-8 óra között Szabó Dezső tanár Székelyudvarhelyen a legnagyobb forgalmú főutcában lévő lakásán, reáliskolai tanulók jelenlétében, nyitott ablakok mellett oly zajos mulatságot rendezett, hogy az utca ellenkező oldalán csődület támadt s e mulatság keretében a mulató társaság egyik közismeretű református zsoltár éneklésével a sétáló közönséget mélyen megbotránkoztatta.

    

A kollégium Előljárósága tudomást szerezvén arról, hogy e mulatságon református kollégiumi tanárok is jelen voltak, mint a kollégium fenntartó testülete és hatósága, kötelességének tartotta a saját hatásköre alá tartozó tanárokkal szemben hivatalosan fellépni annál is inkább, mivel a közbotrányt okozó mulatságnak történetesen a városban időző dr. Kenessey Béla erdélyi ref. püspök úr is fültanúja volt. - Előljáróságunk – jollehet nem tételezte fel Szabó Dezső lakásán mulató társaságról, hogy a zsoltárénekléssel céltudatosan akart volna botránkoztatni -, mégis anélkül, hogy feljogosítva érezte volna magát arra, hogy egy magánlakásban lefolyt mulatság felett kritikát mondjon, minthogy a nagyközönség a püspök úr jelenléte következtében könnyen szándékosságra gondolhatott – az illető kollégiumi tanárokat figyelmeztette, hogy a jövőben hasonló mulatságokban részt venni tartózkodjanak, mivel az ilyen esetek sem a kollégium tekintélyével, sem a tanároktól elvárt komolysággal össze nem egyeztethetők. - Még mielőtt a határozat hivatalosan az illető tanárokkal közöltetett volna, Szabó Dezső főreáliskolai tanár, noha őt a fennebbi határozat nem érintette, de nem is érinthette, Csanády Zalán táblabíró, kollégiumi gondnokhoz, valószínűleg azért, mert az előljáróság a fennebbi határozatot az ő elnöklete mellett tartott ülésen hozta meg, az alábbi levelet intézte: „Igen tisztelt Uram! Ma hallottam meg, hogy a ref. koll. Előljárósága a névnapomon nálam levő kálvinista tanárokat megróta, hogy nálam zsoltárokat énekeltek „tüntetésből” és intette őket, hogy „óvakodjanak az ilyen társaságtól”. A tüntetésből kifejezésre nem reflektálok, ez ártatlan bornirtság, de igen kérem az igen tisztelt Gondnok urat, hogy annak, vagy azoknak, akik az intelmet koncipiálták, szíveskedjék tudtukra adni, hogy vagy nagyon ostobák, vagy tisztességtelenül rosszakaratúak. Székelyudvarhely, 1913. jún. 15.”

    

Kegyelmes Urunk! Kétséget nem szenved, hogy Szabó Dezső főreáliskolai tanár e levélben a ref. kollégium vezetőségén oly durva sértést követett el, hogy az Előljáróságunk minden módon megtorolni s a vett sérelemért elégtételt keresni kénytelen. - Evégett Szabó Dezső ellen bűnfenyító feljelentést tettünk a székelyudvarhelyi kir. járásbíróságnál, mely az ügyben mint elsőfokú bíróság a következő – még nem jogerős – ítéletet hozta: „1913. B. 481/2 ügyszám. Ő Felsége a Király nevében! A székelyudvarhelyi kir. járásbíróság mint büntető bíróság – Gaál Ferencz kir. járásbíró által, Gergely Ferencz kir. járásbírósági jegyző mint jegyzőkönyvvezető, dr. Réffy Zoltán kir. ügyész mint közvádló, dr. Szöllősi Ödön ügyvéd mint főmagánvádló képviselője részvételével Székelyudvarhelyen 1913. évi június hó 21-ik napján nyilvánosan megtartott tárgyalás alapján a főmagánvádló és kir. ügyész indítványa szerint becsületsértés vétségével vádolt Szabó Dezső bűnügyében a vád és a védelem meghallgatása után az alól kitett napon a következőleg ítélt:

    

A kir. járásbíróság Szabó Dezső vádlottat, aki 32 éves ref. vallású kolozsvári születésű székelyudvarhelyi lakos, nőtlen, állami főreáliskolai rendes tanár, vagyontalan, katona nem volt, bűnösnek mondja ki a Btk. 261.§-ában ütköző becsületsértés vétségében, ami az által követett el, hogy 1913. évi június hó 15-én Csanády Zalán kir. itélőtáblai bíróhoz, mint székelyudvarhelyi ref. collegium gondnokához intézett levelében a nevezett collegium előljáróságát meggyalázó kifejezésekkel illette: az 1892. évi XXVII Törv. Czikk. 3. §-ában meghatározott fordítandó, 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhével ezen kir. járásbíróságnál fizetendő és behajthatatlanság esetén a Btk. 53. §-a értelmében öt (5) napi fogházra átváltoztatandó (100) korona pénzbüntetésre ítéli és a Bp. 479., 480. §-ához képest elmarasztalja a netán felmerülendő bűnügyi költségeknek a m. kir. államkincstár részére az 1890. évi XLIII Törv.-czikk 9. §-ában előírt eljárás szerint leendő megtérítésében, valamint a Btk. 277. §-a értelmében kötelezni, hogy az ítélet jogerőre emelkedése után egész terjedelmében indokaival együtt a Székelyudvarhelyen megjelenő „Udvarhelyi Híradó” legközelebbi számában saját költségén közzététesse, mit ha nem tenne: ez esetre feljogosítja a főmagánvádlót, hogy a közzétételt saját költségén eszközölhesse és annak igazolt költségeit a vádlottól végrehajtás útján felhajthassa; végül a Bj. 108. §-ához képest az ítélet jogerőre emelkedése után a székelyudvarhelyi m. kir. állami főreáliskola igazgatójával és a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterrel közölni rendeli.”

    

E szerint az ügy a büntető bíróságnál elintézést nyert -, illetve folyamatban van, mindazáltal a bírósági ítélet dacára, nem tekinthetjük befejezettnek mindaddig, amíg arról Nagyméltóságod is tudomást nem szerez és a saját hatáskörében megtorló intézkedést nem tesz. Tekintettel tehát arra, hogy Szabó Dezső tanár e sértésével a kollégium előljáróságát abba a kellemetlen helyzetbe sodorta, hogy kénytelen volt a sérelemért orvoslást a bíróságnál keresni, alázatos tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, méltóztassék e panaszunk alapján az ügyet vizsgálat tárgyává tenni és előljáróságunknak, mint iskolai hatóságnak a Szabó Dezső főreáliskolai tanár által elkövetett sértésért méltó elégtételt szolgáltatni. - Nagyméltóságodnak kiváló tisztelettel Székelyudvar-hely, 1913. évi június hó 24-én. A ref. kollégium előljárósága nevében: alázatos szolgái: Csanády Zalán gondnok-elnök. Szabó András jegyző helyettes.

 

 

 

Kritika és önkritika

 

 

E beadvány után Szabó Dezsőt a minisztérium áthelyezi Sümegre. Előzőleg azonban Szabó Dezső megírja és elküldi a Nyugatnak, Osvát Ernőnek, „A magyar protestantizmus problémája” című tanulmányát (1913-ban jelent meg). Ez már akkor a negyvenegyedik műve volt a Nyugatban. (1911-1919 között)

    

Harminc év múlva Szabó Dezső az önéletrajzában e művéről ezeket írja: „Megírtam: A protestantizmus problémája című cikkemet. Ennek a cikknek mai elolvasása igazán nem dülleszt büszkeségi tokát a lelkem álla alá. Semmi nyoma a szabódezsői minden adatot látó, minden összefüggést megmutató, minden lehető következményre rámutató összefogó erőnek. Egy felgyúlt harag hirtelen kilobbanása. Ráadásul nem véve számba, hogy a protestantizmus milyen lelki funkciót jelent...” Őszintébb kritika ennél nem kell.

    

Tizenegy tanulmánya jelent meg Jászi Oszkár folyóiratában is, a Huszadik Század-ban; sőt Kassák Lajos nagy hírű avantgarde lapjának, A Tett-nek Beköszöntőjét is ő írja. Nem kétséges; a monarchikus magyar világ akkori egyik nagy forradalmi írója Szabó Dezső volt. Első könyve a Nincs menekvés, 1917-ben jelenik meg Ungvárt – ahol tanít. A gyomai Kner Izidor adja ki, 1918-ban, második könyvét a Napló és elbeszélések címűt. Az előszót Szabó Dezső Lőcsén írja. És itt írja meg – 1917. november 21. és 1918. augusztus 31. között – legismertebb művét Az elsodort falu-t. Ez a mű 1919. május 23-án – Dezső napon – jelenik meg. Ebben az évben még két könyvét adják ki: A forradalmas Ady és Mesék a kacagó emberről és három elbeszélés – címűeket.

    

A fő mű, Az elsodort falu, e történelmi pillanatban, óriási sikert arat és vitákat kavart. Bogdán Gyula kemény bírálatban részesítette Szabó Dezső regényét, emiatt 1920. május 31-én, a régi képviselőházban, érdekes vita zajlott le a szerző és a kritikus között: „Keresztyén-e Az elsodort falu?” címmel. Mindkét fél részleteket olvasott fel a műből – a zsúfolásig megtelt teremben. A Kálvinista Szemle 1920. június 6-i számának beszámolója szerint: „A győzelem, a tapsok alapján látszólag Szabó Dezsőé volt...” 1920. június 2-án, ugyanitt arról folyt vita, hogy „Van-e a kálvinizmusnak jövője Magyarországon?” Erről az estéről a Kálvinista Szemle – többek között – ezt írta: „Szabó Dezső egészen másként nyilatkozott a kálvinizmusról az előadásában, mint regényében... tagadhatatlan, hogy nyilvános előadásában nyoma sem volt többé a protestantizmus és kálvinizmus lekicsinylésének...” Szabó Dezső akkor már a Magyar Írók Szövetségének elnöke, és sikereinek csúcsán van – amíg fel nem ismeri a „görénykurzus” jóvátehetetlen bűneit. Akkor szembefordul a rendszerrel és kérlelhetetlen ellenzékké válik.

    

1920-ban jelenik meg a Tanulmányok és jegyzetek és az Egyenes úton, de ebben az évben írja a Csodálatos élet című meseregényét is. Mégis, most bennünket az a vallomás érdekel legjobban, amelyet a Protestáns Szemle 1920. évi 1-10. összevont füzetében tesz közzé.

    

Az írás címe: Visszatekintés egy elmúlt harcra. Farczádi Jenőt – Az elsodort falu egyik főalakját – magyarázva, írja: „... nézzétek, vigyázzatok, mennyi nemes erő, a jó Isten mennyi gondolata vesz el a gyenge emberben, ha első fiatalságában nem formáljuk lelkét az élet győzhetetlen munkásává és ha önmaga is nem örökös vigyázatban néz önmagára s élete mulaszthatatlan feladataira. Természetes, hogy Farczádi Jenő lehetett volna más felekezet papja is, de bennem a kálvinizmus sajgott, de saját felekezetem szeretném egy nagy életrehívó szóval újból ahhoz a történelmi szerephez juttatni, amely magyar szolidaritást, magyar építést, magyar védelmet, magyar jövőt jelent...”

    

Madai Gyula főszerkesztő a cikk végén külön jegyzetben fejezte ki örömét a nyilatkozatért. Úgy érezni: ez volt a pillanat, amikor Szabó Dezső visszatalált az egyházhoz. Valóban: Szabó Dezső egyre jobban felismeri a magyar kálvinizmus döntő szerepét a nemzeti megtartás, felvilágosodás, az emberi jogok, és az általános művelődés nagy kérdéseiben. Élete – mint „vitriolos” kritikus, ellenzéki írónak – egyre nehezebb, talán azért is, megnyilvánulásai már jóval komolyabbak, tárgyilagosabbak.

    

Sorrendben a tizennegyedik könyve 1926-ban jelent meg: A magyar protestantizmus problémái. Alcíme: Nyílt levél az országos protestáns kongresszus tagjaihoz. Mindössze hatvan oldalas, de amiket benne felsorakoztat az feltétlenül figyelemre méltó. A tizenhárom év előtti – hasonló című – tanulmányért bocsánatot kér. A történelmi időbe helyezve roppant érdekes a 9. lapról vett idézet, lehetne Szabó Dezső ars poetikája is: „Én a magyarság történelmi munkájában egyenlő szeretettel fogadom minden vérű jószándékot, bármily eredetű tehetséget. Nem azt akarom, hogy a magyar más vérűt kitúrjon az ország földjéről: csak azt, hogy mások se túrhassák ki a magyart. Nem azt akarom, hogy a magyar más vérűeket elnyomjon: csak azt, hogy őt ne nyomják el se politikailag, se gazdaságilag, sem kulturálisan. Nem azt akarom, hogy más vérűnek hátrány legyen a származása: csak azt, hogy ne legyen előny az érvényesülésben az, hogy idegen eredetű.” A témát később két fejezetben tárgyalja.

 

 

 

Jelentkezés a debreceni teológiára

 

 

A korabeli nyomtatványok, emlékek, újságok arról tanúskodnak, hogy Szabó Dezső 1927-ben egészen közel került az egyházhoz. Március 31-én és április 28-án előadásokat tartott a református körben. Az első előadás címe volt: Kálvinizmus és művészet, a másodiké: Kálvinizmus és jellem. Szeptember 1-jén az Esti Kurirban nyilatkozik: „... családom múltja és egész neveltetésem is arra felé lökött, hogy én is apáim hivatásával, a református papsággal végezzem életemet... Életemben többször volt eset, hogy lépéseket tettem hasonló irányba... lelki szükség, hogy bemenjek az emberek közé, éljek az életükben és hassak rájuk a szó legjobb értelmében, a szó közvetlen erejével... Csikesz Sándor debreceni teológiai tanárnak levelet írtam, melyben a következőket kérdeztem:

    

1. Lesz-e teljes írói szabadságom, azaz, hogy ha eddig egy betűt sem írtam volna, mint református pap megírhatnám-e mindazt, amit eddig írtam?

    

2. Írja meg őszintén: milyen szemmel fogadnák ezt a lépésemet?

   

3. Tudnának-e beiratkozásom percétől olyan foglalkozást adni nekem, hogy megélhetésem erre az időtartamra biztosítva legyen, amíg valahol pap lehetek? (A levelet a Debreceni Kollégium Nagykönyvtára őrzi.)

    

(Szabó Dezsőnek, mivel középiskolai tanári oklevele volt, csak két esztendeig kellett volna teológiai kollégiumot hallgatnia – négy év helyett.)

    

Az, hogy – akkor – valóban komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy lelkésszé legyen, nem lehet kétséges. Erre vall a Zuglói Keresztyén Ifjúsági Egyesület értesítője, amely beszámol az 1927. október 31-i ünnepségről. Amelynek „főpontja Szabó Dezső, kiváló írónak és atyánkfiának előadása volt...” Mégsem lett lelkész. 1928. márciusától, ez év végéig, állandó tanulmány- és cikkírója Bajcsy-Zsilinszky Endre folyóiratának, az „Előörs”-nek. Itt jelenik meg két részletben – május 27-én és június 3-án A magyar kálvinizmus veszélyei – című tanulmánya. A Kálvinista Szemlében dr. Sebestyén Jenő, főszerkesztő foglalkozik a tanulmánnyal, ugyancsak folytatásban, Magyar író a magyar kálvinizmusról – címmel. (1928. augusztus 25., szept 1.) A vita rendkívül kiéleződik. Szabó Dezső nagy vehemenciával reagál Sebestyén kritikájára és az Előörs 1928. szept. 9-i számában megjelentette „A szellemi harc morálja és a papság” - című, rendkívül támadó hangú cikkét. Végszóra, talán a konfliktus áthidalására, a Protestáns Szemle 1928. októberi számában Karácsony Sándor festi meg Szabó Dezső arcképét:

    

„Prófétai egyéniség, mert többek között a Koppány kérdést újból aktuálissá tette... Minden írásának ez a prófétai állásfoglalás az értelmet adó kulcsa. De megszépítő és megnagyító velejárója is ez. A szó, a próféta szava zuhatagos erejű és tisztaságú... Magyar szónoki prózánk nem volt eddig. Az igehirdetés arany Jánosa mai napig nem adatott meg nekünk, de Szabó Dezsőben szónokol az igehirdetés Csokonai Vitéz Mihálya, akiben az ösztön spontaneitását a tanulmány tudatossága csak ízesebbé és kristályosabbá hűti...” A cikk valódi modus vivendit jelentett. Szabó Dezső többé nem ragadtatja el magát, az egyház sajtóorgánumai pedig mindig megemlékeznek – igen szépen – az író további műveiről. Szabó Dezsőben pedig élete végéig maradt egy bús nosztalgia a református pap szép hivatása iránt.

    

Öt év után – ismét megjelenik egy könyve 1931-ben. A Bartha Miklós Társaság adja ki. Címe: Megered az eső. Mottóját a Bibliából választja.

 

 

 

Nyolcvan füzet – nyolc év alatt

 

 

1932-ben a Karácsony Kolozsvárt – című írását adja ki és megjelenik a Feltámadás Makucskán. Az utóbbi valódi politikai szatíra. Egyik régi tisztelője, Papp Jenő jóvoltából az 1933-34-es években sorozatban közli elbeszéléseit a Magyar Úriasszonyok Lapja – ebből él. Havi tizennyolc írásából öt olyan elbeszélés, amely először és kizárólag ebben a folyóiratban látott napvilágot. 1934 augusztusában jelenik meg az első Szabó Dezső füzet – A kötél legendája – és 1942 júliusáig, nyolc évfolyam nyolcvan füzete kerül az olvasók kezébe. Megjelenésükben, támogatásukban, terjesztésükben nagy szerepe volt a protestáns fiatalságnak. Az első tíz füzetet Samu János adja ki és a Bethánia-nyomdában készülnek. Bennük ír legtöbbet és legalaposabban a kálvinizmusról. (Közben, 1934-ben Debrecenben is tart előadást, a magyar kálvinizmus problémáiról, amelyről dr. Révész Imre, a debreceni Egyetem akkori professzora emlékezik meg a Református Élet-ben.)

    

Az érdeklődőknek leírjuk a füzetekben megjelent – témákhoz kapcsolódó – írások címeit, lelőhelyeit:

 

 

Válasz egy vidéki református pap levelére.           18. füzet 52-62. old.

A magyar református öntudat mozgósítása.

Vallás, Egyház, élet, piétizmus.                             33. füzet 61-75. old.

                                                                    34-35. füzet 37-57.old.

A magyar református öntudat pozitív elemei          36. füzet 46-58.old.

Miért?                                                                 38. füzet 42-53. old.

Három prédikáció.                                               44-45. füzet 135-138. old.

A teológiai főiskolai nevelés.                               47-48. füzet 3-36. old.

A segédlelkipásztor                                             67. füzet 7-32. old.

 

 

Hogy megfelelően olvasni, értékelni tudjuk e tanulmányokat, feltétlenül olvassuk el a füzetek tizedik számában: Mit adott nekem a magyar kálvinizmus? - című nagyon szép írását Szabó Dezsőnek. Egy sor: „... szelíd leborulással mondom: tied a lelkem, tied a vérem. Fiad vagyok és örök katonád!”

 

 

 

Az utolsó évek. Búcsú és testamentum

 

 

1939-ben Szabó Dezső hatvan éves. Szép ünnepségen köszöntik őt a Városi Színházban. A Protestáns Szemle májusi számában Pap Béla ír nagy cikket Szabó Dezsőről és sokszor idézi a füzetekben megjelent írásokat. Érdemes a befejező sorokat újra leírni:

    

„Szabó Dezső látja a magyar kálvinizmus szerepét az új magyar országépítésben. Nem mint sápadt, vértelen ajkú elméletet, hanem mint test és vér gyakorlatot, mint élettel teli, csillogószemű, kicsattanó arcú gyereket. És ezt a víziót már sokan látják. Olyanok is, akik barátai és olyanok is, akik ellenségei Szabó Dezsőnek...!”

    

A füzetekből három kötetes összeállítás is készül, amit 1939-ben dr. Püski Sándor ad ki: Az egész látóhatár címmel. Ezután csak két kis terjedelmű kötet jelenik meg Szabó Dezsőtől életében. Az elfelejtett arc című remek Krisztus-legenda, és a Levelek Kolozsvárra. Még kijavítja A bölcsőtől Budapestig – című önéletrajzának nyomdapéldányait, - de a mű csak az 1945-ös könyvnapra kerül az olvasókhoz. Akkor már Szabó Dezső nem él. Budapest ostroma alatt. 1945 január 13-án hal meg József körúti lakásának óvóhelyén – hatvanhatodik évében. Ideiglenes sírhelye a Rákóczi-téren volt. Ágyútűzben, gránátrobbanás közben történt első temetése; tizen-tizenöten, fiatal lelkészek, református egyetemisták, énekelték a zsoltárt: „Perelj Uram, perlőimmel, Harcolj én ellenségeimmel...”

    

Földi maradványait 1949. május 18-án szállítják a Kerepesi úti temetőbe.

    

Utolsó írása a Magyar Ünnep-ben jelent meg 1944. november 10-én, Búcsú és Testamentum – címmel. Ez volt a végrendelete. Ennek első szakasza: „Összes bárhol található, már kinyomtatott vagy még kéziratban levő írásaim szerzői jogát (magyar nyelvű kiadás, fordítás, dramatizálás, film, részek közlése stb.) hagyom második Édesanyámra, a Kolozsvári református főgimnáziumra...” (A megszűnt Kolozsvári Református főgimnázium helyett), a Református Egyetemes Konvent – Szabó Dezső végakaratának megfelelően – a Debreceni Református Gimnáziumot jelölte ki örökösnek. A Református Élet-ben jelenik meg 1944-ben november 25-én Szabó Dezső Tőke Lászlónak adott nyilatkozata: „Hiszek a keresztyénség jövőjében, mert hiszek Jézus Krisztusban!” címmel. Befejező mondatnak vegyük Szabó Dezső e nyilatkozatából a fő gondolatot: „Az Isten Igéje ma is hatalom és erő és bizony évezredek óta sok mindenki és sokféle törekvés tűnt el majdnem nyomtalanul az idő süllyesztőjében, de az Igén a legkisebb csorba sem esett!”

 

 

Református Egyház, 1979. december

 

 

 

[Budai Balogh Sándor: „MEGTÖRÖM A VILLÁMOKAT”
– Tanulmányok, írások Szabó Dezsőről (22- 33.o.);
Püski – Magyar Líra Bt. - Budapest, 2004.]