Szabó Dezső:
Tancrčde de Visan:
L'attitude du lyrisme contemporain,
Mercure de France, 1911.
Fiatal munka - néha egészen az önképzőkörig. Mutatják ezt néha nagyon is naiv lírai kipuffanások: O jeunesse du monde! O ręves éternellement nouveaux! O flux et reflux des marées, comme vous immortalisez autour de nous et en nous-męmes des minutes indetiques! - Ilyen felkiáltásokat tettek a kis csíra-romantikusok, mikor Delille-ből vagy Bernardin de St. Pičrre-ből kiszagolták az eljövendő irodalmat. Mutatja a sokszor kellemetlenül özönlő tudományos zsargon is, melyben a kezdő írók univerzális mágussá akarnak kinyújtózni: Comment voyons-nous? Avec les yeux et avec l'esprit, répondrons-nous pour faire bref. Mais pour preu qu'on poursuive cette analyse et qu'on tienne "ŕ délimiter la part de l'oeil et celle de l'esprit dans le mécanisme de la perception, on est tout de suite frappé de la prédominance de l'esprit sur l'oeil et de sou ingsortance. De fait, l'oeil n'étant autre chose qu'un sens, c'est-"ŕ-dire en définitive un nerf tendu de la périphérie au centre, ne peut qu'enregistreer certaines vibrations etc. etc. - Ugyanaz a jelenség ez, mint mikor a negyedik realista a sugárutat szügarűnek olvassa s egy pohár H2
Először: mert nagy szeretetén át tényleg megérti az új lírát. Vielé-Griffint, H. de Régniert, Verhaerent, Maeterlincket, Paul Fort-t, Mithouardot, R. de Souza-t, Mochelt igyekszik megértetni. És mindig az író életének gyökérjelenségét keresi, amiből minden egyéb fakad.
Másodszor - s ez a legérdekesebb, mert időmutató -, mert folytonosan kiérzik belőle, hogy szeretné valami új módon értetni meg az új írókat. A régi képzetköltészetet esztétikai analízissel igyekeztek belénk értetni. És sokszor bizony pozdorjává analizálták a szépet. Az analízis túlteng a pedagógiában is és lehetetlenné eszi az átélést. Ismerek tanárt, ki szemcsillogva büszkélkedett, hogy a Toldi első énekének metaforáival három hétig foglalkoztatta a gyermekeket. Én ezt súlyos fegyelmi oknak nézem. - De most a költészet változott s az esztétikai módszernek is szükségszerűen kell szerinte változnia. A szimbolikus költészet éppen a szimbólum természeténél fogva lehetetlenné teszi ezt az ízekre való analizálást. Vielé-Griffint, de különösen Lerberghe Chanson d'čve-jét lehetetlen agyon nem rontani egy ilyen analizissel. A kritikus kötelessége: legyen olyan médium, melyen át az olvasó átéli a művet a benne rejlő szenzációk és gondolatok teljességével. Ugyanolyan viszonyban van a költő művével, mint a költő az élettel: úgy éli át azt, hogy ebben az egyéni átélésben megértsük a költőt. Fő cél: a szintetikus megláttatás.
Rég várt dolog, hogy foglalkozik a német romantizmus hatásával is. Tudjuk, hogy Novalis az újrafelfedezés divatját éli most a franciáknál. Olyan befolyást kezdenek most ebben a svungban tulajdonítani neki, ami - lesz időnk kimutatni - képtelenség. Kár, hogy itt felületes a szerző s majdnem kizárólag s Spenlé (Novalis, Essai sur l'idealisme romantique en Allemagne) s nem eredeti tapasztalat nyomán beszél.
Bergson és általában az új filozófia hatásáról is beszél. Bergson különben most az irodalom nadrágszoknyája. René Dessambre a La forge utolsó számában a vers libre születését is Bergson teóriájának tulajdonítja. Érdekes, hogy Nietzsche hatását külön nem tárgyalja. És ez érthető: ő maga is gyökeréig Nietzsche-fi.
1911. 14. szám