Szabó Dezső:
Jean-Arthur Rimbaud
Bár volna szó, melybe bele lehetne tömöríteni egy egész életet. Bár lehetne oly művészetté tenni a nyelvet, hogy egy intuitív megvillanásban megmutatná az egyént speciális élete egész komplexumával. Hogy megértésünk egy lélegzéssel beszívhatna egy külön ember-világot. Hogy ne szorulnánk az analízisre. Mert az analízis nem élet s a folyton folyó én élő sokfélesége helyett preparátumot ad.
Rimbaud alakja bizarr a lehetetlenségig. Tettei, mintha momentán akaratok kisülései volnának. Dosztojevszkij megszállottjai közt is a legbizarrabb volna. Úgy látszik, mintha a morál csak mint negatív, dacra késztető elem jönne nála számításba.
Ezért nézték sokan botránynak az irodalomban is. Azok, kiknek erkölcsi értéke a megbotránkozásban gömbölyödik láthatóvá, hajmeresztő papijesztővé démonították. A megértők, de didaktikusok szentté próbálták meszelni. Sokan - a romantikusok - bizarrságáért bálványozták s egy földreszakadt gyermek-Titánt láttak benne.
I.
1870 szeptemberében megszökik hazulról. [*] A tizenhatéves gyermek, ki most szabadult ki a líceumból, nem bírja tovább az otthoni életet. Nincsenek erős impressziók, nincs akció, melyekben felélhetné túl-sok életét. És tűrhetetlen izoláltsága is. Idegen mindenkivel szemben, anyjával is, ki nem tudja kisilabizálni ellentétes, gyanakvó, zárkózott fiát:
Et la Mčre fermant le livre du devoir,
S'en allait satisfaite et trčs fičre sans voir,
Dans les yeux bleus et sous le front plein d'éminences.
L'"ŕme de son enfant livrée aux répugnances.
Tout le jour, il suait d'obéissance; trčs
Intelligent; pourtant des tics noirs, quelques traits
Semblaient prouver en lui d'âcres hypocrisies.
Anarchikus, lázadó kölyök-Rousseau, aki minden civilizációban idegennek, betegnek érzi magát. Finom művészlélek, ki a kultúrélet legrafináltabb szenzációit élvezi. Cinikus és kihívó vigyorgással illetlenkedik bele az elérzékenyülésbe vagy ünnepélyességbe. Csodálatos szimpatikus képzelete van s mások legsajátosabb életfolyamát is magára tudja élni. Zárkózott és hangtalan s csak akkor rúg ki egy szemtelen megjegyzésben, mikor hallgatnia kellene. Nagy bizalmi, szerelmi rohamai vannak s a gyanakvás kegyetlenségével bánik az emberekkel. Anyja előtt látszólag meghunyászkodik, de amint teheti, elmenekül köréből, bárhova, csakhogy egyedül legyen, hogy zavartalanul élhesse önmagát.
- - - - - L'été
Surtout, vaincu, stupide, il était entęté,
"ŕ se renfermer dans la fraîcheur des latrines.
Il pensait l"ŕ, tranquille et livrant ses narines.
A magába zárt féktelen energia nagy képzelődésekben nyargalja ki magát. A meg nem értett gyermek büntetés és kinevetés félelme nélkül nyújtózkodhatik ki minden vágyaival, ha egyedül van. Nagy kóborlásokra, kalandokra vágyó vére megálmodtatja vele tarka jövőjét:
Des ręves l'oppressaient, chaque nuit, dans l'alcôve.
- - - - - - - - - - - - - - -
Il ręvait la prairie amoureuse, oů des houles
Lumineuses, parfums sains, pubescences d'or,
Font leur reműment et prennent leur essor;
- - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - -
- - - - seul et couché sur des pičces de toile
Écrue et pressentant violemment la voile!...
Ez a vágy kergeti el hazulról. Pénze nincs és jegy nélkül lopózik fel egy Párizs felé menő vasúti kocsira. Megcsípik, vallatóra fogják, makacsul hallgat. Kiteszi magát annak a veszélynek, hogy német kémnek nézzék. Megtudják, kicsoda s fedezet alatt hazaviszik. Egy év múlva újból Párizsba szökik, gyalog. Valahol a szemébe ötlik André Gillnek, a festőnek a neve és agyonfáradva, éhesen beállít a műtermébe. Gill nincsen otthon, Rimbaud végighever egy dívánon és elalszik. Gill megérkezik s felébreszti az ismeretlen csavargót. Rimbaud, mielőtt megnevezné magát, durcásan mordul rá, hogy miért nem hagyta aludni. Azután kijelenti, hogy ő Rimbaud, a 17 éves költő és reméli, hogy Gill segíteni fogja. Gill megsajnálja az idegen gyermekzsenit és próbál gondoskodni róla. Rimbaud hála és meghatottság nélkül mint debitumot fogad minden szívességet. Sokáig nem lehet kibírni, el kell jönnie Gilltől. Sokféle csavargás és nyomorúság után résztvesz a Kommün zavaraiban és szeret hajmeresztő dolgokat sejtetni magáról. Majd hazamegy, levelezni kezd Verlaine-nel, kinek több versét megküldi. Kedvező válasz után felutazik Verlaine-hez s megkezdődik az a szomorú viszony, mely a szegény gyermek-asszony Verlaine-t outlaw-vá teszi. Verlaine a természetellenes szerelem fatális erejével szereti a tizenhét éves gyermeket, kit ebben a korban így írnak le: Rimbaud, dans la beauté de son jeune visage, dans le charme de son corps d'éphčbe, était décidément trop joli, trop affiné. Il était grand, bien bâti, avec des châtain-clairs et des yeux d'un bleu p"ŕle inauiétant. Son visage parfaitement ovale charmait et inquiétait "ŕ la fois par tout ce qu'il y avait de fougue dans ses yeux étincelants, par tout ce qu'il y avait de charme esthétique dans la pureté de ses lignes. Cet étrange éphčbe attirait et repoussait "ŕ la fois. En tout cas, personne ne pouvait passer auprčs de cette beauté baudelairienne et perverse san ętre frappé de son originalité.
Megkezdődnek a nagy szellemi és testi débauche-ok a két író közt. Rimbaud a cinikus, kihívó magaviseletével mindenkit elidegenít Verlaine-től. Egy társaságban tőrrel rohan Carjat-ra, ki őt tisztességre intette. Ha le nem húzzák róla, gyilkosa lesz. Verlaine-t pedig örökre meggyűlölteti feleségével.
Az otthonát vesztett Verlaine Rimbaud-val Belgiumba, majd Angliába megy. A szerencsétlen asszony-embernek lerázhatatlan lidércnyomása Rimbaud. Gyerekcsínyekkel, nagy ivásokkal töltik az időt. Együtt szedik a hasist és más toxikus szereket. Londonban Rimbaud nagyhirtelen ráun Verlaine-re, kit állandóan pumpolt. Hazautazik s nincs benne semmi hála, sem szánalom, mely visszatartaná a rimánkodó Verlaine-nél. Verlaine beteg lesz és vissza tudja jajgatni barátját. De az együttlét nem tart sokáig, Bruxelles-ben Rimbaud egy utcai lány kegyetlenségével vágja Verlaine szemébe: elmegyek, itthagylak. Verlaine rálő és börtönbe kerül. A sebéből felgyógyult Rimbaud-t kitiltják Belgiumból. Ezután jön a kóborlások és kalandok hosszú sora. Többféle katonáskodás s egyéb életpróbák után Abesszíniába megy. Elfelejti Verlaine-t és az irodalmat. Műveit fiatal kora őrültségnek mondja. Erejét folytonos vállalatokba, tervekbe éli. Az Olaszország ellen készülő Négusnak szállít fegyvereket, midőn hirtelen megbetegszik. Hazaindul s 1891. november 10-én meghal egy marseille-i kórházban. [*]
[*] * Szül. 1854. okt. 20-án Charleville-ben. Atyja - kapitány - távol él a családtól. Anyja erősen vallásos, principiumos, szigorú asszony. Rimbaud maga csak az Une Saison en Enfer (1873) c. művét publikálja s ezt a kiadást is rögtön megsemmisíti. Meghal 1891-ben. Itt csak egy-két vonással adom életét. L. bővebben: Paterne-Berrichon: La vie de Jean-Arthur Rimbaud, 1897.
[*] * Híres portréja Fantin-Latourtól a Luxembourgban van. A kép címe: Coin de table s rajta vannak még: Verlaine, Léon, Valade, E. d'Hervilly, C. Pelletan, Bonnier, É. Blémont és Jean Aicard.
II.
Milyen szavakat, milyen formát fog találni ez a gyermek (irodalmi pályáját 20 éves korában fejezi be), hogy hipertrofikus bizarr énjét kitombolhassa? Mert nála a művészet is - mint a hasis, az alkohol, az óriási kóborlások, a kalandkergetés - keresése valaminek: amiben végtelenül, korlát és kijózanodás nélkül áradhasson. Ezeknek az abszolútra, végtelenre üzekedő lelkeknek művészet, ópium és alkohol mind metafizika és vallás. És ezeknek a szavaknak és formáknak a lehetetlenségig egyénieknek kell lenniök, hogy csak az ő társtalan, rendkívüli énjének legyenek sajátos kifejezői.
A 70-es évek kezdő íróit négy nagy irodalmi hatás szuggerálja: Hugo, Baudelaire, a Parnasse és a naturalizmus. Rimbaud első versei mind a négy hatást visszhangoztatják. Az Étrennes des Orphelins, a Forgeron Hugo nagy irgalmi tirádáitól duzzadoznak. És az irgalom sokszor komoly megilletődés, a hatalom és gazdagok elleni gyűlölet pedig mindig őszinte. A Bal des Pendus Baudelaire-féle macabre képzeletjáték. De már első verseiben jelentkezik egyik legsajátosabb vonása: erős érzékiség, mely a legelvontabb pszichikai folyamatokat is testi eseményeknek érezi. Kevés író van, akinél az egész test annyira az egész lélek, mint nála. A lelki történés az egész testben történik: szeret, emlékezik, borzad egész testével. A gyermekköltők "tavasz" témája is ezen az érzékiségen keresztül egyénül meg nála:
On sent dans les choses ouvertes
Frémir des chairs.
Így tud néha apró impressziókkal mély lelki átéléseket festeni:
Par les soirs bleus d'été j'irai dans les sentiers,
Picoté par les blés, fouler l'herbe menue;
Ręveur, j'en sentirai la fraîcheur "ŕ mes pieds.
Je laisserai le vent baigner ma tęte nue.
Je ne parlerai pas; je ne penserai rien.
Mais l'amour înfini me montera dans l'âme;
Et j'irai loin, bien loin, comme un bohémien,
Par la Nature, - heureux comme avec une femme.
Csakhamar e különböző hatások Rimbaud-ban összeolvadnak egy sajátos naturalizmussá s az ember lélegzetfojtva nézi: vajon ebből a hatalmas költőcsírából nem csak egy közönséges Richepin fog fejlődni. A romantizmusból megtartja az ideák teátrális szcenírozását, a Parnasse-ból a formákat (bár állandóan él a Verlaine-féle szabadságokkal) és a point keresését, a naturalizmusból - és igen sokszor Baudelaire hatása alatt - az élet beteges, szemetes folyamatainak keresett kitálalását. Sok mindenfélét szórakoztak már igazsággá az emberek, de talán még a romantizmus sem volt merészebben valótlan való, mint a naturalisták valósága. Ez az idő, midőn Zola nagyszerű lírai eposzának hatása alatt kis irodalmi ganajtúró bogarak nyüzsgik tele Párizs bas fonds-jait, hogy nyomtatásba hordják össze mindazt, ami az életben büdös és undorító. A gyermek Rimbaud a pubertásnak obszcenitásra mohó képzeletével turkál az ilyen jelenetekben. Természetesen ott lappang az elmaradhatatlan romantikus vágy is: épater les bourgeois. Példa:
Vénus anadyomčne
Comme d'un cercueil vert en fer-blanc, une tęte
De femme "ŕ cheveux bruns fortement pommadés
D'une vieille baignoire émerge, lente et bęte,
Montrant des déficits assez mal ravaudés,
Puis le col gras et gris, les larges omoplates
Qui saillent, le dos court qui rentre et qui ressort.
La graisse sous la peau parait en feuilles plates,
Et les rondeurs des reins semblent prendre l'essor.
L'échine est un peu rouge; et le tout sent un gout
Horrible étrangement. On remarque surtout
Des singularités, qu'il faut voir "ŕ la loupe.
Les reins portent deux mots gravés: Clara Vénus.
- Et tout ce corps remue et tend sa large croupe
Belle, hideusement, d'un ulcčre "ŕ l'anus.
Kérdés: lehet-é az undort ily mértékben esztétikai tényezővé tenni? Ennél szörnyebb s talán leglúdbőröztetőbb verse Les Assis, melyből, mint az előbbi versből is, erős Baudelaire-hatás szaglik ki.
Ennek a naturalizmusnak sajátos színezetet ad és verseit sokszor a Richepin-féle szavalásokhoz (különösen: Les Blasphčmes) közelíti: gyűlölete a kereszténység ellen. Az életre éhes, féktelen gyermek utálja a kereszténységet: mert szisztéma és fegyelem, az élet szempontos megnyirbálása. Még nincs tizenhat éves, mikor panaszkodik:
Je crois en toi, je crois en toi, divine mčre,
Aphroditč marine! - Oh! la route est amčre
Depuis que l'autre dieu nous atteile "ŕ sa croix.
Később a Premičres communionsban kiköpi gyűlöletét a Krisztusra, mert perverz szerelemmel annyi életet tett meddővé. És semmi szó nem elég erős, hogy bosszút álljon a sok szentté fonnyasztott testért:
Christ, ô Christ, éternel voleur des énergies,
Dieu qui pour deux mille ans vouas "ŕ ta pâleur,
Cloués au sol de honte et de céphalagies
Ou renversés, les fronts des Femmes de douleur!
A hang nem új és még most sem hangzik el visszhangtalanul. Ismerjük Leconte de Lisle anatémáit a kereszténység ellen. Hypatie sorait mindenki tudja könyv nélkül. [*]Richepin blasphčmes-jei az unalomig fogják kopogtatni dobhártyánkat. És ezekre a költeményekre a rezonálás még mindig nem tisztán esztétikai. Mert mi még mindig igen közel vagyunk ezekhez a dolgokhoz, hogy magunkat ne érezzük bennök. Milyen nevetséges volna, ha valaki ma haragosan szavalna a görög hit formái vagy az öreg Jupiter ellen. Mert elég távol vagyunk az ókortól, hogy igazságosak legyünk. Hatalmas kultúrtényezőt látunk vallásában, mely művészet, bátorság és vigasztalás volt. Pedig Szókratészt ezzel a hittel gyilkolták meg! Így fogjuk megítélni valamikor a kereszténységet is, mikor már senkinek sem fog fájni, használni vagy ártani. Amíg papjai vannak egy vallásnak, addig lehet bódulni érte vagy gyűlölni, de a történelmi ítéletet még nem lehet kimondani felette.
És ez az elkeseredett kiáltás a kereszténység ellen: romantikus. A reneszánsszal kezdődő individuális rebelliónak legegyetemesebb formája: a romantizmus. Extatikus látszatok, templomos külsőségek után a romantizmus némely formáiban a kereszténység reneszánszát vélték és vélik látni. A tévedés a dolgok gyökeréig ér: a romantizmus éppen a kereszténység helyett jött valami és legvallásosabb megnyilatkozásaiban is destrukciót jelent a kereszténységre. Mert az első romantikusok is, mint a katolikus Châteaubriand és a protestáns Mme Staël, a vallást nem mint változtathatatlan, tőlünk független pozitívumot, törvényt és szisztémát dicsőítették. Hanem mint extázist, mint hangulatot, az egyén életének egy intenzív módját. Ez a vallás már nem egyház és dogma, nem rend és törvény, hanem: líra és egyéb semmi. S mivel a legnagyobb dolgok: [*] Természet, Halál, Művészet, Szerelem, Emberiség hasonló nagy hangulatokkal lobbanthatják fel az életet, természetes, hogy a vallásos képzetek, melyek legkevésbé tudtak bekapcsolódni a modern képzetek közé, állandóan vesztettek intenzitásukból. A felszabadult egyén előtt egyszerre annyi ablak nyílt a végtelenre, hogy a régit elhanyagolhatta. Különben is, mihelyt nem úgy élem a vallást, mint tőlem független, életet kialakító szabályt, hanem mint művészi hangulatot, a vallás objektív pozitívuma elvesz és a vallás egyéni változásaim hangulatává egyénül. Rousseau, Châteaubriand, Hugo istenei nem egyebek, mint az univerzumba kivetített Rousseau, Châteaubriand vagy Hugo. [**] És ezek az istenek megölték a keresztény egyházak hivatalos Istenét.
Úgy látszik, mintha Rimbaud idejében már sokkal tovább volnánk ezzel az elmúlási processzussal. Mintha ekkor már ez a nagy erő csak-azért-is életet élne. Ilyen azért-is élete minden nagy eszmének megvan. Mikor már csak azért él: mert élt valaha és sokan akarják eltemetni.
Rimbaud naturalizmusának egy másik sajátosságát szimpatikus képzelete adja. Ez a képzelet szeretet, megértés, magára-élés. Folytonos transzszubsztanciója énjének azzá, mit művészi szimpátiájával meglát. Így keletkeznek azok a képek, melyekhez hasonlót Richepin a Chansons des gueux legsikerültebb darabjaiban fog csinálni. Ilyek Rimbaud-nál: Les Effarés, Les chercheuses de poux.
Hogy tud így más életté lenni az, ki olyan vadul harapta el magától az embereket? Ez is csak játék keresése energiájának, mint a botrányhajhászás? Mind bizarrabb lesz a költészetben is, szakít a szociális poézissel s mindinkább az utánozhatatlanul sajátost, a patologikusan egyénit keresi. Első ilyen darabja a Voyelles c. hírhedt szonett:
A noir, E blanc, I rouge, U vert, O bleu, voyelles,
Je dirai quelque jour vos naissances latentes.
A, noir corset velu des mouches éclatantes
Qui bombillent autour des puanteurs cruelles.
Golfe d'ombre; E, candeur des vapeurs et des tentes,
Lance des glaciers fiers, rois blancs, frissons d'ombelles;
I, poupres, snag craché, rire des lévres belles
Dans la colčre ou les ivresses pénitentes;
U, cycles, vibrements divins des mers virides,
Paix des pâtis semés d'animaux, paix des rides
Que l'alchimie imprime aux grands fronts studieux:
O, supréme Clairon plein de strideurs étranges,
Silences traversés des Mondes et des Anges;
- O, l'Oméga, rayon violet de Ses Yeux!
Lehet, hogy ennek a költeménynek egy pillanatnyi vízió volt a szülője. Az bizonyos, hogy ő maga vette a legkevésbé komolyan és később huncutságnak mondta az egészet. Nem így a botránkozók és bálványozók. Az elsők kényszer-ing után kiáltoztak, az utóbbiak költői iskolává lelkesedtek tőle. [*] Csak természetes volt, hogy a keresés korszakában egy ilyen meglepő játéknak nagy hatása volt.
Rimbaud legértékesebb s a következő lírára legfontosabb költeménye a: Bateau ivre. [**]
Comme je descendais des Fleuves impassibles,
Je ne me sentis plus guidé par les haleurs:
Des Peaux-rouges criards les avaient pris pour cibles,
Les ayant cloués nus aux poteaux de couleurs.
- - - - - - - - - - - - - - -
La tempčte a béni mes éveils maritimes.
Plus léger qu'un bouchon j'ai dansé sur les flots
Qu'on apelle rouleurs éternels de victimes,
Dix nuits, sans regretter l'oeil niais des falots.
- - - - - - - - - - - - - - -
Et, dčs lors, je me suis baigné dans le počme
De la mer infusé d'astres et latescent,
Dévorant les azurs verts oů, flottaison blęme
Et ravie, un noyé pensif parfois descend,
Oů, teignant tout á coup les bleuités, délires
Et rythmes lents sous les rutilements du jour,
Plus fortes que l'alcool, plus vastes que vos lyres,
Fermentent les rousseurs amčres de l'amour!
Mi ez a bateau ivre? A korlátokból, tradíciókból, társas bűnökből kiszabadult lélek vergődése a több élet, az abszolút, egyénekre nem halódó minden élet felé. Nosztalgia egy nagy nirvánás visszaölelkezésbe. [***] De ha a költemény allegorikus megoldását próbálnók, az elemzéssel csakhamar megakadnánk. Itt nem két képről van szó, melyek között identitásokat, megfeleléseket konstatálhatunk. A költő olyan életrészbe éli bele magát, mely ugyanazt a hangulatot irradiálja, mely benne kifejezésre törekedett. [****] Itt valóságos átlényegülésről van szó, hol a kifejezendőt többé nem lehet elválasztani a kifejezőtől. A bateau ivre szimbólum. Első hajtása egy végletesen egyéni költészetnek.
Két prózai, helyesebben počme en prose műve is van Rimbaudnak: Les Illuminations és az Une Saison en enfer. Mindkettőben versek is vannak.
Az illuminations [*] : a formákban ki nem fejezhető vízióknak, hangulatoknak kizáporozása rövid mondatokban. Brunetiére haraggal, Kahn a csodáló szeretetével jelenti ki, hogy: érthetetlen. Az Une Saison en enfer lázas képekben, ditirambikus felkiáltásokban kivergődött autobiográfia élete fordulóján. Mikor nemsokára örökre odahagyja az irodalmat. Mindkettőben nagyszerű villanások vannak. Sok diszpárát és sok - misztifikáció.
[*] * Le vil Galiléen t'a frappée et maudite - - -
- - - - - - - - - -
Dors! l'impure laideur est la reine du monde,
Et nous avons perdu le chemin de Paros.
[*] * Az első romantikusokban már részben végbe megy az a folyamat, mit Guyau a jövőre jósol (L'irréligion de l'avenir). - Azért foglalkozom bővebben e kérdéssel, mert az egész új költészet folyamán újra meg újra találkozunk vele.
[**] ** A Verlaine-féle konverziókról Verlaine-nél lesz szó.
[*] * A vers pszichológiai alapjáról és a teória hatásáról máshelyt lesz szó.
[**] ** Itt csak egy-két jellemző strófáját adom, az egész 25 str. és Rimbaud egyik leghosszabb verse.
[***] *** Érdekes összevetni a szimbolizmus egy másik korai termékével: Mallarmé Les fenę
[****] **** A szimbólumról és fajairól külön tanulmány fog áttekintést adni.
[*] * Jelentése: színes metszetek, lelki életének kinematográfikus kivetítése.
III.
Ez az egy kötetnyi vers és próza, mit a szerző bolondságnak nevezett [**] és ki akart felejteni életből, a következő líra egyik legösztönzőbb tényezője. Sok eljövendő extravaganciáért ő felelős és szükséges új dolgoknak ő a forrása. Baudelaire, Verlaine és Mallarmé mellett van helye. Ők négyen az új líra ősei. Naturalizmusa visszahat Richepinre, de hat Laurent Tailhadere, Verhaerenre és másokra is. Voyelles szonettje egy egész iskolát teremt. Prózai költeményei nyomán bizarr vegetáció támad és Paul Fort, Remy de Gourmont és sok más hasonló alkotásaiban része van. És e prózai költemények rövid, kifejező ritmusú mondatai átmenetet képeznek a vers libre-hez.
Miért hagyta ott a húsz éves fiatalember az irodalmat, miért undorodott rá gyermeksége egyetlen szerelmére? Talán mert észrevette, hogy énjének abszolút sajátos megörökítését nem érheti el az irodalomban? Talán észrevette, hogy a líra az egyénülés egy bizonyos fokán túl vagy zenévé lesz, vagy - őrültséggé.
[**] ** Megjelent még egy kötet levele: Lettres de J. Arthur Rimbaud. Mercure de France.
(Megjelent: NYUGAT, 1911./14. szám)