A faji probléma

Zsidó — nemzsidó

A frank-ügy elintézési módjában, mint minden kérdés, botrány, szervezkedés mélyén, mely hét év óta felmerült: egyetlen egy dulakodás folyik mind makacsabb, mind dühösebb megújulással: a zsidó — nemzsidó marakodás. Ez a harc annyira a kor mindent elborító szenvedélyévé mérgesedett, hogy olyan területeket is elönt, melyeken a magyarság jövőépítésének sub specie aeternitatis és a kor minden betegségétől mentesen kellene történnie.

Ki kell-e szolgáltatnunk egy hozzánk futott idegen gyilkost? Meg kell-e büntetnünk egy puccs lelkiismeretlen csir­kefogóit? Milyen értékű író Molnár Ferenc? Jó-e az öreg Zsirkay darabja? Mindezekre a kérdésekre a választ kizárólago­san, csakis az az egyetlen szempont szabja meg, milyen viszony­ban van az illető a zsidó problémával. Sokaknak — jobbról és balról egyaránt — annyira vérrel futja el ez a kérdés a sze­mét, hogy gazdasági, szellemi, politikai életünket felépítő törvényeinket is ennek az egyetlen kérdésnek a szemszö­géből akarják megalkotni. Sőt, ha vállalni merjük a sunyiban mindenkitől látott igazságok kimondását, megállapít-hatjuk, hogy nálunk a jobb- és baloldalnak nevezett ellentétek mögött a zsidó és zsidóellenes tábor áll egymással szemben.

Mégpedig fájdalmasan, úgy hogy: a baloldal saját külön demokráciája nem jelenti a magyarság demokratikus felszabadulását. A jobboldal házihasználatú fajvédelme pedig nem jelent védelmet a magyar fajnak. E cikkek folyamán[10] kénytelen vagyok néha olyan alapigazságokat ismételni, melyeket minden tízéves gyermek tud. Kénytelen vagyok: mert a felnőttek nem akarják tudni. Az a politikus, aki nem tömegszenvedély bohóca, vagy rögzött gondolat mániákusa: az ország újjáépítésénél, a magyar élet berendezésénél állandóan mérlegeli a magyarság összes problémáit, összes érdekeit, s elhatározásaiban mindig ott van a meggondolás, hogy egyes ténye milyen hatással van erre az összességre. És nem csak a magyarság külpolitikai és belső fejlődési érdekeit nézi. Hanem minden tényénél vizsgálja: milyen hatással lesz az elfoglalt részek, Erdély, a Délvidék, a Felvidék és Nyugat magyarjaira. Micsoda hitványság és bűn olyan pózokkal és frázisokkal kóklerkedni itt hazafiságot, melyek az elfoglalt részek magyarjainak több szenvedést és kevesebb szabadságot jelentenek!

Igen: csakis az egész magyar horizont vigyázásával lehet politikus valaki. Csak egészen becstelen vagy egészen buta elme mondhat ilyent: először intézzük el a zsidó, azután az irredentaproblémát, és majd azután beszélhetünk demokráciáról és egyéb kérdésekről. Hasonló bölcsességgel mondhatnám a terhes asszonynak: először csak a lábait szüld meg a gyermekednek. Majd ha ezek a lábak húszévesek, erősek és tapasztaltak lesznek, akkor a kockáztatás minden veszélye nélkül szülhetsz hozzájuk törzset, fejet és amit akarsz. A minden tényében egymásra ható organikus életnek nincsenek és nem lehetnek ilyen egymásután­jai. Hiszen az egyik probléma fejlődése minden momentumában feltételezi, befolyásolja a másik problémát. Mert ezek a kérdések csak ami gondolkodásunk meghatározottságában külön problémák. Magában az életben oszthatatlan és egy a magyarság egész életkérdése, mint egyetlen élő organizmusé.

A hét év óta „magyar politikát” apacskodó analfabétáink legnagyobb bűne, hogy a zsidó problémát ilyen egyetlen, mindent elintéző, mindent megmagyarázó szezámtáruljos kérdéssé szél­hámoskodták vagy dühödték. Jóhiszemű tudatlanságukban vagy számító svihákságukban a következő súlyos hibákat követték el a magyarság ellen.

1.  Izolálták a zsidó kérdést a nemzetiségi vagy faji prob­lémától, melynek elválaszthatatlan része, csak egy része. Mikor beteg, semmit el nem intéző, mindent elrontó szenvedélyeket hívtak fel az egyik nemzetiség ellen, még védtelenebbé tették a magyarságot a többi nemzetiségek, különösen a németség hódítása ellen. Naponta huszonöt órát bőgtek vigyázzt a trójaiaknak a faló ellen, hogy addig a fa-öszvér, a fa-dromedár és a fa-szamár nyugodtan áttörhessék a többi falakat.

2.  Izolálták a zsidó problémát a kapitalista problémától, melynek szintén elválaszthatatlan része, csak része. A kapitalizmus moráljában, eszközeiben azonos, akár német akár zsidó, akár hottentotta a jelzője, s ugyanazokat a veszélyeket jelenti a magyarság nagy tömegére. Ok úgy üvöltöttek a zsidó kapitalizmus kizsákmányolása ellen, hogy politikájukban, minden tényükben a legrothadtabb kapitalizmus kifejezői voltak.

3.  Izolálták a zsidó psziché veszélyét a magyar szellemi fejlődés problémájától, melynek csak egy része. Ugyanakkor eddig példátlan módon szolgáltatták ki a magyar pszichét, s e pszichét alkotó műhelyeket a megemésztő német szellem legszerencsétlenebb-fajtájú hódításának. Minden humort túlbakkecskéző nempirulással, Klebelsberggel akartak magyar fajvédő szellemi életet teremteni. Ezer vicsorodásuk van az ellen a mód ellen, ahogy a zsidóság a maga közepes és inkább ipari jellegű íróit a magyar irodalom világ-egyetleneivé reklámozza. És ők, a magyar fajvédők a svábság közepes és inkább ipari jellegű íróit éppen úgy a magyarság tetejébe jazz-bandezik. Sőt, amíg a zsidóság már csak okosságból is á magyar szellem kiötlő alakjait körülveszi, olvassa, propagálja: ők a destruktívság becstelen és hazug vádjával igyekeznek kimarni a magyar faj legnagyszerűbb megnyilatkozásait az életből, a magyarság lelkéből. Azok, akik a zsidósággal szemben a magyar faj védelmét visítják, odajuttatták a dolgokat: hogyha nem volna zsidóság, a magyar faj legmélyebb örök érvényű kifejezői éhen pusztulnának.

4.      Minden védelem helyett a zsidósággal szemben csak kis piszkos, ízléstelen vagy becstelen hecceket tudtak nyújtani.

Nincs olyan őrült, aki elhiggye, hogy amiért Csongrádon egy-két zsidó bakfist meggyilkolnak, amiért itt-ott gyáva és semmit el nem intéző zsidó hecceket rendeznek, amiért a Szózat olyan ostoba és ízléstelen „Zsidó Szemlét” hoz, mely a legutolsó vidéki bordély ízlését is megszégyeníti: a zsidóság felszedi sátorfáját, roppant szerzését, gigászi realitásait és kimegy Palesztinába, hogy onnan anzikszokat küldjön Ulainnak és Eckhardtnak. Milyen gazdasági, milyen kulturális védelmet jelentenek ezek a heccek a magyar fajnak? Ez az antiszemitizmus úgy harcolt a zsidóság ellen, mint a paksi a szomszédja ellen. Nagyon dühös volt rá, és mert nem tudott ellene tenni, minden reggel belepiszkolt a saját ruhájába. Csak azért, hogy mikor elmegy a szomszédja előtt, az büdösséget érezzen. Ez az ízléstelen, piszkos és buta „antisze­mitizmus” tett legtöbbet azért, hogy a zsidósága két forradalom alatti tetteiért elvesztett pozícióját visszanyerje. Ez kovácsolta a zsidóságot olyan egységgé, amilyenről maga sem álmodott.

Senki és semmi soha nem tett annyi szolgálatot a zsidóságnak, mint ez az antiszemitizmus.

5.    Ez a bőgő antiszemitizmus elvonta a magyarság, a magyar középosztály figyelmét a magyar faj, a magyar tömegek minden vitális érdekétől. A magyarság minden demokratikus, szociális fejlődését már előre zsidó érdeknek, zsidó huncutságnak ordítozta. Ugyanazt a bűnt követte el, mint az 1867–1900 közt frázisgató tartalmatlan és vak 48-as ellenzékieskedés. Ennek az ellenzéknek az árnyékábankövethették el a Tiszák magyar fajellenes antiszociális politikájuk minden irtózatos bűnét.

Ha én, az egyén, nem akarok eltipródni az egyének versenyében: igyekeznem kell erőimet minél intenzívebben kifejleszteni, érdekeimet minél szélesebben megszervezni. Ugyanez áll a fajra is. Kétségtelen: van egy az egész világra megszervezett, csodás szolidaritású zsidó fajvédelem, mely nemcsak védelem, de hódító imperializmus is. Kétségtelen: hogy van egy hasonlóan megszervezett, mindenben hasonló germán és szláv faji védelem. A zsidó faj zsidókban, a német németekben, a szláv szlávokban realizálja a maga fajvédelmét. Ésez természetes. Csak egy túlzott őrült eteti a hatodik szomszédját, ha ő maga akar jóllakni. Van olyan becstelen ember, aki ezt a sajátos, védő szervezkedést el akarja vitatni a magyar fajtól? Van olyan becstelen, aki azt állítja, hogy a magyar fajvédelem svábokban, tótokban és patagónokban realizálandó?

Európa sorsa kiszámíthatatlan változások előtt áll. Az államok jövője, mai formája bizonytalan. Az emberiség nagy termő indivíduumai: az egyes fajok csak úgy maradnak meg a nagy verseny tolongásában, hogy sajátos szervezkedéssel biztosítják erőik szabad fejlődését.Meg kell teremteni a magyar faj sajátos szervezkedését. És megint kérnem kell: ne értsen senki sem félre. Minta magyar nemzet tagja német, tót, zsidó, bármily vérű ember jogosan mondhatja magát magyarnak. És nekünk csak örvendenünk lehet: ha bármily vérű egyén jó szándékát, tehetségét, tókéjét beilleszti a nemzeti munka magyar nyelvű egységébe. De ha sváb, tót vagy bármily vérű ember bőgő turánkodást rendez, de ha magyar fajiságát vakargatja, ha magyarsági szakértővé és bíróvá ordítja magát, hogy ha magyar faj sajátos erői fölött ítélkezzék: az ilyen gazembert ki kell üldözni az országból. Ilyen becstelen természetrajzi csalással csak bűnös szándéka lehet az illetőnek.

A magyarság védő és fejlődő megszervezése tehát csak a magyar faj egyedeiben realizálható. Csak a körtefa terem körtét. A legeckhardtabb, a legulainabb kökénybokor sem fog soha körtét teremni. Magyar fajvédelmet, magyar jövőt, magyar művészetet: magyar történelmi fejlődést csak a magyar fa terem. Azt mondják: igen, de sok esetben nem tudjuk, hogy a magyar fajhoz tartozónak tartsunk-e valakit. Én ezt felelem: nem ezekről az esetekről van szó. Azokról az esetekről van szó, mikor biztosan tudjuk, hogy nem amagyar fajhoz tartozik valaki. Nincs az a szélhámos, aki az Ulain, Eckhardt, Friedrich, Wolff, Klebelsberg, Windischgrätz alakjait a magyar faj hozzátartozóinak merné hazudni.

Ez a sajátos magyar faji szervezkedés a nemzet nagy egységében a többi fajok mellett, nem anti és nem negatív jelszavakkal és célokkal indulna meg. Öncélú szervezkedés volna: saját erői szabad fejlődését, anyagi és szellemi érdekeinek biztosítását munkálná. Nem jelentene támadást, ellenséges indulatot semmilyen faj számára. Ellenkezőleg: legnagyobb számának és történelmi munkájánaksúlyával saját érdekében is odahatna: hogy az összes nemzetiségeket békés harmóniába hozza a nemzeti munka egységében. Veszélyt csak arra jelentene: aki elnyomni, aki kitúrni akar.

Ez a faji szervezkedés szükségszerűen megmutatná: hogy a magyar faj mindenekelőtt a magyarság nagy tömege: a magyar paraszt és a magyar munkásság.

E szervezkedésnek természetes megvalósulása tehát csakis egy széles, minden élősdiséget megszüntető demokrácia lehet.

Így végeredményben a magyarság faji szervezkedése az egész nemzet, minden faj érdeke, s meg fogja szüntetni a mai korlátlan kapitalizmus pusztító betegségeit.

Magyar Hírlap, 1926. január 28.