2.

A József-körut 31/a számú ház lakói a háború utolsó esztendejében levetették álarcaikat. Mindenkiről tudtuk, hogy milyen politikai nézetet vall, tudtuk ki a nyilas, ki a németbarát, a kis klikk, amely naponta háromszor hallgatta az angol és orosz rádiót, összetartott lent az óvóhelyen, ahová mindig többször és többször kényszerítettek bennünket az angolszász repülők. Ehhez a kis társasághoz tartozott Szabó Dezső, Polzovícs Iván főiskolai tanár, Polzovics Jánosné, ezredes özvegye, Szabó Sándor bankigazgató, dr. Biró Károly ügyvéd, Miksik Andorné és még többen. Mindig kiváncsian hallgatta az angol és orosz rádió híreit. Dacára annak, hogy nem érintkezett minden lakóval, csodálatosan megérzéssel állapította meg mindenkinek az arcából és viselkedéséből, hogy hova tartozik, német vagy angol barát-e. Ha köréje gyültünk hallgatni előadását, mindig elhallgatott, ha nyilas vagy németbarát jött a közelünkbe.

1944. április 3-án, az első nagy angolszász bombázás idején mikor sietve igyekezett a pincébe, egy fekete koffert szorongatott a kezében. Azt mondotta, abban van a végrendelete. Később odamódosította kijelentését, hogy a táskában értékes kéziratai és szerződései vannak. Soha le nem tette a kezéből. Később, mikor lent aludtunk az óvóhelyen, hanyattfeküdt és hasára tette a fekete táskát, de álmában sem engedte el.

Ez a bombázás különös élményt jelentett Szabó Dezső számára. Mikor feljöttünk a pincéből és messziről láttuk a nagy füstfelhőket, perceken keresztül nézte szobája ablakából a napot felhő módra eltakaró fekete füstöt. Belefáradt a gomolygó csomók nézésébe, szomorúan célzott a háborúspártiakra és németekre.

- És ezek a gazok még azt hiszik, hogy megnyerik a háborút?!

Pontosan tudta az angol rádió magyar hírszolgálatának idejét. Bár neki nem volt rádiója, mert – mint mondotta – a sok hazugságra nem volt kíváncsi, mindig küldött, hogy hallgassam meg és siessek hozzá a legújabb hírekkel. Nagyon sokszor megfeledkeztem volna az időpontról, ha nem figyelmeztet.

*

A bombázások alatt előadást tartott a pincében, a >>megbizhatók<< részére. A hallgatóság szinte örült a hosszú riadóknak, mert addig élvezte a robusztus gondolkodást.

Egyik bombázás alatt odamentem hozzá és valami megjegyzést tettem a helyzetre. Ekkor mondotta magáról szinte szótagolva:

- Ezekben a rút időkben, mikor emberi állatok ránkzúdították a pusztulást, sokszor elémvillantom megtett életem. Visszaköszöntenek gyermekéveim, áldott jó anyám és drága Kolozsvár, álmaim városa, a Farkas-utca történelmi lelke. A csend és melegség utcája, ahol alkotni vágy a kamasz Szabó Dezső.

- A pince sötétjéből, gránátok és aknák dübörgése között gyakran elémugrik egy-egy régi önmagam. Meg-megkérdem tőle: hát érdemes volt hadbaszállni és harcban élni éjjel-nappal percemberkékkel és a bérencek légióival? Értelme volt-e életemnek? Használtam-e fajtámnak? Előrevittem-e az örök magyar célt?

- Minden esztendő Szabó Dezsője azt harsonázza, hogy érdemes volt küzdeni, értelme volt életemnek és harcaimnak. Elismerem, hogy én csak félutig mentem, mert az évek rohanva szálltak és bennem maradt még sok-sok magyar sírás, de életem még sem volt meddő. Kelet felől világosság támadt. Számunkra még nem napkelte, de rajtunk áll, hogy az legyen.

- Én felszaggattam fajtám sebeit. Megmutattam , kik vagyunk és kikké kell lennünk. Rádöbbentettem fajtámat, hogy az az út, amelyen jár, az örök emberi haladás és a magyar elhivatottság útjával ellentétes út, amelynek vége csak tragikus nemzethalál lehet. Remélem, hiszem, hogy a fiatal magyarságnak az a kis csoportja, amely többre becsüli fajtáját önmaga sovány kenyerénél és leendő nyugdíjánál, megértett engem és folytatja munkámat. Itt Kovács Imrékre és társaikra gondolok és az elkövetkező félszázad Kovácsaira. A magyarság megujhodása legfőképpen a magyar parasztságon mulik, bármilyen senkiházi, pipogya megalkuvó >>értelmiséget<< dobott is ki eddig önmagából. Mégis ott van az erő! A föld felmozdult fiai válthatják és váltják valósággá a magyar álmokat. Ez megdönthetetlen érzésem.

- Izmusok, pártok, egyesületek csak eszközei lehetnek a magyar forradalomnak és sohasem céljai. Ugyanugy eszköze a tömeg is és az egyén is, semmivel sem több.

- Erős ember vagyok. Anyám emlője, a dús magyar kalász Herkulest csináltak belőlem. Izmaim sohasem ernyedhettek, mert mindig ütöttem, vagy visszaütöttem. Nem tudom, mi a betegség. Charon csónakjába is az egészség kacagásával érkezem majd. Szükség is van még minden erőmre, mert most írom életemet, vívódásaimat és harcaimat. Benne lesz mindenki, aki meghalt és aki él. Uri banditák és hetyke népámítók egyaránt felsorakoznak. Elmondatom velük cifra játékukat, melyet az örök gyermek szemével figyeltem és amelyen mindég csodálkoztam. Főként azon, hogy nem ütik őket agyon. Benne lesz a közelmult sok figurája. Az >>országgyarapító<<, ez a kenetteljes üldözőm külön fejezetet kap, hogy dinasztiaalapító őrültségében mennyi ideje maradt embervadászatra. De nem maradtam alul, mert erős legény vagyok és igazságom még erősebb. Ez az igazság biztos csónakom volt az elmult huszonöt év mocsártengerén. Ha néha sár is fröccsent, evezőmmel akkorát suhintottam, hogy a mocsárba estek vagy elment a kedvük a támadástól. Klebik, Hómanok, Törekyek és a többi bitang holta napjáig megemlegeti hatalmas ütéseimet. Szegény Ady Endrét is hasonló üldözők életében meghalatták, de holtan hamisítva, kicicomázva, kimagyarázva, ujra életre támasztották. De engem sem életemben, sem halálomban nem tudnak végleg megölni, mert amíg élek erős vagyok s ha holtomban írásaimat szinezni, szeliditeni, szóval hamisítani akarják, azok rájuk kacagnak és úgy szembeköpik a magyarázgató leendő Rajnissokat, hogy belefulladnak.

- Én örökké akarok és fogok is élni! Aminthogy örökké él magyar fajtám! Tragédiákkal zsufolt multjának, vívódó jelenének és tisztuló jövőjének megkiáltója vagyok. Benne leszek a születendő emberben és fűszálban. Testvérem volt és lesz minden magyar, akiket megszomorítottak és megaláztak. Igazságtevő pörölycsapásaimban mindig lesz egy többleterő: Szabó Dezső igazságainak örökké élő ereje.

    Igy lángolt lent a pincében, míg odafent lángoltak a háború borzalmai. Alig törődtünk azzal, mi van odafent, mert minket lent a pincében tartott szóval. Ez nagyobb élmény volt, mint ragyogó napsugárban az ezüstösen ide-oda röpdöső angolszász repülőgépek.

Szinte sajnáltuk, mikor a sziréna hosszú bőgéssel a légitámadás végét jelentette.