1938. szeptember 1-jén a József-körut 31/a számú ház kapujára Kutas Henrik házmester felszögezte a >>Kiadó lakás<< feliratú táblát. Sokan nézték a III. emelet 5. számú lakást, míg végre tizennyolc nap mulva egy magas, erőteljes, nehézjárású férfi kibérelte. A házmester nagyon örült, szaladt a háztulajdonoshoz:
- Végre sikerült kiadni a lakást.
- Ki vette ki? - érdeklődött kíváncsian Kalmár Gyula háztulajdonos.
- Egy író. Valami Szabó Dezső – válaszolt a házmester.
A háztulajdonost leverte a házmester közlése:
- Író? … Tud majd házbért fizetni?
Lakáshistóriáiban csak a házbér érdekelte. Be is vallhatjuk jogosan, mert bizony később előfordult, hogy az új lakó ötödikére nem fizette meg pontosan a házbért.
Szabó Dezső 1938. szeptember 21 – én költözött be a József-köruti ház harmadik emeletére. A ház lakói kiváncsian nézték hurcolkodását, mert hamar híre futott, hogy Szabó Dezső, >>Az elsodort falu<< írója költözködik Budáról a Rákóczi-téri saroklakásba.
Éppen olyan lakóvá vált, mint a többiek. Megvolt neki is a mindennapi megszokott munkája, amit úgy végzett, mint bármelyik lakó az ötemeletes bérházban. Reggel korán átment a szomszédos Rákóczi-téri csarnokba vásárolni. Gyakran hordár hozta utána a húst, zsírt, kenyeret, gyümölcsöt. Vele együtt lépett be a liftbe, amelyet csak a házfelügyelővel engedett kezeltetni, mert egyedül nagyon félt a lifttől.
Délelőtt megkezdte a főzést. Korán tüzet gyújtott a tűzhelyen vagy a gázresón, megmelegítette a feketekávét és jókora darab szalonnával megreggelizett. Az ebéddel már hosszasabban bajlódott. Rendszerint az egész ház tudta, hogy Szabó Dezső mit ebédel, mert az odaégett rántás vagy a hús illata betöltötte az udvart. Ritkán fordult elő, hogy valamit oda ne égetett volna. Ő maga beszélte, hogyha felteszi az ebédet a tűzhelyre, bemegy dolgozni. Csak mikor az illatok beözönlenek szobájába, eszmél fel arra, hogy odakint a konyhában fő az ebéd. Mire kiér, rendszerint megpörkölődik az étel.
Délelőtt tizenegy órakor már megebédelt. Utána rendszerint elment hazulról és 4-5 óra felé jött vissza. Este ismét elment sétálni, korán hazatért, kisöpörte a szobákat, elmosogatta a piszkos edényeket és lefeküdt aludni. Néha előfordult, hogy este is írt és akkor az ebédutáni séta helyett aludt egy rövid óra hosszat.
Igy mesélte el ő maga nappali elfoglaltságát.
*
Sok látogatója volt, különösen a fiatalabb nemzedék közül, akiket nagyon szeretett és akikben látta eszméinek és gondolatainak továbbélését.
Eleinte nehéz anyagi gondokkal küzdött.
Sokszor előfordult, hogy 8 – 9 rend ruhája, ugyanannyi cipővel bevándorolt a zálogházba. Ilyenkor állandóan egy ruhában járt, de amint pénzhez jutott, kocsival hozatta haza a zálogházban lévő holmijait.
Nagyon szertelenül bánt a pénzzel. Ha volt pénze, akkor hordár hozta tele kosárral utána az ennivalókat, mindig a legjobb és legfinomabb falatokat, butéliás borokat. Ha nem volt pénze, akkor a vicit szalasztotta a szomszédos fűszerüzletbe valami kis harapnivalóért. Nem lehetett megállapítani, hogy ez a pénztelenség a hónap melyik szakában következett be, mert állandó, fix jövedelme sehonnan sem volt.
Erősen javult a helyzete, midőn megkezdte a Ludas Matyi-sorozat írását és kiadását.
Mikor a közönség tudomásul vette ezeket a füzeteit és tudta, hogy az rendszeresen megjelenik, a póstás naponta hozta számára a pénzesutalványt, míg a levélpóstás minden nap betette levélszekrényébe leveleivel együtt a posta sárgaszínű boritékját, benne a póstatakarékpénztár csekkszámla kivonatával.
Ahogy érkeztek ezek a póstatakarékpénztári csekk-kivonatok, meglátszott rajta a gondtalanabb élet.
Kedélyesebb lett a házbeliekkel. Ismerőseinek hangosan előre köszönt. Ha valamit akart, a harmadik emeletről kiabált le a házfelügyelőnek és dobta le a pénzt, hogy vegyék meg, amire szüksége volt. Amíg nem volt pénze, senki sem hallotta hangját a házban. Mikor pénzhez jutott, mindenki tudta, hogy tegnap vagy ma mit ebédelt.
Roppant pazarló volt.
Reggel megvásárolt egy egész libát. Megsütötte ebédre, megette a két combját és a mellét, máját félretette vacsorára, a többi részét kidobta a szemétbe. A viciék kitünően éltek abból, amit kidobott. Mikor egy-egy sült liba maradványait elajándékozta a vicének, megfelelő egész kenyér kíséretében, üveg bort is adott hozzá. Nagyon sűrűn előfordult, hogy vidéki rajongói élelmiszert vagy italt küldtek részére. Úgy, ahogy kapta, odaajándékozta a vicének.
A ház öreg vicéje, mint az árnyék, kísérte reggeli bevásárló útján. Rendszerint ő hozta haza a piacról az ebédrevalót. A kosárban több holmi közt 20 – 25 zsemlye mosolygott egymás mellett. A vice nagyon jól tudta, hogy a zsemlyéknek nagy része a megmaradt hússal együtt az ő kitűnő ebédje lesz.
Amit megvásárolt ma, abból semmit nem tett el holnapra.
Minden nap újabb élelmet vásárolt és olyan mennyiségben, hogy az nemcsak neki, hanem egy négy – öt tagú családnak is elég lett volna.
Mikor eladta >>Az elsodort falu<< kiadói jogát, nem volt nála boldogabb, kedélyesebb ember. Ismerőseinek elmondta, hogy mennyiért és milyen feltételek mellett adta el. Az eladás után valósággal szórta a pénzt. Ekkor már régen a messzi multté volt a zálogház segítő keze, sőt néhány koldust szoktatott lakása ajtajába azáltal, hogy fejedelmi módon ajándékozta meg őket, amikor először mentek hozzá kéregetni.
*
A ház lakói többségével csak a pincében ismerkedett meg, mikor megkezdődtek a bombatámadások. Senki sem tudta őt megelőzni a pinceajtóban, olyan hamar és gyorsan ment le a lépcsőkön, ha megszólaltak a szirénák. Egyszer fordult elő, egy este, hogy fel kellett hozzá rohanni, felzörgetni, mert olyan mélyen aludt, hogy a háztetőn bőgő sziréna hangjára sem ébredt fel. Szégyelte is magát és bocsánatot kért közvetlen környezetétől, hogy ilyen pontatlan volt.
A légópincébe két karosszéket vitt le és ezekben a székekben próbálta elfelejteni azt, ami fent történik.
Mikor megkérdeztük tőle, hogy miért vitt két karosszéket a pincébe, a következőket válaszolta:
- Az egyikbe én ülök, a másikba pedig a vendégem, aki velem a pincében beszélgetni akar.
Ez a vendég rendszerint a fölötte lakó ezredesné volt, aki aztán a lentlakás ideje alatt mint hálószomszéd gondoskodott róla.