In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ
(Nap Kiadó, 2002.)


(II.) FILOZOPTER A POLITIKÁBAN

SAMU JÁNOS

Ulysses magányos óriása

[…] Erdélyi. Az a temperamentum, mely a két Wesselényiben, a két Bolyaiban lobogott. Böjthe Jánosban, Boór Bálintban az a bölcs ravaszság csillog, mely Erdély nagy politikusainak s népének ereje. Népének mókás kedve óriássá nő Boór Bálint tréfájában. Mint az ódon erdélyi városok, őrzi a múltat. És Dávid Ferenc-i tűzzel hirdeti a haladó igazságot: Farkas Miklós, Boór Bálint mint magvetők járnak messze az idők előtt. Az időtlen erdélyi úri lélek teremti Szántó Dénest és szüleit, az öreg Böjthe-párt, Farkas Miklóst, az Éjszaka Erdélyben öregurát.

Kálvinista. A kálvinista lélek szépsége Farczády nyilvános bűnvallása: szavai olyanok, mint az úrvacsorai menet. Kálvinista családi kép Farczádyék zsoltáros estéje. S a magyar kálvinista lélek legszebb művészi kifejezése: a Kálvinista legenda. Egész művészete „itt állok, másként nem tehetek” hangját a protestáns nevelés is erősítette. Az egyetemes papság gondolata benne megteljesedett: benn az emberi lélekben történik: karácsony, nagypéntek, húsvét, pünkösd.

Magyar paraszt. Mint a népmese a legkisebb királyfit, szeretete naggyá, erőssé, széppé, hódítóvá teszi főhőseit. S mint egyik kedvenc nótájának, a „Nagy az én rózsám erejé”-nek betyárja, odavág a világpandúrnak, de édesanyja, fiatal lányok, gyermekek, elnyomottak és a virágok számára csak simogató szavai vannak.

Prométheusz-lélek. Világgyújtóvá nő a Kis Marco megváltásában, a Gondviselés útjában, a Szent Boldogkőváraljában, Noé utolsó bárkájában.

Katolikus. Művészete, felépítése hasonló a dóm architektúrájához: minden legkülönbözőbb rész ugyanazt mondja. Az érzelmeket, a misztikumot, áradó lelkét logikusan szerkesztett egységbe fegyelmezi. Regényeiben csodálatosan jelenik meg a lobogó temperamentum szigorú szerkezetben, nyugodt menetben. Mint ahogy a katolikus vallásban az elragadtatás víziói: a rend részei.

Nyárspolgár. A család, a tiszta anya, a rendes munka, a szép lakás, a mindennapi egyszerű örömek: ez a vágy diktálja írásait.

Örök diák. Ahogy a filológusokra, nagyképűekre néz: mindig van kacagásában valami diákos. S a diák-kóborlások örömei fel-felbukkannak: mikor Farkas Miklós és Böjthe János járják az erdőt, Szabó Pista és Magyar Peti kószálásaiban, Boór Bálint sétáiban stb.

Pogány. Művészete közelebb jutott a pogánysághoz, mint a reneszánsz. A kereszténység a szabad akarat hitével takarta el a végzetet, Szabó Dezső a görögöknél mélyebb és gazdagabb végzetlátással gazdagította a művészetét. Az anyag, a természet azzal az üdeséggel kapcsolódnak életébe, mint a primitív embernél.

A kereszténység felszívódott életébe. Nem széttagolhatóan van benne, hanem úgy, mint ahogyan a bor tüze megjelenik a szem csillogásában. A „legyetek tökéletesek” Szabó Dezső látásának meghatározója: végtelenül sajog neki a legkisebb tökéletlenség. „Botlunk, botlunk, mert lábunkban született a botlás – mondja Dalejcsik bíró -, de állani a következményeket, ez a keresztényi...” A keresztény felelősségvállalás szépíti meg Szántó Dénes alakját. „Mit ér az a sírás, mely nem lesz nevetés mások ajakán” - mondja Gulliver. A megtöretett test és kiontott vér étel és ital mások életében: Szabó Pista szenvedő keresése gyermekei, faluja erejévé válik. […]

(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ

[Nap Kiadó, 2002.], 215-216. o.)