In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ
(Nap Kiadó, 2002.)


(II.) FILOZOPTER A POLITIKÁBAN

HAMVAS BÉLA

Szabó Dezső: Megered az eső

A Megered az eső Szabó Dezső minden munkája közül a Napló és elbeszélésekhez hasonlít legjobban, éspedig a forma nyugodtságában, a hang egyensúlyozottságában, a technika biztosságában és a célban, amely itt is az emberlátás. A Napló befejezett és töredékesnek látszik – ez a regény töredék, de alig látszik annak. Mind a kettő torzó, csak nem annak van elgondolva, éppen ezért művészi egység. Azáltal, hogy befejezetlen, valahogy még súlyosabbá válik. A modern ember különben is vonzódik a töredékességhez. És kitűnik az is, ami eddig csak a Naplóból tűnt ki, mert nagy regényeiben a szenvedélyes tendencia elhomályosította: Szabó fantáziája par excellence regényírói fantázia. Amit csinál, az, Ortega szavaival élve: teremtő pszichológia. Embereket alkot. Lapjain eleven tulajdonságok százai nyüzsögnek életteljes, jóleső, szuggesztív káoszban, egy a valósághoz teljesen hű atmoszférában. Teljes illúzió – teljes regényszerűség. Magyarországon ma, nagyon valószínű, hogy az egyedüli ebben. Amihez nyúl, elevenné válik; amelyik bábot szavával megérinti: felkel, jár és beszél. Sem Az elsodort faluban, sem a Segítségben nem fakad belőle ilyen gazdagon és dúsan az emberi jellemek balzaci tömege.

A regény maga rövid időfelvétel, néhány hét története. 1918: a forradalom. Magyarország, Pest és Buda levegője. Kispolgári családok, utcák, kocsmák, Galilei-kör. Egymást keresztező, egymás mellett és egymásnak futó sorsok ömlése és birkózása. Politikai események. Ősz. Kor: hullámzó tó, amelybe emberkavicsok hullanak és eltűnnek. A vezetőfonal maga az idő. Az egész regény olyan, mint egy nagy massza, nem tudni biztosan, micsoda anyag, de biztos, hogy véres, eleven, valóságos élet, mozog és lélekzik.

A részletekben (az egész a részletek nagy és egységben látott sora) sok a szubjektív szatíra. Kemény, büntetés erejével ható kritika, mert a legizzóbb parázs Szabó Dezsőben mindig a gyűlölet volt. Ami összhangot teremt, és amelyik tulajdonságával sohasem élt eléggé: humora. Van valami nagyon széles, egészséges, őszinte ebben a humorban, valami „tejcsordulósan gyermeki tisztaság”. Tud meleg lenni, résztvevő, emberi és vonzó. Nagyon ritkán emelkedik a nevetésig, de a mosolyig is. Derült. Örvendező. Valószínű, hogy legmélyebb gyökere ennek a humornak a szolidaritásérzés. Talán éppen a gyűlölet ellenkezője lappang benne.

Eleven modellekről készült másolatok itt is, mint minden művében, bőven találhatók. És itt is, mint másutt, könyörtelen. Még igazságos is, csak azért látszik néha elfogultnak, mert ilyen kép felvázolásakor hangját megerősíti. Ebben a munkájában is különösen az intellektualisták közül szedi áldozatait. Némely rajza juvenalisi remek (Szelényi Zsuzsanna, báró Hetényi-Kohner).

Ami eddig egyetlen munkájában sem volt látható, az egy politikai, faji, világszemléleti, sőt érzelmi elfogultságtól teljesen mentes művészi emberábrázolás. Itt az író nem ül fel értelmi különbségeknek, a szándékok különféleségének és szimpátiának. Nincs saját személyiségének befolyása alatt. Itt valóban az, aminek mondja magát: „két látó szem”. És mégsem az öncélú művészet erőtlen, hiábavaló vérszegénysége. Ez a szemlélet magasabb, mint az öncélúság, mint a politikai vagy faji: valamennyi benne van. - A rajz Kovács tanárnak és családjának rajza. Ez az ábrázolás a regény legnagyobb szépsége: a mániákus, hóbortos, félőrült Kovács, az önmagával tehetetlen, végletek közt hányódó, de kicsinyes és másdorendű minőségű ember, akinél szerencsétlenebb és megbomlottabb csak az asszony, akit magával sodor az emberi élet legmegoldhatatlanabb sötétségeibe, oda, ahol az egyik pillanatban nevetséges, a másikban tragikus, hogy elrettentő, bosszantó, részvétet keltő legyen, sajnálatot ébreszt, haragot s végül könnyekre fakaszt. Lenyűgözően igaz, életteljes, egy egész világot felfedő művészi kép.

A regényt Szabó Dezső nem fejezte be, sőt, ahogy az előszóban mondja: éppen csak hogy megkezdte. A befejezetlenség nem bántó. Ha tört is – nagyvonalúan tört. Annyi pedig biztos, hogy jóval-jóval több, mint nagyon sok befejezettnek látszó egész.

Protestáns Szemle, 1932. március

(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ

[Nap Kiadó, 2002.], 193-194. o.)