In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ
(Nap Kiadó, 2002.)


(II.) FILOZOPTER A POLITIKÁBAN

SZABÓ DEZSŐ

Az Ölj! előszava

Egy idő óta nagyon egyedül vagyok, és most már azt is tudom, hogy ennek mindvégig így kell lennie. Azért szeretem előszóval súlyosbítni munkáimat, mert amíg az előszó tart, addig úgy érzem, hogy felém hajló emberekkel beszélgetek. Mert egészen bizonyos: ez az elrendeltetett egyedülvalóság nálam nem a splendid isolation, nem a tour d'ivoire póza: nem művészi póz. Mint művész abszolút szociális lény vagyok, s művészetem a legszélesebb értelemben szociális művészet. Ez az állítás éppen úgy talál a Napló és elbeszélések legegyénibb megnyilatkozásaira, mint regényeimre. Mert az én legbensőbb, mindennapi lírám az egész emberiség vagy az egész fajom. Szinte azt mondhatnám, hogy már érzékszerveim lírájában – ahol különben az egész lelkem, az egész életem történik – az egész emberiséget vagy egész fajomat élem. Az élet legelemibb benyomásaiban: a napsütésben, a kenyér szagában, a levegő tapintásában milliókat ölelek magammá, s az egyetemes emberi zokogást zokogom, az egyetemes emberi örömet kacagom bennük.

Hogyan keletkeztek ezek a nagyon belőlem való elbeszélések? Ezelőtt két évvel mint egy megdöfött bölény rohantam az embercsalitnak, hogy csapást vágjak a tiszta levegőre, a végtelen horizontra, az ég mocsoktalan kékjéhez. Halálosan tudtam gyűlölni, mert halálosan szerettem, könyörtelen tudtam lenni, mert végtelen szánalmak zokogtak bennem. A csatát elvesztettem, megvertek, megfutottam.

Nem az ellenség vert meg: hanem azok, akikért harcoltam. Nem az ellenségtől futottam meg: hanem azoktól, akik prófétájuknak bőgtek. És mert a tett, a harc lehetetlenné lett számomra, hát elbeszélésekben ütöm, ölelem, csókolom és sírom nyomorult, szennyes, tragikus testvéremet: az embert. […]

(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ

[Nap Kiadó, 2002.], 144-145. o.)