In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ
(Nap Kiadó, 2002.)


(II.) FILOZOPTER A POLITIKÁBAN

GOMBOS GYULA

A jobboldal táborában

[…] Tény, hogy az első időben ő is a zsidóságot tette meg mindenért bűnbaknak, s ezzel maga is tápot adott a vadul felburjánzó antiszemitizmusnak. Így mintegy fegyvertársává vált azoknak, akik hazafiságnak tekintették a zsidók üldözését. De az már nem igaz, hogy ő előadásain mással, mint a zsidóság szerepével nem foglalkozott. Sokat beszélt Adyról, a modern magyar irodalomról, annak igazi képviselőiről, Móriczról, Tóth Árpádról és a többiekről; csúfolva támadta az úgynevezett fehér irodalmat; fejtegette a maga regényírói esztétikáját, természetesen Az elsodort falu alapján; s a francia irodalomról több előadást is tartott. De ami ennél sokkal fontosabb: első perctől kezdve makacs következetességgel hangsúlyozta, hogy Magyarországon a fő kérdés változatlanul a társadalmi kérdés; nem az a baj, hogy 1918-19-ben forradalmat csináltak, mert az mindenképpen esedékes volt, hanem az, hogy kisiklatták. Éppen ezért a magyar forradalom még mindig esedékes, s legfőbb követelménye változatlanul a parasztság gazdasági és politikai felszabadítása – a földreform s a számarányának megfelelő képviselete -, mert e nélkül nincs magyar jövő. Nézetein tehát ő semmit sem változtatott, sőt: egyre kevesebb elvont eszmeiség s egyre több konkrét követelmény volt abban, amit mondott. S meg kell engednünk, kezdetben nem volt oly egyértelmű, hogy a kommün bukása után csak olyan önző és korlátolt rendszer következhet, mint amilyen következett. A proletárdiktatúra mindenképp halálra volt ítélve, mert rögeszméivel olyasmit erőltetett, ami a magyar nép zömének, a parasztságnak nem kellett. Megbukott volna akkor is, ha Horthy és köre nem szervezkedik a megbuktatására; a parasztság egymaga buktatta volna meg, s ez lett volna az egészségesebb kiút. De még így is voltak őszinte hívei egy olyasféle magyar forradalomnak, mint amilyenre Szabó Dezső gondolt. A tízes években felnőtt, az új irodalomtól többé-kevésbé megérintett fiatal értelmiség egy része, ha csak a kisebbik része is, s az egyetemi ifjúság, ha nem is egészében, de részleteiben feltétlenül ezek közé tartozott. A frontról hazatért fiatal tisztek közt is számosan lehettek, akik nem idegenkedtek volna az ország gyökeresebb átalakításától; nemcsak Prónay-féle típusok voltak köztük, voltak olyanok is, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre. De mindez együtt is csak kisebbség volt, melynek érdeklődése és tettvágya a viszonyok rendeződésével arányban fogyott.

Ritka az olyan ember, aki épp legnagyobb sikerei közepette kezd gyanakodni sikerére és önmagára. Benne e gyanakvás és ellenkezés az ellen, amit csinál, már nagyon korán – az első nyolc-tíz hónap után – föltámadt. Ő nemcsak másokhoz volt kíméletlen, néha önmagához is, ha azt féltette, amit magában szentnek érzett: hivatása belső igazságát. 1920 májusában már annyira ráundorodott arra, amit csinál s ami körülveszi, hogy egy este kiment a pályaudvarra, s vaktában felült egy éppen induló vonatra. Reggelre Miskolcon volt, s innen minden cél nélkül továbbutazott Sátoraljaújhely felé. De útközben kiszállt, s egy felfogadott lovaskocsin kóborolta a vidéket napokon át. […]

Valószínűleg e növekvő rossz közérzete a legfőbb magyarázata annak, hogy a kommünnel való leszámolásának szánt új regényét, a Megered az esőt ekkor nem írta meg. Tóth Árpád egyik leveléből arra lehet következtetni, hogy 1920 elején már dolgozott rajta. Erre vall Bodor Aladár lelkesedése is az új mű iránt, melytől még többet várt, mint Az elsodort falutól. De az is lehet, hogy Szabó Dezső, ahogy gyakran tette, csak beszélt új regénye eszméjéről. Annyi azonban tény, hogy Bodor Aladár a Megered az eső megírása érdekében keres neki valami nyugalmas helyet a Dunántúlon. Így került Bohuniczky Szefiék révén Somogyvámosra. Itt beköltözött az iskolába, a tanterembe beállítottak neki egy szekrényt meg egy ágyat, s a tanítóék vállalták a kosztolását. 1920 nyarát itt töltötte, jókedvűen, nagy iramban dolgozva. De amit megírt, nem a Megered az eső volt, hanem a Csodálatos élet (illetve annak első kötete, a másodikat ősszel a fővárosban írta meg), e meseregény, mely mentes minden politikától. […]

(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ

[Nap Kiadó, 2002.], 131-133. o.)