In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ

(Nap Kiadó, 2002.)


(I.) AZ EGÉSZ EMBERÉRT

 

 


Szabó Dezső öt levele Kner Imrének



 

 

1

 

 

[Dátum nélkül]

 

Igen tisztelt Uram,

 

egypár napot megkéstem a válaszommal, mert az iskola kutyául lefoglal. A regényemmel éppen az a legnagyobb baj, hogy a kéziratot, mely kb. 1700 negyedívre fog terjedni (1400 old. már kész van), nem merem a postára bízni. Viszont tavasszal feltétlenül meg akarom jelentetni, ezer okom van rá.

 

A regény, amint talán már írtam, sok tekintetben igen merész. A mai Magyarországban játszik, s így mindegyre bele kellett ütköznöm a mostani égető kérdésekbe. És aki annyira nem pártember, mint én, nem tehet mást, mint hogy becsületesen a saját egyéni víziójában adja a dolgokat. Így hol az egyik, hol a másik érdekkört sértem meg. A regény kétségbeesett kiáltás a háború ellen és a magyar falu pusztulásáért, és az igazságok meglátásában semmi irányban sem zsenérozom magam. Forradalmiak és konzervatívek egyaránt találhatnak benne ütnivalót. Nem konzervatív, de az új irodalom, a radikális irányok, a protestáns ideológia alakjait nem kíméli. Nem tisztán forradalmi, de azért rothadt arisztokráciánk s az állam mostani kizsákmányoló gépezetét élesen mutatja. Nem antiszemita, ennél sokkal szélesebben emberi, de éppen a legemberibb szempontból erős kritikáját adja a zsidóság hipertrofikus fejlődésének etc., etc., etc. De igazi mély emberi tragédiák, hatalmas víziók vannak benne, s erős a meggyőződésem, hogy eltemetethetetlen könyvet írtam.

 

Lehet, hogy okt. közepén időt szakíthatok, s magam fogom elvinni a kéziratot. Azért a mű el- vagy nem fogadásában nem kell zsenéroznia magát, mert abban a rendkívüli jó helyzetben vagyok, hogy erre több ajánlkozóm van. Természetes, hogy én Önnek adnám legszívesebben.

 

Megismétlem azt a kérésemet, hogy amennyiben lehet, regényem a könyvön hirdetve legyen.

 

Ezt a levelet a tanári szobában egy csomó rám agyarkodó tanár közt írtam. Ha nehezen olvasható, bocsásson meg, nagyon csattogott a foguk.

 

Őszinte barátsággal üdvözli tisztelője

 

Szabó Dezső

 

 

2

 

 

[Dátum nélkül]

 

Kedves jó Uram!

 

Levelének olvasása csak megerősítette bennem az örömet, hogy összetalálkoztunk. A dolgot azóta meghánytam-vetettem, s a sorsra bízok mindent. Én kiadóknál nem házalok, már a hatalmas kéziratot sem kockáztatom. Ahogy a dolog mindenképpen készen lesz, okt. 20-a táján, a kéziratot tízezer K. értékkel elküldöm Önnek. Ha Önnek megtetszik, s erre vannak reményeim, s vállalja a tavaszi kiadást, a dolog rendben van. Ha nem, el kell fogadnom a nyújtott ajánlatot, munkám meg fogja védeni magát minden rágalom ellen. Áramló emberiessége, forradalmi merészsége minden irányban, nagy művészi emóciója túl fog kiáltani minden kicsinyes kiadót. A fő most, hogy napvilágot lásson. Óh, ha tudná, hogy milyen tragikus erőfeszítésre van szükségem mindennap, hogy még higgyek az életemben, hogy ki ne hulljak önmagam kezéből. Gonosz, irigy, apró kis gazemberek folytonos harapásai ellen kell védekeznem, aztán ez a borzasztó nagy szürkeségű kisváros, könyvhiány és iskolai súlyos megterheltetésem. Hány szép felvillanásom rothad belém, pedig most tudnék teremteni, most teljes gazdagságomra értem. S talán mindennek el kell pusztulnia.

 

Nem bírom tovább így. És a legtragikusabb az, hogy csak úgy kerülhetnék Pestre, ha valamelyik szélsőséges iránynak eladnám magam. Pedig ez tehetségem meggyilkolását jelentené. Úgy fogom magam, hogy e nehéz-nehéz napokban ne engedjek semmi csábításnak.

 

Mostanában nagyon szeretnék birsalmabefőtt lenni, s egy csendes szekrény tetején, jó poros üvegben gyermekvágyak reménye lenni. Ha ez a regény nem volna, talán úgy bolondságot csinálnék.

 

Szeretettel üdvözli:

 

Szabó Dezső

 

 

3

 

 

[Dátum nélkül]

 

 

Igen tisztelt kedves Uram!

 

Jaj, mit tegyek, hogy okos legyek!

 

Az ajánlatok a következők: egy ungvári és egy kolozsvári. Ezek nem komoly dolgok, inkább személyem iránti lelkesedések. Amennyiben be is tudnák váltani, olyan formában tennék, hogy nem volna köszönet benne.

 

De a harmadik!

 

Egy itteni tanár barátom bennfentes tagja a ker. sajtóközpontnak. Ez előtt, egy boros este után elolvastam regényem egy-két részletét. A pasas a szó szoros értelmében gyógyíthatatlan eksztázisba esett. És ezelőtt két héttel nagy meglepetésemre levelet kapok a ker. sajtóközpont igazgatójától, melyben szépirod. Munkatársnak hív meg, és regényem után tudakozódik. Én erre nem feleltem még, s tegnap az Ön levelével együtt az idecsatolt ajánlatot kapom. Nekik ugyanis a második regényem tetszett. Igazat megvallva – ezt Önnek négyszemközt mondom -, lehetőleg szeretném elkerülni, hogy ott jelenjék meg regényem, mert nem akarom, hogy az én tiszta emberi törekvéseimnek egy sora is pártárnyékolásban lásson napot. De viszont a regényemnek meg kell jelennie, ha a zulukafferekkel is szövetkezem. És gyorsan kell határoznom! A negyedív inkább 1800, mint 1700, akkora, mint az idemellékelt. Egy negyedíven átlag 672 betű van. A kézirat elsőrendű, tiszta, olvasható írás!

 

És a regény? Mindenekelőtt az egysége. Hát az olyan énfajta egység. Ugye, a Napló felületes szem előtt egész szétfolyó valami? Pedig milyen élő, szerves egész az egész. Az én egységem bizonyos értelemben passzív. Van egypár főalakom, ezekben ráng, vonaglik az egész háború, az egész mostani Magyarország. És milyen élettel! De csak egyféleképp szabad olvasni: eleitől a végéig, beleállva az élet-frenézis zuhatagába. Ezer kifogás lehet és lesz a regényem ellen, de: egy megölhetetlen könyvet csináltam.

 

Részletes, merész harsonájú előszóban mondom el véleményem a regényről.

 

Könyvem alig várom.

 

Szeretettel üdvözli:

 

Szabó Dezső

 

 

4

 

 

Igen tisztelt Uram!

 

Válasza egy kis fájdalmat mindenesetre okozott, hiszen így regényem érdekében olyan összeköttetésekbe kell belemennem, amitől szerettem volna tehetségem függetlenségét megóvni. De természetes, hogy itt vitatkozni nem lehet. Az Ön motívuma bizonyára éppolyan mély és becsületes, mint az az akarat, mely olyannak termelte a regényt, amilyen.

 

Azt csodálom, hogy más irányúnak tartja, mint elbeszéléseim. A regény ugyanaz, mint Passió c. elbeszélésem, de sokkal forradalmasabban merész.

 

A regényt nem féltem. Ennyi szépség, ilyen tiszta akarat nem pusztulhat el.

 

Lesznai és Heidenstam könyveit igen köszönöm.

 

Egypár napig távol leszek Lőcsétől; kéziratommal megyek Pestre.

 

Szeretettel üdvözli:

 

Szabó Dezső

 

 

5

 

 

[Dátum nélkül]

 

 

Kedves jó Uram!

 

Csak röviden írhatok, mert két óra múlva vonatra ülök. Hihetetlen, hogyan értette Ön a regényem! Ez a regény ezerszer forradalmibb, mint a nemzeti tanács, és teljesen, ordítóan az ő programja, sőt! Ez még a forradalommal szemben is a szép jogait követeli. A zsidósággal szemben éppen a program alapján, a minden faj egyenlő hozzájutása érdekében az élethez mer bátor és igaz szavakat hangoztatni, éppen a faji elfogultság, a pénz-imperializmus és ősi babonák ellen. Ez egy szükséges kritika azzal a fajjal szemben, mely, ha nem volna, nálunk kémiai úton kellene előállítani, de amelyet meg kell menteni önmaga bűneitől, s attól, hogy egy gőgös, elfogult pénz-feudalizmus legyen.

 

Amit a magyarságról szólók, az éppen emberi igazság egy sokféleképp megrabolt, buta, balek fajért. A háború egyik főbűnösét, a feudális arisztokratákat állandóan nemzetközi apacsoknak nevezem. Hogy kisebb szerepük van, az az oka, mert az ő bűneik már megértek, a köztudatban vannak, s az én feladatom nem a közhelyek kikiáltása.

 

Az pedig, hogy én éppen a mostani forradalom fő exponenseit támadom, olyan kolosszális tévedés, hogy nem is értem. Tőlem és ellenem védni az emberi igazságok forradalmát, aki eddig azokért szenvedtem, annyi, mint a tengernek szemére hányni, hogy nem elég nedves.

 

Szeretettel üdvözli:

 

Szabó Dezső

 


 

(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ

[Nap Kiadó, 2002.], 65-69. o.)