In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ

(Nap Kiadó, 2002.)


(I.) AZ EGÉSZ EMBERÉRT

 

 


SZABÓ DEZSŐ

 

A Nincs menekvés előszava



 

 

Ungvár, 1917

 

Az a regény, melynek tervét – folytonos nehéz viszonyokon át – magamban dédelgettem, külső tetteiben mutatná az embert, felzsúfolt erői roppant hódításaiban, a lelke csak az izmain át villanna elő. Hálaének volna, hogy van munka, szenvedés, jóság s embereket egybeölelő diadalmas hit. De előbb ettől a halottól kellett megszabadulnom. Bármilyen nagyobb munkába kezdettem, elémbe került, megakasztott. Előbb vele kellett számolnom.

 

Semmiképen sem önéletrajz ez a rövid regény. Hősének lelki alkata, útjai tőlem idegenek. Csakhogy éppen olyan tájakon szerepeltetem, melyeket szeretek. És mégis a megszállás erejével állt újból meg újból előmbe, mégis az én életemből való. Az örök szomjúság nagy szomorúsága panaszol ki belőle.

 

Nem akartam semmiféle miliőt festeni. Az egész regény egyetlen tömör pszichológiai mondat, egyetlenegy alannyal és egy tárggyal. Vergődő hősének agóniája és halála. Minden egyéb csak annyiban van, amennyiben ennek az agóniának az eleme.

 

Százötven év óta azt szokták rikoltani a szerzők, hogy újat, újat nemzettek. Én most újból elolvasva ezt a regényt, látom, hogy mennyi XVIII. század van benne. A XVIII. század második fele, mikor már szembe is mertek fordulni az emberek az életbetegségükkel, s rádermedt szemmel meg merték figyelni egyes folyamait.

 

Semmilyen tételt, semmiféle véleményt nem állítok fel, nem védek ebben a regényben. A benne esetleg előforduló ilyenszerű dolgok csak mint a hős betegségének tényezői jöhetnek számba. Egy beteg lélek szintézisét adtam, ennyi az egész. A múlt iránt nincs tiszteletlenség, a jelen iránt nincs gyűlölet benne. Egy haldokló van benne, aki aztán meghal. Az egyetlen líra, amit én adok hozzá: a szánalom.

 


 

(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ

[Nap Kiadó, 2002.], 48-49. o.)