In memoriam
Szabó Dezső
AZ ELSODORT ÍRÓ
(Nap Kiadó, 2002.)


(I.) AZ EGÉSZ EMBERÉRT

GOMBOS GYULA

Don Quijote

[…]

Az Eötvös-kollégium fiatal intézmény volt, akkor lépett hatodik esztendejébe. Még első, szűkösebb hajlékában volt, egy bérházban, a pesti oldalon, a Vámház körút szomszédságában. Szabó Dezsőnek is itt kellett jelentkeznie a fölvételi vizsgára 1900 őszén. A vizsga szigorú volt, mert a kollégium mindössze száz férőhellyel rendelkezett. Ebből is csak harminc volt ingyenes, a többi helyért fizetni kellett, mégpedig komoly pénzt, évi 800 koronát. Így Szabó Dezsőnek kétszeres tét volt a fölvételi, hogy megkaphassa az egyik ingyenes helyet. „Életem egyik döntő pillanata volt – írta később -, mikor nyelvismeretem megvizsgálása után magamra hagytak a könyvtárszobában. Az evangéliumi tüzes szél fújt át rajtam, könnyek csordultak a szemembe és kitártam karjaim a könyvek felé. Tudni, megismerni, átárasztani életemen a millió ízű emberiséget, végtelen lenni minden emberi aggyal, emberi szívvel.”

Az Eötvös-kollégiumnak talán sohasem volt annyi kiváló növendéke, mint ezekben az esztendőkben. A következő évtizedek szellemi életének számos kiválósága, nem egy köztük valóban a legnagyobbak közül való, készülődött itt, akkor még mint ismeretlen tanárjelölt, a jövőre. A többi közt itt volt Kodály Zoltán, Horváth János, Gombocz Zoltán, Szekfű Gyula, Pais Dezső, Kuncz Aladár, Balázs Béla, Laczkó Géza. Egy-két évfolyammal följebb vagy lejjebb, de valamennyien diáktársai voltak Szabó Dezsőnek az Eötvös-kollégiumban töltött négy esztendő alatt. Más összetételűt igen, de ennél pallérozottabb és tehetségesebb kört nem is igen találhatott volna a maga nemzedékében. E nemzedék másik három kiváló tagja: Juhász, Kosztolányi, Babits ugyanebben az időben diákoskodtak a pesti egyetemen, de ők nem voltak Eötvös-kollégisták. Nyoma azonban nincs, hogy találkoztak volna. Velük csak később, a tízes években ismerkedett meg. A később hírnévre szert tett kollégisták sorából csak néhánnyal kötött bensőségesebb barátságot. A nála idősebbek közül Szekfű Gyulával és Horváth Jánossal. Különös, de éppen ők voltak azok, akiket később, a húszas években oly kíméletlenül és sokszor elfogultan támadott. A fiatalabbak közül Kodály Zoltánnal és Laczkó Gézával melegedett össze. Kodály különösen tetszett neki, mert nála „a vizsga briliáns sikere utolsósorban, a felsőség megelégedése semmilyen sorban, az énje kidolgozása elsősorban számított”. […]

(In memoriam Szabó Dezső – AZ ELSODORT ÍRÓ

[Nap Kiadó, 2002.], 21-22. o.)