Szabó Dezső:
Paul Verlaine
I.
Dekadencia: erre a szóra lúdbőrzött a hetvenes és nyolcvanas évek burzsoáziája. Mint mikor az ezeréves bűnös világ összeomlását várták, olyan megbotránkozással igyekeztek utat egyengetni maguknak a paradicsom felé. A Max Nordauk az új irodalomban őrültek és perverzül betegek delíriumát látták.
A rémkiáltás régi. És felhangzik mindig, mikor új pszichikai eseményekre tágul a meg nem értők szeme. D. Nisard - a szelíd Nisard - 1836-ban a Chants du crépuscule megjelenésekor Hugoról, erről az energia-tengerről "kimutatja, hogy dekadens költő!
Dekadencia - úgy gondolom - csak egyet jelenthet: az élet apadását, folyton kevesbedő életet. A dekadens emberben csökken a vitális erő: kevesebb emócióra képes. Képzelete nem tudja az élet adatait új összetételben tenni élete részévé. Gondolatával képtelen új összefüggéseket látni meg az élet komplexumában. Akarata befullad ösztönös testébe. Reflexfolyamatai ráburjánoznak a teremtő énre s mechanizálják életét.
A dekadens kultúra és irodalom nem ad újat, ismétel. Visszakérőzi a teremtő korok gondolatait s különösen formáit. Erős individuumai nincsenek. Meddő, tehát: didaktikus és moralizál.
Ilyen dekadens irodalom van a 15. század második felében nyugaton. A kereszténység minden vitális erejét kiszülte a középkor költészetében. A nagy eposzok burzsoává züllenek: ostoba kalandok szövevényes prózájává. A szerelmi románokban túlteng a moralizálás. Az egész irodalmon végig ásít a szőrszálhasogató, allegorikus gyilkos didaktika (l. a bestiaire-ket, lapidaire-ket etc. ). Ez az irodalom a középkori aratás kicsépelt szalmája.
Ilyen értelemmel mondani rá a dekadenciát a hetvenes és nyolcvanas évek francia irodalmára: annyit jelent, mint ellenkező terminussal jelölni valamit.
Ez az irodalom-születés. Új gondolatok, formák születése, eddig hangra nem talált emóciók kifejezése. Az új impressziókkal öntözött élet színes kibomlása új művészetben. Ez az irodalom több életet jelent.
És a dekadencia vád mégis érthető. A borzongás elmaradhatatlan volt.
A megbotránkozók - hívők vagy moralisták - szisztémába nézik bele az életet, szempontokba sorozzák a sokféleképpen történő embert. És ami kikiált ebből a szisztémából, az fáj nekik, mint a húsukba tört szálka. Felborzadnak ellene, mert életüket fenyegeti. Mert nem tudják énükké asszimilálni.
Hívő és moralista csupán "akarattá nyirbálják az embert. Lehet egy élet megérzéseiben, gondolataiban, képzeletében új értékek forrása: jaj neki, ha olyant fejez ki az emberből, ami az úgynevezett szabadakarat gyengülését jelenti.
Pedig az ember: egész élet. Az élet pedig nem szisztéma, nem szempontok szerint való. Az élet igen és nem, hívés és tagadás, rend és anarchia és végtelenül mindenféle. Az irodalmak élettani feladata: kifejezés. Mind teljesebben fejezi ki a humánumot, az életet. Énünk eddig ismeretlen folyamatai beszélik ki magukat a szociális öntudatban: a művészetben.
Tragikus testünk mindig fátum és determináció volt betegségre, bűnre, perverzitásra. De régen a bűn ellenség, csúnyaság, vesztett élet volt. A vallásos középkor irodalmában minden emberi perverzitás ki van tálalva. Színpadon hihetetlen gesztusok és szavak lehetségesek. De ez az erotika nem lesz művészetté. A betegség itt undorító és embert gyűlöltet. Ez az élet még ellenség, kívülem áll. A humánum egy részét, nagy részét, én, Isten protezsált Ábelje, nem élem át, nem értem meg.
A legkegyetlenebb fogalom: a tökéletesség. Aki bolondja, el kell futnia önmagától. Meg kell ölnie a megölhetetlen élet egy részét. A ki nem élt élet pedig képzeletté és félelemmé lesz. Szent Antal képzelete képtelen perverzitások kermessze. A félelem új életre masszírozza a kifáradt kísértést. A képzelet belehallucinálja a fáradt testbe a bűnt.
Vajon életem destruktív folyamatai kevésbé élet? Nem lehet-é érték ez is? Vajon futnom kell-é a bűnömtől. Nem jobb-é, ha elmélyedem bűnömben s rajta keresztül finom hangulatokat, nem sejtett nüanszokat élek ki az életből. És ez a hangulatokká élt bűn univerzális megértéssé lesz. Ebben az elmélyedésben a humánum több hangjára hangolódik ének, mélyebb ölelkezésben testvéresülök benne az emberrel. Bűneim is hozzájárulnak ének maximális értékének megéléséhez. A "legyetek tökéletesek embertelen reménysége helyett: nem teljesebb életet ad: legyetek ráhangolva minden tökéletlenségre?
Az új irodalomban kétségtelenül nagy betegségek beszélték ki magukat. De ezt a bűnt, betegséget nem úgy adja, mint valamit, amiben az embert az életet, gyűlölnöm kell. Közös emberi test - fátumunk legmélyebb nyilatkozásai ezek. Itt a destruktív folyamatok is az élet alkotó tényezőjévé: széppé, művészetté lesznek. A költő élete minden folyamában testvéremmé szuggerálja magát, lehető ént fejez ki számomra. És ez az emóció, amit így bennem kelt, individualiter a legtermékenyebb, szociális vonatkozásban a leghasznosabb akaratot teremti bennem. Így a művészet, mint az egész élet kifejezője, a legmagasabb morállá lesz bennem. Nincs többé destrukció: erővé, életté látunk mindent, mint a természet életében.
II.
Ő volt a dekadencia cég-illusztrációja. És tényleg: ő a felfakadó új líra legfőbb, leggazdagabb forrása. A legpredesztináltabban, a természeti jelenségek közvetlenségével élte azokat a hibákat, melyek új perspektívákat nyitottak az emberbe.
Morális szempontokon át nézni - mint azt sok ellenség és barát naiv csatározásokban tették -, annyi mint önmagát látni Verlaine helyett. Ha azért teszem, hogy megbotránkozásban vagy szánalomban mozogjam intenzívvé életem: jól van. Itt van alkalom rá bőven. De ha a megismerés a célom, ha élete ellentétes jelenségeit az okozatosság természetességébe akarom belelátni: le kell vetkeznem magamat. Le kell tennem a civilizált ember szempontjait, előítéleteit s hagynom magamra ömleni verseit. Friss énje körülvesz, mint egy folyton változó atmoszféra. Belélegzem, magamra élem életét: megértem. Verlaine [*] gyermek mindig, halálig. A gyermek epidermis érzékenységével. És életének azon jelenségei, melyeket a moralista az erény vagy a bűn etikettje alá lajstromoz: mind a gyermek mohó életmajszolása. Mintha a lélek volna egész epidermiszében: a természetet, az italt, a női húst, Istent egész mohó testében élvezi. Merész és riasztólag egyéni eseményei a gyermek fáradhatatlan játéka, hogy erős szenzációkban érezze magát. És ha játékában megüti kezét, megégeti szívét: haragosan toporzékol, hogy az élet nem énje szerint való. Vagy sírva menekül az anyának képzelt Máriához: Anyám, az élet megütött, fáj, gyógyíts meg.
Cinikus, kihívó tréfái a bevett morál ellen: a gyermek harcot kereső huncutsága. Nagy misztikus eláradásai: a gyermek anya-keresése az ismeretlenben, melyet nem tud jóság és pártfogó nélkül elképzelni. Finom hangulat-kiolvasásai: a gyermek elbámulása, friss borzongásai e mese-világ újsága előtt.
Pedig az alap szinte ábraszerűleg "példás és burzsoá jobbat nem kívánhat fiának. Jó gyermek, szereti szüleit, vallásos hazafi. A törvényes rend iránt a padra tett kezű tanuló kritikátlan, félő tiszteletét érzi. Szereti a békét lehelő otthonias életet és a falut. Militarista és egész életében imponál neki a katonai és papi uniformis. Államra és Egyházra megnyugvást jelent az ilyen polgár és az ilyen bárány. Csakhogy mindezekben nem élhette ki egész nagy gyermekéletét. Innen vannak a durva lumpolások, erotikus lakmározás, a finom hangulatokra, sokszor perverzitásra, bizarrságra bomló élet. Mindent elkövet, hogy túláradó életét kidobja magából és mindegy neki, hogy művészetbe vagy a sárba. Innen magyarázható nosztalgiája a középkor intenzív élete után:
C'est vers le Moyen-Age énorme et délicat,
Qu'il faudrait que monarchia coeur en panne navigat,
Loin de nos jours d'esprit charnel et de chair triste.
- - - - - - - - - - - - - -
Quel temps! Oui, que mon cocur naufragé rembarquat
Pour toute cett force ardente, souple, artiste!
Őt is egészen ki nem élhető energia teszi beteggé. Mi az oka, hogy Rousseau-tól kezdve nagy egyének lehetetlenül egyéni művészetben és tettekben próbálják kigimnasztikálni életüket? Vajon nem az átmeneti kor jelensége ez? Szeretik a világot vénnek mondani és a civilizáció holnap-nélküli végét emlegetni. Vajon nemcsak az első világtörténelmi korszak haladásánál vagyunk? Annak a kornak, melynek életereje Istenbe és a harcba ömlött ki. Vajon Isten és harc nem olyan kifejező mozgása volt az emberi életnek, olyan kifelé folytatása a felnövekvő energiának, mint a mimika, a beszéd, a szerelem, tánc és dal? S most, hogy a polgáriasan berendezkedő világ mindinkább lehetetlenné teszi a harcot és az Istent, nem a két tárgytalanná lett funkció alakítja át ezeket az egyéneket bizarr művészekké vagy filozófusokká? Vajon, ha Napóleon nem lumpolhatja ki energiáját folytonos akcióba, nem lesz-é "romantikus vagy "dekadens költő vagy Wagner, vagy Nietzsche? Vajon a Rousseaukban, Châteaubriandokban, Byronokban, Stendhalokban etc. nem volt-e egy félig avortált gőgös Napóleon? Amint már többen mondták, ezek a filozófusok és költők: a szentek és hősök új korra termett alakjai. A középkor Paladinjei, Anachorétai most a belső világ kalandorai, Don Quijotei lesznek. S klasszifikálja őket a moralista bármily csoportba: nagy egyének új kort, új művészetet alkotó túlsók életéről van szó.
És ez a fejlődés - kétségtelenül - anarchikus fejlődés. Rousseau-tól kezdve az irodalom fokozatosan halad a teljes anarchia kifejlődéséig. De kell-é ezért jajgatni? Nem a szociális élet szükségszerű öntermékenyítő folyamata ez? Mint a legszociálisabb jelenségben: a nyelvben, úgy a társadalomban is minden egyéni kezdeményezésből ered. A klasszikus korok, midőn bizonyos szociálissá lett vezető eszméknek még megvan a teremtő erejök, megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy elnyomják az egyént, ha nem áll bele a kor uralkodó áramába. De midőn ezek az eszmék meddővé vénülnek, az egész kor szétzüllik: az egyének szükségszerűen mind nagyobb szabadságot nyernek. Kell, hogy az egyén korlátlanul fejlődhessen, minden értékét kiélhesse. És az egyének e féktelen tombolásában, ebben a termékeny anarchiában születnek azok az erők, melyek egy új kor kialakító szociális tényezői lesznek. Az átmeneti korok szükségszerűen anarchikusak.
Ezért az, ki a tegnapot, mát és holnapot nem véletlenül egymásra hengeredett konglomerátumnak, hanem pszichikai jelenségek okozati láncának nézi, nem jeremiáskodhatik: íme, mennyi vergődő beteg ember. Bezzeg, ha megmaradtunk volna apáin tíz parancsolatjánál! Íme Isten büntetése etc. Nem volna bolond dolog, egész naiv például: valaki lát egy fiatal fát kétségbeesetten kapaszkodni a szélben és felmorálkodik: "lám, ha mag maradt volna a földben, most nyugton lenne a jó sötét melegben. Ugye, evidens bolondság? Az élet kergeti a magot fává, virággá, gyümölccsé, örökösen megújuló fejlődéssé. Az ember kinőtt a törzs-kannibalizmusból, kinőtt az egyházból.
[*] * Művei végleges kiadásában a (Oeuvres complétes de Paul Verlaine Paris. Vanier-Messein vol. és Oeuvres Posth. 1 v.) a köv. rendben vannak: Poémes saturniens (1866). Fę
III.
A nagyon eleven gyermek roppant büszke a papa egyenruhájára és nagyon szereti mamáját. És már vannak hangulatai és szerelmei. A ki nem fejlett szexuális ösztön gyakori tájékozatlanságával hol lány-, hol fiútársába szerelmes. Vidékről Párizsba jönnek [*] . Az iskola - mint legtöbbünknél - nem jelent eseményt életében. A kamaszba szökő ifjú felfedezi Baudelaire-t és macabre s obszcén verseket farag. Ugyanaz a kezdő "naturalizmus, mint Rimbaud-nál, Laforque-nál látunk és amely Richepinnél, L. Taillade-nál kellemetlen eredményekre vezetett.
Tanulmányai után elég hamar állandó hivatalt kap Párizsban a városházánál. Barátságot köt a Parnasse fiatal költőivel (Léon Valade, A. Mérat, Mendés, Coppie, Dierx, Hérédia és leginkább E. Lepelletier). Jól van Banville-lal és kegyes fogadtatásban részesül Lecomte de Leisle-nél és később V. Hugonál is. Már ekkor jelentkezik nagy szenvedélye: az erős italokkal öntözött végtelen szellemi vitatkozás. 1866-ban kiadja első gyűjteményét (Poémes Saturniens). De első köteteit csak írói körökben ismerik és méltányolják. Szerelme és házassága adja a Bonne chansont. Ez a gyűjtemény már egészen Verlaine. De sem ez, sem a csodálatos Romances sans paroles nem tudja felverni a közérdeklődést. Párizs szorongatott napjaiban - bár hivatala felmenti a katonáskodástól - magára lelkesedi a garde nationale uniformisát. A hosszú unalmas posztok s két napi áristom újból a poharas barátságok felé hajtják. Egész patriotizmusa annyit használ, hogy hanyag lesz mint hivatalnok, mint katona és mint férj. Iszákos modorával lassanként kiengesztelhetetlen ellenséget növel feleségében. Mind több félreértés gyűjt bennök keserűséget egymás ellen. Verlaine néha térden állva könyörög, fogadkozik, néha piszkos, sikátorszavakat zuhanyoz feleségére és kezet emel rá. Így viselkedik anyjával szemben is. Néha jó a gyermek sokféle hízelkedésével, máskor abba tép bele, akit legközelebb talál.
Megjelenik Arthur Rimbaud és véglegessé teszi a szakadást Verlaine és felesége között. Verlaine egész valójával sodródik e felé a bukott angyal felé (ange en exile: Poétes maudits). Felesége, az elhanyagolt nőstény irigy, megvető gyűlöletével indít harcot férje ellen. Verlaine és Rimbaud kóborolni mennek Belgiumba és Angliába. Vad csínyekkel, testi és szellemi lumpolásokkal töltik az időt. Azután jön az ismert jelenet: Rimbaud ráun Verlaine-re s le akarja rázni a nyakáról. Verlaine rálő Rimbaud-ra. Két évig van egy belga börtönben s itt tudja meg, hogy nejétől elválasztották. Itt szuggerálja rá a börtönben levő kereszt a megtérést és itt írja a Sagesse-t. Kiszabadulása s rövid bolyongás után nyelvtanár lesz. Itt csakhamar egész életével dobja magát egy új szenvedélynek: tanítványa, Lucien Létinois iránt. Ez egy falusi földmíves fia és Verlaine lemond a tanárságról, elmegy Luciennel Coulommes-ba és együtt gazdálkodnak. Az idill hamar megszakad, Lucien meghal s Verlaine az Amourban jajgatja ki fájdalmát. Párizsba menekül maga elől s részt vesz a kezdő szimbolista mozgalomban. Majd újból ráér földszomja és anyjával megint Coulommes-ba megy. Az alkohol fokozott mértékben vesz erőt rajta, szegény tűrő anyját gyötri, megüti (vagy csak meg akarta ütni), és két hóra újból elzárják.
1886-ban meghalt egyetlen védőszelleme: anyja. Jön a szomorú legendák ideje. Párizsban vegetál és reumatikus lábával hol egyik, hol másik kórházban kap menedéket. Mikor"saját lakása van, rettenetes fészkekben lakik. Párizs legaljasabb alakjaival érintkezik (Bibi-Purée etc.), s nagy gyermekszerelmét olcsó utcai lányoknak dobja és ezeket énekli meg. Közben ismertté lesz, a szimbolista fiatalság áhítattal veszi körül, ha valamely kávé- vagy abszintlebujban rá tud bukkanni. Dolgozik több lapba, a Lutéce-be, majd a Vogue-ba és különösen a Décadent-ba etc. Lecomte de Lisle halála után kikiáltják a költők királyának. Nyomora, iszákossága, erotizmusa mind piszkosabbá teszik életét. Ha kiadójától (Vanier) kicsal egy-két aranyat, megissza és elfetrengi szajháival. És közben folyton hangoztatja, hogy ő egyszerű, tiszta élet.
Ő maga is a gyermek iránti elnézéssel néz önmagára. Muszáj-költő lesz, kiből kiadója minden aranyért egy-egy darab zsenit akar kitépni. A falánk gyermek türelmetlenségével siránkozik vagy követelőzik a pénz után, mely italt és szajhát jelent. A kórházból írja Kahnnak:
Vanier m'a dit vous lui aviez dit avoir suggéré "ŕ Dujarden l'idée de me demander un roman pour la Revue indépendante. Je vous en suis bien reconnaissant; mais je ne puis rien donner s'il ne m'est fait une avanace d'argent. Dans la situation atroce oů je me trouve, j'ai absolument besoin de cet incitamentum.
Ugyaninnen megszámlálhatatlan levélben pumpolja Vaniert: Venez me voir quelque jour que ce soit avec votre manuscrit de Bonheur que je puis maintenant compléter. Si vous ętes gentil, nous parlerons de cinq cents balles, pour sa cession absolue. Et si vous étes coulant pour la répartition des dites cing cents balles, j'ajouterai deux on tris petites piéces: Un sacré coeur, une tribune des cinq cents, et une machine sur les Jeunes qui sont l"ŕ (L"ŕ c'est mont front). [*]
Szegény prostituált zseni! Mintha eltanulta volna az utcai lányok gerincre alkuvását: Si tu me donnes deux francs de plus, je serai trčs gentille avec toi.
A fiatal költők hódolattal küldik meg neki munkáikat és ő Hugo-i méltósággal válaszol biztatást nekik. Minél inkább árokban van az élete, gőgös rohamai annál gyakoribbak. A tornászó gyermek izom-örömével csengeti saját fülébe e szavakat: Paul Verlaine, le plus grand počte du monde!
Egyszer csak nem tudja kifizetni szobáját. Kidobják és szajhájához, egy Krantz Eugenia nevű olcsó utcai lányhoz menekül. Ez aztán kihasználja és piszkos szavakkal korbácsolja írásra: írj verset, mert ha nincs pénz, én is kidoblak. Együtt mennek a kiszadistázott versekkel Vanier-hez: kiduzzogni egy-két aranyat és aztán meginni. Majd elmegy Hollandiába, Angliába, Belgiumba konferenciákat tartani. Örömmel írja szajhájának: lesz pénz! csak szeress!
Eközben egy másik utcalány is vonzani kezdi. Azután a betegség egyszerre leveri. 1896. január 6-án meghal a szomorú Descartes utca egyik szomorú házában. Franciaország szellemi arisztokráciája kíséri ki a Batignolles-i temetőbe. [**]
[*] * Szül. Metzben 1844. márc. 30-án. Apja kapitány. Legmélyebbre pillantó tanulmány Verlaine-ről: Charles Morice; Paul Verlaine, l'homme et l'oeuvre. Paris. Vanier. 1888. Legjobban dokumentált életrajza: Lepelletier: Paul Verlaine Sa vie Son oeuvre. Paris. Soc. de Mercure de France 1907. Részletes bibliográfiáját l.: A. Van Bever et Paul Léautaud: Poétes d'Aujourd'hui. Ez az antológia nélkülözhetetlen az új fr. líra tanulmányozásánál. Ilyen fontos könyv még: Beaunier: La poésie nouvelle, Paris. Soc. de Mercure de France 1902. Az antológia bibliográfiáját a következőkkel toldhatom meg: Contreras: Los modernos (Pablo Verlaine etc.) R. Zena: P. V. Gaz. letteraria XX. n. 4. E. Gianelli: P. V. Roma letteraria IV. n. 5. E. Montecortoli P. V. Nuova Antologia LXII. f. 8. G. Gomulicki P. V. Kraj XV. 1, 2, 3. A. Brunnemann: P. V. Intern. Litt. berichte III. n. 2. Dullaert: P. Q. Magazin litt. XIII. Alp. Séché et Bertrut; Verlaine (La vie anecdotique et pittoresque des grand écrivains gyűjt.-ben.)
[*] * L. a M. Donos: Verlaine intime.
[**] ** Verlaine-t sokan és találóan hasonlították szatírhoz, tehát Szókratészhez is. L. Cazals rajzát: Verlaine intime. A Sagesse Verlaine-jét Carriére festette meg és a Luxembourg Múzeumban van. L. még többek között: Fantin-Latour, Coin de table csoportképét, Verlaine álnév alatt szerepel. A. France Lysrouge c. regényében.
IV.
Érdekes - és ez mutatja egyéni predestinációja erejét -, Jupiter Hugo hatása majdnem semmi nála. Baudelaire hatását ő maga is erősnek és állandónak mondja. És nem egy kritikusa elhiszi és hangsúlyozza. Pedig a dolog tüntetőleg nem igaz. Baudelaire és Verlaine olyan természetű különféleségek, hogy az egyik nem lehetett termékeny hatás a másiknál. A különös és bizarr Verlaine a gyermektest természetes kíváncsiságával érzi ki a világból. Baudelaire vallásos miszticizmusa és Verlaine Isten-ölelései között ugyanez a különbség. Baudelaire-hatás - tudatos hatás - érzik többé-kevésbé a következő verseken: Mon rčve familier, Grotesques, Nuit de Walpurgis classique, A Horatio, Le squelette (Baudelaire: La Charogne), Les loups, Un pouacre etc. És ezek leginkább a Jadis és Naguęre gyűjteményben vannak, mely a legkevésbé Verlaine.
Verlaine-nél az első és utolsó egészen soha el nem vesző termékeny hatás: a Parnasse. Mindig fel-felbukkan a Parnassien belőle és erről igen megfeledkeztek. Akkor is ír még Parnasse-darabokat, mikor már teljes kifejlésében önmaga. Itt nem a Jadis és Naguęre megfelelő darabjaira célozok. Ez a gyűjtemény visszaesés és Hugo-hatás, sőt még Coppée és Richepin-szerűségek is vannak benne. Hanem parnasszi versek az Amour-ban pl. Louis II. de Bravičre, Parsifal, A Lčon Valade, A Ch. Morice, A propos d'un centenaire de Calderon etc. Vagy a Parallčlements-ban: Sapho, Séguidille, Lombes etc. Banville, Mendés, Glatigny azok, akiket a fiatal kezdő költő szeret (Confessions). Különösen nagy gyönyörűsége: hogy trombitál az élet szegény Glatigny [*] verseiben. Első két gyűjteménye: A Počmes Saturniens és a Fętes galantes teljesen Parnasse-alkotás.
Sokan, akikben még erős az ellentét romantikája, szeretnek csodálkozni azon: hogy a spontán és erős egyén Verlaine hogyan kerül a Parnasse "igájába. Hisz a Parnasse-nál az objektivitás, sőt az "impassibilitas volt a belépőjegy. Pedig Verlaine - sok vonásánál fogva - szükségszerűen lett parnasszista, s ezért nem volt a Parnasse múló jelenség nála.
Mi volt a Parnasse? A XIX. századi irodalmi individualizmus nihilizmusa. Formában talán Hugo (les Orientales) és T. Gautier (Émaux et camées) a kezdete, de lelkiatyja: Vigny.
A Parnasse impasszibilitása: izolálás a körüláradó demokráciával szemben. Menekül követhetetlenül művészi formába. Reakció a lírizmus ellen. Hugo papa és követőien nagy érzelmi összeolvadásai a vulgussal banálissá lettek. [**]
Vigny után jelszó lesz: a demokráciában kellő helyet nem talált, meg nem értett költő izolálja magát a művészettel.
Az objektív Parnasse-t [***] a legintenzívebb individuális gőg szülte: a költő kívül áll időn és életen. A múló jelenségeknek a forma örök életét adja.
Receptje: az emóciók énem legmúlóbb részei s egyszersmind ezekben hasonlítok leginkább a többi emberhez. Ezek tehát énem legértéktelenebb elemei. Vagy pedig, ha különleges, új, nagy jelentőségű emóciók: nem értik meg. Ne adjam hát oda magam a tömegnek, mely csőcselék s mely az újdonság étvágyával csemcsegi körül a nagy egyéneket. Az egész Parnasse-generáció gőgjét mondja ki Lecomte de Lisle:
Je ne livrerai pas mon âme "ŕ tes huées,
Je ne danserai pas suer ton tréteau banal
Avec tes histrions et tes prostituées!
A költő egyetlen célja: rányitni szemeit a világra és hagyni, hogy szemeiben a dolgok a maguk valójuk szerint tükrözzenek vissza. A költészettel visszaadott természetben ne látszódjék meg semmi a művészből. Mivel pedig a körülvevő életbe ezer gyökérrel gyökerezünk, lehetőleg távoli, egzotikus világok vagy időben messzi, múlt kultúra adják a költészet anyagát. Így az impasszibilitás teljesebb lesz. A forma általában az alexandrinus, mely plasztikájával és komolyan hömpölygő ritmusával olyan anyag, mint a márvány a szobrászatnak. Tökéletes rímek, szigorúan betartott verstani szabályok biztosítsák a költeményt a formai lírizmus ellen.
A Parnasse-t tehát hibásan hasonlítják össze a 17. századi mesterember-zsenik objektikvitásával. A magát különbözővé izolálni akaró gőgös romantikus én nihilizmusa. És Verlaine, kinél a művészi formák iránti érzék egyik uralkodó szenvedély, legtermékenyítőbb iskoláját találta meg a Parnasse-ban.
És első gyűjteményében hűségesen követi a mesterek példáját. Telespékeli impeccable verseit Raghű, Ganga, Rhagavat, Kchatyra, Ačdes, Ko-Hinnor, Héliogabole, Sardanapol más egzotikus nevekkel [*] . És mégis: már két első gyűjteményében előérzik énjének uralkodó sajátossága: az analizálhatatlanul finom hangulatok, érzéksejtelmek; a megütött és befejezetlen akkordok mély perspektívája.
A vers vágása parnasszi, a képzelődés formája még baudelaire-i, de az utolsó finom jelzés - melyet annyit vitattak - egészen új és egészen Verlaine.
Mon ręve familier.
Je fais souvent ce ręve étrange et pérétrant
D'ure femme inconnue, et que j'aime et qui m'aime
Et qui n'est, chaque fois, ni tout "ŕ fait la męme
Ni tout "ŕ fait une autre, et m'aime et me comprend.
Car elle me comprend, et mon coeur, transparent
Pour elle seule, hélas! cesse d'ętre un problčme
Pour elle seule, et les moiteurs de mon front blęme,
Elle seule les sait rafraichir en pleurant.
Est-elle brune, blonde ou rousse? Je l'ignore,
Son nom? Je me souviens qu'il est doux est sonore
Comme ceux des aimés que la vie exila.
Son regard est pareil an regard des statues,
Et, pour sa voix, laintanine, et calme, et grave, elle a
L'inflexion des voix chčres qui se sont tues.
Másik példa:
Les sanglots longs
Des violons
De l'automne
Blessent mon coeur
D'une langueur
Monotone.
Verlaine e költői sajátossága újat, gazdagodást jelent az irodalomnak. Az utána következő lírának ez a sajátság lesz egyik fő alakító tényezője. Maga Verlaine úgy adja szabályul azt, ami nála először intuíció volt [*] :
De la musique avant tonte chose
Et pour cela préfčre l'Impair
Plus vague et plus soluble dans l'air,
Sans rien en lui qui pčse on qui pose.
Il faut aussi que tu n'ailles point
Chisir tes mots sans quelque méprise,
Rien de plus cher que la chanson grise
Oů l'Indécis au Précis se joint,
C'est de beaux yeux derričre des voiles,
C'est le grand jour tremblant de midi,
C'est, par un ciel d'automme attiédi,
Le bleu fouillis des claires étoiles.
Car nous voulons la Nuance encor,
Pas la couleur, rien que la nuance!
Oh! la nuance seule fiance
La ręve au ręve et la flute au cor.
Az az Art poétique a szimbolizmus törvénytáblája. Tehát: a Parnasse egyenlő világítású, plasztikus képei helyett a belső történés egymásba surranó árnyalatai. Áttérés a képzet költészetről a hangulat, a plasztikus költészetről a zenei költészetre.
Láncszeme ez a jelenség egy univerzális pszichikai reakciónak. A megfoghatóság pozitivizmusa, a naturalizmus verseny-szemétdombjai [**] után az emberek jóllaktak a külső világgal. A reakció mohóságával fordultak a szavakkal nem illusztrálható hangulatok, megokolhatatlan korrespondenciák, tovasikló énünk legbensőbb megnyilvánulásai felé. Úgy érezték, mintha éppen ezek a jelenségek volnának életünk alapfolyamatai, az élet egységéből kiszakadt én lappangó rokonérzése az univerzummal. Egy ismeretlenül maradt művészíró: Jean Dolent már Verlaine előtt hirdeti: l'horreur esthétique de l'évidence. És gondolatai közt vannak: L'indéterminé des formes est un moyen d'exprimer les mystéres de l'Etre. - Etre indécis absolument. - J'ai pris le dédain des choses circonscrites. - De maga Renan is - s ez eddig teljesen elhanyagolt détail - hangsúlyozza, hogy az élet oly kompexum, mit megmagyarázni nem, csak szuggerálni lehet: Autant vaudrait essayer d'atteindre un insecte avec une massue que de prétendre, avec les serres pesantes du syllogisme, atteindre le vrai en des matięres aussi délicates. La logique ne saisit pas les nuances; or les les vérités de l'ordre moral résident tout entičres dnas les nuances. Már 1853-ban ezt írja Monod-nak: en général, vous porter dans le langage métaphisique plus de détermintaion que moi. J'ai un peu moins de confiance dans le langage humain pour exprimer l'inefable.
Mallarmé a legtovább megy: Nommer un objet, c'est supprimer les trois quarts de la jouissance du počme qui est faite du bonheur de deviner peu "ŕ peu.
Csakhogy a Mallarmé és Verlaine nüanszírozása között nagy különbség van. Mallarmé versei - egy-két kivétellel (pl. Les fenétres) - logikai folyamatok, bizarr mondatrend, keresett szavak egyéni szcenírozásában. Az értelem - a szerző akaratából - el-elbújik az olvasó elől. Az ilyen esetben az esztétikai öröm tényleg: a kitalálás, résztvevés az alkotásban. Verlaine-nél más az eset. Nála azokról a titkos cirógatásokról, szemünk, fülünk, epidermiszünk, egész test-énünk kibeszélhetetlen örömeiről, levertségéről van szó, mint egy vonal hajlása, egy hang továbbrezgése, mint ameddig hangzik, egy szín lányos erotikája okoz. Azokról a folyamatokról, melyek mély perspektívákat nyitnak énünkbe. Kitaláltatás helyett rászuggerálásról, kitalálás helyett átélésről lehet itt beszélni. [*] Ezzel a csodálatos érzék-képzelettel éli magára a Watteau-Greuze világot a Fętes Galantes-ban. A Parnasse legbehízelgőbb alkotása ez a gyűjtemény. (Találóan állítják párhuzamba Watteau Embarquement pour cythčre-jével.)
La Bonne Chanson már egészen Verlaine. És itt kell megemlítenünk - itt, hol még legtisztább formájában nyilvánul - Verlaine életének alapjelenségét. Ez a jelenség szabja meg egész szenzibilitása, képzelete formáját: a fáradhatatlanul, kielégíthetetlenül mohó nemi ösztön.
A 15 éves gyermek kíváncsi, sokféle árnyalatú nemi ösztöne ez. Egyenlően vonzza a brutális nemi torna és az immateriális finom nemi álmodozás. A test folyton felbuzgó élet feleslege. És ennek fele miszticizmus: a ki nem élt test lélekké egzaltálódik.
Ez okozza, hogy fátum-erővel hull minden felé, ami lányosan finom vagy különös hangulattal csiklandja. A nemi életnek az az egyetemes eláradása ez, midőn nem tudjuk, meddig érzéki vágy, meddig esztétikai érzés; hol a test és lélek disztinkció csődöt mond. Viharos szerelme Rimbaud és Létinois iránt - minden valószínűség szerint - nem ismert durva, ízléstelen aktusokat. Az életerő társulási rohamai ezek a szerelmek, mely személyek és dolgok felé kergeti énünket. Az egyetlen ős ösztön maximális kifejlése: midőn megértésünkkel, esztétikai emóciáinkkal, érzékhangulatainkkal beleölelkezünk a körülfolyó életbe. Fiatalságunk mohó szétgyökerezése, midőn kielégítést találunk a szeretet objektum atmoszférájában, magunkba szívjuk, életünkké tesszük életét. Hasonlítsuk össze három költeményét. Az első a Bonne Chansonne-ból való, tehát menyasszonyáról írta:
Toute grâce et toutes nuances
Dans l'éclat doux de ses seize ans,
Elle a la candeur des enfances
Et les manéges innocents.
Ses yeux qui sont les yeux d'un ange,
Savent pourtant, sans y penser,
Évellier le désir étrange
D'un immatérial baiser.
A következő költemény az Amourból való és Lucien Létinoisról szól:
Il patinait merveilleusement,
S'élançant, qu' impétueusement!
R'arrivant si jo liement vraîment.
Fin com une grande jeune fille. [*
] Brillant, vif et fort, telle une aiguille,
La souplesse, l'élan d'une anguille.
Des jeux optique Prestigeux.
Un tourment délicieux des yeux,
Un éclair qui serait gracieux.
A harmadik végre egy természeti kép átélése:
La lune blanche
Luit dans le bois.
De chaque branche
Part une voix
Sous la ramée...
O bien aimée.
L'étang reflčte,
Profond miroir.
La silhouette
Du saule noir
Oů le vent pleure...
Ręvons, c'est l'heure
Un vaste et tendre
Apaisement
Semble descendre
Du firmament [**
] Que l'astre irise...
C'est l'heure exquise.
Nem ugyanaz az életfolyamat van mind e három költeményben? Folyton életet kereső nemi ösztöne hangulatokban, megsejtésekben éli magára az emberek és a dolgok életét. Nem ez forrása egész lírájának? Túlzás-e, ha azt mondjuk, hogy a nemi ösztön Verlaine faculté maîtresse-e?
És ezután Verlaine csak magát adja. A descriptio [*] és az epika eltűnik költészetéből. (Említettem, hogy a Jadis és Nagučre darabjai között régebben írottak is vannak, azért kivételek.) Költeményei pillanatnyi lelkiállapotainak a megzenésítése.
A Bonne Chansonne-ban beszélte ki legtisztább szerelmét:
C'en est fait "ŕ présent des funsestes pensées,
C'en est fait des mauvais ręves, ah c'en est fait
Surtout de l'ironie et des lčvres pincées
Et des mots oú l'esprit sans l'ame triomphait.
Költészetét legteljesebb kifejlésében azonban a Romances sans Paroles és a Sagesse adja.
A Romances sans Paroles: szavakba lehelt hangulatok, múló lelkiállapotok kifejezése adekvát szavakkal, lélekhez álló dallammal. Végzetévé lesz Rimbaud és észreveszi, hogy felesége sohasem volt lelke szerint testvére. Megtépett szerelme s új vonzalma nagy elbágyadásokban, lágy melankóliákban lesz kifejezéssé. Egyik leghíresebb darabja:
Il pleure dans mon coeur
Comme il pleut sur la ville.
Quelle est cette langueur
Qui pénčtre mon coeur?
O bruit doux de la pluie
Par terre et sur les toits!
Pour un coeur qui s'ennuie,
O le chant de la pluie!
Il pleure sans raison
Dans ce coueur qui s'écoeure.
Quoi! nulle trahison?
Ce deuil est sans raison.
C'est bien la pire peine
De ne savoir paurquoi,
Sans amour et sans haine,
Mon coeur a tant de peine.
Gyermek-feleségét tisztább perceiben a megértés indulgenciájával cirógatja:
Vous n'avez pas eu toute patience.
Cela se comprend par malheur, du reste;
Vous ętes si jeune!...
- - - - - - - - - -
Vous n'aver pas eu toute la douceur
- - - - - - - - - -
Aussi me voici plein de pardons chastes,
Non, certes 'joyeux, mais trčs calme en somme,
Bien que je déplore, en ces mois néfastes
D'ętre, gr"ŕce "ŕ vous le moins heureux des hommes.
Felesége örökre életében marad. Sokszor - fellobbanó gyűlöletében - obszcén szavakkal próbálja kikergetni magából. És ilyenkor látjuk, hogy ez életének elveszíthetetlen szerelme.
[*] * Glatigny (1839-1873) nagy tehetségű, szerencsétlen poč
[**] ** Hugo-t az új iskola - a fiatal jelen szükséges tiszteletlenségével - megtépdeste. A rettenetes Baju a Decadent-ben reprodukálhatatlanul ír róla. Verlaine sokszor a legnagyobb hódolattal, sokszor ellenkezőleg beszél H.-ról.
[***] *** A Parnasse legnagyobb alakja: Leconte de Lisle. Kiválóságai: Banville, Hérédia, Dierx, Mendč
[*] * Leconte de Lisle verseivel megértéséhez okvetlenül szükséges a buddhizmus és a görög mitológia bizonyos ismerete.
[*] * A nyolcvanas években csak úgy hull a sok "Préface, "Manifeste és "Art poč
Le poč
L'amoureux primitif aux faciles émois,
Qui, les cheveaux au vent, par les sentes des bois,
Jouait des airs banals sur un mirliton rose.
"ŕ
Il faut des pleurs de sang, d'amers éclats de voix,
Le subtil examen de nos coeurs aux abois,
D'étranges vers heurtés, aux allures de prose.
Or, le poč
A l'art de disséquer sombre il a fait appel;
Puis, sur le marbre, il a couché son â
Et maintenant aux yeux affolés des passants,
Qu' exaspč
L'â
[**] ** Pozitivizmus, Parnasse, Naturalizmus - azonos jelenségek. A reakció a buddhizmus és egyes orosz és német írók miszticizmusának hatása alatt keletkezik. A buddhizmus a 80-as években lesz divattá és egész írói iskolát teremt. A német írók közül különösen Novalis és Hartman lesznek következményesek. Érdemes olvasni: Victor Charbonnel: Les mytiques dans la litterature présente. Paris. Soc. ob Mercure de France 1897. Remy de Gourmont: Le Latin mystique.
[*] * Baudelaire sok tekintetben kezdeményezője e költészetnek. (Pl. Az illathangulatok eszth. kihasználása.)
[*
] * Verlaine hatása néha nagyon furcsán érvényesült. A jó Baju pl. így mutatja be Maurece Du Plessys-t, a költőt olvasóinak a Decadentben: Fier et cambré sans la moindre roideur, il fixe vers les cieux oú ses regards vont se perdre son front démésurément large; il a le déhanchement des cocottes et la désinvolture des clowns, pose le pied avec l'art suprę
[**
] ** Viktor Hugo-nál:
Ruth songeait. Booz dormait; l'herbe était noire,
Les grelots des troupeaux palpitaient vaguement;
Une immense bonté tombait du firmament,
C'était l'heure tranquille oú les lions vont boire.
Ezzel nem akarunk Hugo-i hatást látni e versben.
[*] * Az első romantikusoknál a descriptio inkább csak a hangulatok dekorációjául vagy egyes jelentek szcenírozására van. A Parnasse leírásai önmagukért vannak. A szimbolista a természeti eseményeket is mint belső, szubjektív történéseket igyekszik feltüntetni.
V.
A börtönben megtér Verlaine és így születik a Sagesse, Verlaine legszenzációsabb, legbeszéltebb kötete. Mi ez a megtérés?
Ismerjük Huysmans mazochisztikus megtérését. Hiszen az A rebours-ban éppen ő lanszírozza Verlaine Sagesse-ét. Tudjuk, hogy a megtérés divattá lesz (Coppée, Bourget, Jammes, Retté etc. etc.). Isten a költői butika legutolsó reklám-clouja lesz. A piac nélküli poéta egyszerre csak azt érzi, hogy csordultig tele van Krisztussal. És könyve több kiadást ér. Mert ez a kedvenc bukfenc, amiért a burzsoá pénzt dob Dummer Augustnak. És a dolog nagyon könnyű: még logikai megokolást sem kell kiizzadni hozzá. A hit úgy üt bele az emberbe, mint az istennyila.
És erre a morál-verkli: lám, a megszökött lelket visszavonja az isteni attrakció. Istenen kívül nincs élet etc.
Mi volt az, ami ezt a művész-bűnöst Istenhez juttatta? [*] Csak olvasni kell a Sagesse-t, az Amour megfelelő darabjait s a Confessions idevonatkozó részét és könnyű megérteni.
Verlaine óriási vitális erejét - amint láttuk - eddig két formában élte ki: 1. erotikus vagy toxikus tobzódásokban, 2. művészi hangulatokban, formákban.
Két évig el van zárva: kevés impresszió, megfogyott életnyilvánulások. Lelke hátterében a bűnbánás frissítő hangulata. Cellájában egy feszület.
Nem természetes-e, hogy felelevenülnek gyermekkora misztikus hangulatai? Hogy pihent, tétlenségre kárhoztatott testének felnövekvő szerelme Isten felé ölelkezik. A lelkifurdalások kéjes fáradtságában Isten melegsége ömlik el testében és élvezi a miszticizmus mély erotikáját. De a primitív, vad embert nem öli meg benne a keresztény. Immateriális csókokat küld Isten felé: és ugyanakkor oszcén versekben táncolja ki húsvágyait. Tehát mindkét formában csak régi önmagát folytatja. Így születik a Sagesse, a Bonheur mellett a Parallčlement.
Őszinte-é ez a vallásosság? Őszinte - kétségtelenül -, mint vonzódása az alkohol és a nő felé. De e mellett az őszinteség mellett van egy motívum, amit számon kell tartani a legújabb kor minden írójánál. És ez az, ami a sokszor emlegett hasonlóságot Villon és Verlaine között gyengíti. És ez a motívum a következő:
Az írónak van valami egyéni sajátossága: kiválóság, betegség vagy bűn. Ez, mikor kifejezést talál életében és művében, bámulatot vagy megbotránkozást: de minden esetben feltűnést kelt.
Az író már most tudatosan hangsúlyozza magában ezt a sajátosságot: mert ebben érzi énjét; mert a megbotránkozás és csodálat adja meg sajátos élete büszke önérzetét.
Innen erednek - Rousseau-tól kezdve - az összes költői pózok.
És ez természetes eredménye a demokráciának. Az egyének szabad versenyében kiáltani kell [*] a mindenféleképpen blazírt tömegnek: Én még nem reprodukált speciális impresszió vagyok! Reklámmá kell tenni még a bűnt is, ha szerencsésen: egyéni. Így lesz a zseni zsonglőrje önmagának. Ilyen zsonglőr Rousseau-tól Nietzschéig minden nagy egyénben van.
Ez nem azt akarja mondani, hogy Verlaine pózol. Soha még emberi élet nem lett póztalanabbul, közvetlenebbül művészetté. De énje apró patológikus jelenségeinek kitalálásában kétségtelenül ez vezeti. Verseiben, különösen utolsó verseiben - nemcsak mezítelenre vetkőzik, hanem mutogatja obszcenitásait, mint egy felbosszantott cigányasszony. Tanúság rá:
Et de ce que vers maladifs
Furent faits en prison, poru tout dire,
On ne va pas crier an martyre.
Que Dieu vous garde des expansifs!
On vous donne un livre fait ainsi.
Prenez-le pour ce qu'il vaut en somme.
C'est l'aegri somnium d'un brave homme
Étonné de se trouver ici.
On y met "avec la bonne foy
L'ortographe "ŕ preu prčs qu'on posséde,
Regrettant de n'avoir "ŕ son aide
Que ce prestige d'ętre bien soi.
Ellentétes megnyilatkozásai tehát csak látszólagosan azok. Egyéni oka mindkettőnek ugyanaz s így egyiket nem lehet a másik őszinteségének a rovására magyarázni. A szemétbe hullott emberben feltámad a tiszta gyermek:
O, mon Dieu, vous m'avez blessé d'amour
Et la Blessure est encore vibrante,
O, mon Dieu vous m'avez blessé d'amour.
Noyez mon âme aux flots de votre Vin,
Fondez ma vie au Pain de votre Table
Noyez mon âme aux flots de votre Vin.
Más példa:
Il faut m'aimer! Je suis l'universel Baiser,
Je suis cett paupičre et je suis cette lčvre
Dont tu parles, ô cher malade, et cette fičvre
Qui t'agite, c'est moi toujours! il fait oser.
M'aimer! Qui, mon amour monte sans biaiser
Jusqu' oů ne grimpe pas ton pauvre amour de chčvre
Et t'emportera, comme un aigle vole un ličvre,
Vers des serpolets qu'un ciel cher vient arroser.
Másik:
Simplement comme on verse un parfum sur une flamme,
Et comme un soldat répand son sang pour la patrie,
Je voudrais pouvoir mettre mon coeur avec mon âme
Dans un beau cantique "ŕ la Sainte Vierge Marie Amour.
Néha mintha Szent Ágoston Confessiones-ét olvasnók: nyugtalanul analizálja lelkét és látja, hogy eldobott kő a bűn felé és csak a kegyelem térítheti jobb útra. (Voix de l'orgueil..., L'ennemi se déguise en l'Ennui... Qu'en distu, voyageur... Monarchia Dieu m'a dit etc.)
És hogy másik megnyilatkozásában is lássuk, a vallásos [*] élanok után ilyeneket ír:
C'est fait, littéralement je t'adore.
On adore Dieu, créatur géant,
Or ne m'as-tu pas, plus divine encore
Tiré de toutes pičces du nčant?
Dieu que je bénis puisqu'il est le Pčre
Du moins pour nous faire avec moins que rien,
Toi, tu n'avais rien, mais rien pour me faire
Tel que me voici, ta chose et ton bien.
Rien, pas męme du limon comme l'Autre.
Azt hiszem, Verlaine megtérése sohasem lehet teológiai érv s aligha lehet benne rátapogatni "Isten végtelen kegyelmére. Ugyanazon életfolyamat különböző hangulatokra való bomlásáról van szó. Épp ily eksztázissal éli bele magát a nemi élet miszticizmusába a Paralčllement verseiben (Filles, Sur une statue de Ganymčde, Pierrot Gamin, les pasions ... etc.)
[*] * A miszticizmus erotikus jellegét sokan hangsúlyozzák. Egy orvos: E. Laurent (La poésie Décadente devant la seience psychiatrique. Paris. A. Malvine 1897) egyáltalán nem objektív pamfletjében az új költészet erotikus miszticizmusában látja a Decadentia egyik fő bizonyítékát. A Revue des Deux Mondes ez évi július 1. számában jelent meg egy nagyon felületes cikk az új irodalom vallásos költészetéről, mely szintén hangsúlyozza az erotikus vonást.
[*] * Ez természetesen egyenlően hat az író életmódjára és az irodalmi alkotásra. És talán ez a reklámszerűség mind jobban fog befolyni az irodalomra. Nietzsche tanácsolja, hogy a fiatal író harccal kezdje pályáját, hogy észrevegyék. Wilde-ban és D'Annunzioban a reklám-bizarrság majdnem egyenlő a zsenijökkel.
[*] * Verlaine nagyon természetesnek tartotta életének ezt a párhuzamát: az ember vétkezik, mert ember, azután megbánja, mert keresztény. Azután megint nyugodtan vétkezik, mert tudja, hogy megint legyónhatja.
VI.
A Verlaine-nel kezdődő új líra tehát nem statikai, nem akar a költő magán kívül objektivált képzeteket formákba állandósítani. A költészet ezentúl a folyton folyó ént akarja adni tovasiklásában, hajlásaiban, árnyalataiban. Verlaine egész műve és híres Art poétique-ja is mutatja, hogy tudatában volt ez új tendencia minden következményének. Művész és költő szerencsés elválaszthatatlanságban egy benne.
Tehát az egymást kergető lelki változások pillanatnyi képét kell bevetítni a művészetbe. A leírás a leírásért, a témák, az epika, szóval minden egyéb "littérature és nem költészet. Póz és szcenírozás gyűlöletes előtte.
De la musique avant toute chose
Et pour cela préfčre l'Impair
Plus vague et plus soluble dans l'air,
Sans rien en lui qui pčse ou qui pose.
Ebben a zeneiségben - mint magában a zenében - forma és tartalom azonosul. A klasszikus formák: a 8, 10 és 12 szótagú versek helyett azonban 7, 9, 11, 13 szótagú verseket ajánlja és használja, melyek a fülnek a bevégezetlenség perspektíváját adja. Guyau, sőt nagy híve, Charles Morice is hibáztatják a páratlan versek e kizárólagos szeretetét. De talán ez az új dolog szükséges hangsúlyozása volt.
A forma triviális ritkítását akarja tompítni azzal is, hogy a rímet igen gyakran asszonánccal helyettesíti. Tudjuk, hogy a rím kérdésében a francia költészet általában - s a Parnasse még fokozottabban - szigorú volt. Verlaine Sainte-Beuve és Banville [*] -lal szemben írja:
Tu feras bien, en train d'énergie
De rendre un peu la Rime assagie.
Si l'on n'y veille, elle ira jusqu oů?
O'qui dira les torts de la Rime!
Quel enfant sourd ou quel nčgre fou
Nous a forgé ce bijou d'un sou
Qui sonne creux et faux sous la lime.
De la musique encore et toujours!
Que ton vers soit la chose envolée,
Qu'on sent qui fuit d'une âme en allée
Vers d'autres cieux "ŕ d'autres amours.
Que ton vers sois la bonne aventure
Éparse au vent crispé du matin
Qui va fleurant la menthe et le thym...
Et tout le reste est littérature.
Hogy hangulatvillanásait megfelelő ritmusegységekkel fejezze ki, nem respektálja az eddigi költészet egyik legszigorúbb szabályát: a cezúra betartását. A pihenőt nála mindig a tartalmi részek egysége szabja meg [**] (vers libéré). Ezzel a mobilis vagy be nem tartott cezúrával és a gyakori enjambement-nal előkészíti az alexandrinust a vers libre kialakulására.
A zeneiség emelésére az alkalom szerint nagyon sok eszköze van. Így pl. a belső rímek vagy asszonáncok:
Oh! la nuance seule fiance
Le ręve au ręve...
Vagy:
Orage, ta rage,
Tais - la, que je cause
Avec mon ami...
Ő tette általánossá az új költészetben - és ez is elsősorban zenei fogás - a fő akkord ismétlését [*] :
Parfois il restait comme invisible,
Vitesse en route versune cible
Si lointaine, elle - mčme invisible...
Invisible de męme aujourd'hui
Que sera - t - il advenu de lui?
Que sera - t - il advenu de lui.
Igen sokszor, hogy a hangulat bizarrságát kifejezze, vagy hogy melankóliáját formai komikummal szelidítse, népies szavakat használ:
Vous souvient-il, cocodette un peu műre
Qui gobergez vos felmmes de bourgeoise
Du temps joli quand, gamine un peu sűre,
Tu m'écoutais, blanc-bec-fou qui dégoise?
Gyakran szavakat újít fel vagy latin szavakat tesz franciává és végül néha ő teremt különböző elemekből furcsa kifejező szavakat [**] :
Expression d'un ravissement presque adamique (Les Homme d'Aujourd'hui).
Dogme entier toujours debout sous l'exegčse.
Męme edmondscheresque ou franciquesarceyse.
(Jadis et Naguére)
De egyik legfontosabb eljárása az új lírára a transzpozíciók és korrespondenciák [***] :
Ta voie grave et basse
Pourtant était douce
Comme du velours.
Más:
O mon Dieu, votre crainte m'a frappé
Et la brulure est encor la qui tonne.
Más:
...Une rouge trainée
De grands sanglots palpite et s'éteint sur la mer
Vagy:
Ton souvenir m'obséde et puissamment enroule
Autour de mon esprit un regret rouge et noir [****]
[*] * Például:
Mais, dans l'horreur doubois natal,
Vioci le Lévrier fatal,
La Mort. - Ah! la bę
[**] ** A vers libre-t nem helyeselte és sokszor gúnyosan nyilatkozott a szimbolista ifjúságról.
[*] * Ezt az egyházi költészetben nagyon gyakori fogást Baudelaire is alkalmazta. És ez nem azonos a régi Refrainnel.
[**] ** Ezen a téren is annyira követték Verlaine-t, hogy 1888-ban szükségesnek látták egy szótár kiadását, Jacques Plowert: Petit Glossaire pour servir "ŕ
[***] *** Vesd össze: Voix de l'Orgueil; un cri puissant, comme d'un cor kezdetű versét Baudelaire: Les Phares c. költeményével.
[****] **** A Wágnerizimus ekkor kezd termékenyítő lenni Franciaországban. Igyekeznek, hogy a költői kifejezés minél több érzékhez beszéljen. A költészetben a zenei terminusok használata sokszor a szenvelgésig megy.
VII.
Verlaine napjainkig ható tényező a lírában - és nemcsak Franciaországban. A szimbolista líra összes sajátossága: a belső, intuitív élet visszaadása, zeneiség, korrespondenciák az ő költészetében tűnnek fel először szuggeráló erővel, tanító tudatossággal. Hatásának - mint minden nagy hatásnak - voltak nemkívánatos következményei is. Akik tovább akartak menni a líra megegyénítésében vagy úgynevezett "zenei egységek-be tépett mondat-rongyokhoz: kriptogóm költészethez vagy egy delíriumos interjectio költészethez jutottak. Az ő példájára reklámozták magukat sokan hívővé. De a példát hibáztatni sohasem lehet. A példa mindig csak alkalom egy úgy is mindenképpen kitörő belső imperativus bolondság érvényesülésére.
Őt magát kell elfogadnunk - mint egy természeti jelenséget - összes életnyilvánulásai egész összefüggésében. Elválasztani benne a költőt az embertől: annyi volna, mint elválasztani a dallamot hangjainak rezgéseitől. Anarchikus elemei, destruktív folyamatai: nagy szociális értékekké lettek. A társadalomnak nincs joga ítéletet mondani rá: nem adott semmit neki és annyit kapott tőle.
Szegény, egész életében pazarul ajándékozta életét. És mindig csak szenvedést kapott azért, hogy szeretni született. Szerette feleségét egész életével s ez egész életének fájó alaphangja lett. Szerette Rimbaud-t s ezért a világ megköpte: Rimbaud pedig kihasználta és azután otthagyta. Szerette Lucient, ez meghalt. És akkor elárvult szeretetét odaviszi az utcalányok közé, kik kizsákmányolják. Arisztokrata, forma-kényes természetével Párizs ember-iszapjában kell élnie. És barátai? Hányszor reklámnak használják. Hányszor kell egy kis pénzkölcsönt, egy kifizetett pohár abszintot szonettel fizetnie.
És mégis, ha jól belenézünk szemeten és infamián keresztül, egy tiszta, szűz életet látunk benne, mely nem tudja a szociális élet hitványságait. A nagy élet-folyam megtartotta forrás-tisztaságát Párizs árkaiban is. És bukásában elhisszük neki:
J'étais né pour plaire "ŕ toute âme un peu fičre,
Sorte d'homme en ręve et capable du mieux,
Parfois tout sourire et parfois tout pričre
Et toujours des cieux attendris dans les yeux.
Toujours la bonté des caresses sincéres,
En dépit de tout et quio qu'il parűt,
Toujours la pudeur de hontes nécescaires
Dans l'argent brutal et les stupeurs du rut;
Toujours le pardon, toujours le sacrifice
- - - - - - - - -
J'étais, je suis né pour plaire aux nobles âmes,
Pour les consoler un peu d'un monde impur.
1911. 21. szám