Szabó Dezső
Levél Katához

 

Kedves Kata, azt írod - teljesen egyéni helyesírással -, hogy félsz, hogy nem foglak soká szeretni, mert egyszerű, buta, konyhaszolgáló vagy. Tudd meg édesem, hogy ez még szépségednél is erősebb varázsod. Ugyan Jani, a borbélylegény, ki a Tolnai Világ Lapját olvassa és az általánosan művelt dr. Mélylélek egyetemi magántanár úr, kit te is ismersz (s akinek az általános műveltsége hasonlít ahhoz a mindenféle bélyegekből összeragasztott tapétához, mellyel a falusi illemhelyek deszkafalainak szokták megadni a couleur localet) azt mondják, hogy »intelligens« nőt kell elvenni, ki »megérti« az embert és tud »repülni az ember lelkével«. Édes szentem, ha itt volnál, megcsókolnám fürteid alá futó nyakad, hogy nem vagy intelligens, mert azzal is nőbb vagy. Tudod, szívem, szerintem a nőben az intelligenciát szeretni: sunyi homoszexualitás. S a kisasszonyok és naccságák, kik tudják, hogy a szerelem-börzén most az intelligencia-pénz járja: intelligensek és lelki repülők a kétségbeesésig. Nincs nap, hogy egy ilyen kék-harisnyás monoplán meg ne kérdezze tőlem: Ugyan tanár úr, mondja csak, mi a véleménye Shakespeare női alakjairól - és más disznóságokat. Oh milyen kedves a Te buta hallgatásod vagy édes igened-nemed. Mikor ösztönbeszélő hallgatásban mered rám két nagy szemed, mely úgy hasonlít a hazatérő tehén végtelen gyöngéd, isteni-buta szeméhez s melyből rám folyik a magát folytatni akaró élet delejes misztikuma. Vagy mikor összecsacsogsz hetet-havat s én külön a szavakat nem is hallom, de hallom az egészet s tudom, hogy a nevető élet ugrál e beszédben, mint az éneklő madárban. Vagy mikor ölelésemre lassú artikulátlan búgást hallatsz, mint a cirógatott bornyú. Vagy mikor elém dőlsz tested nevető valóságában, mert ebben a testben úgy nevet az élet, mint ahogy a föld kacag a kukoricaföld napraforgóiban. Szeretlek, mert anya vagy, a tehén szopni adó türelmes szeretetével és szerető vagy az életre éhes test mély, fatális odaadásával. Ebből a levélből ugyan egy kukkot sem fogsz érteni, de csókjaim majd hívebben fordítod le, mint Dóczi a Goethe Faustját. Ölellek.

 

 1912. 24. szám