Szabó Dezső: 
Kont Ignác

 

Különös és szomorú félénkség fog el, midőn emlékeztető sorokat kell írnom a most elhunyt Kont Ignácról. Az élet felhasználásában, a filológiai munka értékelésében és formájában típusát jelenti mindannak, mit gyűlölök lényegem minden egészséges, építő gyűlöletével. De egy jó, szívesen segítő, humánus szívet búcsúztatok, s a megindulás természetes, hiszen személyes hálából ered.

Egyik párizsi középiskolában volt a német nyelv tanára, s a magyar irodalomról tartott előadásokat a Sorbonne egyik termében a magyar állam sovány támogatásával. Megejtette a jóakaró lelkek ős betegsége: a szorgalomért való szorgalom, de ennek az óriási életrágó szorgalomnak az alapján mégis volt egy nagy becsületesség is: a használni vágyó magyarság.

Különösen a magyar és francia irodalmi vonatkozások kikutatásában volt fáradhatatlan. Sokat, sokat dolgozott és: becsületes jóhiszeműséggel. Elvégzett munkák, megküzdött életek, hová lesztek?