Szabó Dezső
Kenedi GézaAnekdoták a magyar közéletből
Athenaeum. 3 k

 

Mikor Kenedinek az "általános műveltség" szakjába tartozó különböző szociális vonatkozású jóneveltségeit olvastam, mindig éreztem, hogy hajlandóságai voltaképpen a tarka mindenfélékre, az anekdotákra determinálják. A beteljesült jóslat kövér hiúságával láttam, hogy tényleg végre ezen a téren talált Kenedi önmagára, legfeljebb arról történhetik kételkedés, hogy ez az utóbbi esemény megérdemelte-e azt a hosszú keresést. Irodalmi kritikát e könyvről természetesen éppoly kevéssé lehet írni, mint egy staniszli bonbonról, vagy egy pakk konfettiről. Többé-kevésbé és legkevésbé érdekes történetecskék ezek, előadva azon a nyelven, melynek sablonszerű kifejezései éppígy raktáron vannak a legzugabb vidéki szerkesztőségben, mint az üres levélborítékok: Koszorús költőnkről, Kiss Józsefről van szó - elmondjam, ne mondjam? Eh, elmondom stb. stb. stb.

Csak két anekdotát ragadok ki, hogy bemutassam az "általános műveltségnek" mint külön szaknak az értékét. Az egyik Eötvös Károlyról szól. Eötvös egy tudósnyelvészekkel tarkított társaságban beszél a kapu szó régiségéről, s azzal illusztrálja, hogy e szó már Anonymusnál is előfordul. Csak otthon döbbennek rá, hogy az Anonymus latinul van írva, s Eötvös becsapta őket. Tanulság és szellemesség: A szaktudósok nem tudnak semmit. Ha a Kenedi általános műveltsége széles jelzője nélkül állana, ebben a tényben nem volna semmi anekdotaszerűség. A tudósok egy percre teljes joggal hihették el a dolgot, mert Anonymusban, mint egyéb latin krónikáinkban és latin okleveleinkben, igen sok magyar szó fordul elő. (Az igen sok a többire vonatkozik.)

A másik adomában Kenedi kétféle irodalmat különböztet meg. Az egyik "úgy nő a magyar talajból", és természetesen benne van a "magyar lélek egész zamata", és minden más izéje azoknak, akik egy pipával, kulccsal, búsuló juhásszal lefotográfirozott költőt többre becsülnek Shakespearenél. A "másik irodalom" idegen hajtás, üres, lélektelen stb. Az "általános műveltség" itt megint szűk ahhoz, hogy az élet általános, törvényszerű jelenségeit meglássa. A világ minden irodalmában, ha a nemzeti irodalom kiszárad, eszközeiben, nyelvében, tárgyaiban dekadens irodalommá ismételtetik: idegen áramokkal csinálnak új renaissancet, s készítik elő az új nemzeti klasszicizmust. Kenedi anathémája éppúgy találja Kazinczyt, Kölcseyt, Kármánt, mint a "fiatalokat".

Különben azért, akinek a tüdőbetegesek talált gyermekek, a határon levő katonák, az állatvédő egyesület, a javítóintézetek, a süketnéma-intézetek, a szegény gyermekek karácsonyfája, a rongyos gyermekek felruházása, a szegények teje és milliószorosan satöbbi javára rendezett gyűjtések után még maradt abszolúte nélkülözhető 3 koronája, s könyvtárában már a világ minden érdemesebb könyve megvan, megengedheti magának azt a hangulatluxust, hogy egy olyan céltalan vásárlásra ragadtassa magát, amilyen céltalan - a pesszimisták szerint - az egész élet.