Szabó Dezső: 
Erdélyi földről 

Szimbolikus képtelenség


 

Ajánlom Goga Oktáviánnak,
tévelygő lelkesedés nemes Don Quijotéjának

 

(Tavaszi délután. A magyar szolgabíró kertjében nyílt lugasban kártyáznak a szolgabíró, egy szász ügyvéd és az oláh pópa. Mindhárom kövér és irradiál a jóllakástól. Finom hideg ételek, borok. A kertet három vézna paraszt kapálja: egy magyar, egy szász és egy oláh. A három paraszt mogorván dolgozik és szemükkel gyűlöletet köpnek egymásra.)
 

A magyar paraszt: [*] Emeljétek gyorsabban azt a hitvány kenyérkaparótokat, rontson ki a frász, ne féljetek a magyar földtől. Jó föld az. Türelmes föld. Lássátok, a te pópád, meg a te ügyvéded az én jussom is magára hízta belőle.

Az oláh paraszt: Megint belénk törlöd a piszkos nyelvedet! Ha a Szolgabíró Úr háját tűzre tennék, román könnyek olvadnának belőle.

A szász paraszt: Jöjjön a nehézség mindkettőtökre, egész fajotokra! Az egyik börtönnel, jegyzővel, szolgabíróval, a másik pénzével és szapora fattyaival kitúr minket az életből. Szeretném a gyűlöletem belétek harapni.

A Szolgabíró: Hopsza, az Urak ma elnyerik minden pénzemet. Igyál Pópa ebből a celnaiból. Egy hét múlva úgyis a hűvösön szomjazol, ha még egy olyan beszédet mondasz, mint a múlt vasárnap.

A Pópa: Ugyan kérlek, Szolgabíró Úr, csak nem kívánod, hogy évi 800 forint fizetésből megéljek a családommal. Ha nincs dákó-román lelkesedés, nincs ajándéktyúk, lelkesedés-forintocska. Kártyában, borban, jó falatban nincs faj. Szervusz!

A szász Ügyvéd: Éljen a Szolgabíró Úr! Igaz, Szolgabíró Úr, bankunk megszavazta a 8000 korona kölcsönöd. Persze, nem fogsz lármát ütni, ha egy pár buta paraszt földjét elszedjük. Ne igyanak pálinkát. Derék ember vagy te, Szolgabíró Úr, veled lehet beszélni. Azért természetesen nem veszed rossz néven, ha néha hivatalosan dühöngök ellened és szász-falónak nevezlek. Tudod, ez kell a népnek. Szervusztok gyerekek!

(Isznak, összeölelkeznek, a szolgabíró mámoros-boldogan tósztol.)

A Szolgabíró: Egészségetekre, fiúk! Nézzétek azt a három marhát, majd felöklelik egymást. Helyes. Ha a kutyák egymást marják, biztonságban van az úr lábaszára. Úri ember, úri ember, akárki fia. Minek bántanók mi egymást? Nem vagyunk mi testvérek? A jókedv, a jó étvágy, a jó itvágy közös bennünk. (Kedélyesen.) Még a pocakunk is olyan, mintha egy apától örököltük volna. (Csuklik és nevet.) Éljen ... éljen a mi atyafiságos keresztény hazafias kozmopolita pocakunk!

(Isznak, összeölelkeznek. A parasztok satnya mozdulatokkal vánszorogják munkájukat, az urak a teltségtől eltikkadva, elszunnyadnak. A csendben a testek beszélnek.)

A parasztok teste: Jaj! jaj! jaj! Szép úri Testek, erősen hízott Testek, nagyon jóllakott Testek, adjatok egy kis erőt. Sok a gyermek és kevés a kenyér. Adjatok erőt kenyeret kereső munkára. Csak egy kicsit a feleslegből. Könyörüljetek rajtunk, éhezünk, szenvedünk!

Az urak teste: Beh bolond beszéd a paraszt Test beszéde. Talán nem értettük. Fülünkbe jó vatta, jóllakás vattája, jó meleg zsírréteg. Ez csak a kedves hangokat ereszti keresztül. Milyen furcsa szavaik voltak: éhezünk, szenvedünk. Vajon mit jelenthetnek az ilyen furcsa szavak. Nem értjük.

A magyar paraszt teste: Édes Gazdám Teste, mit sem teszel értem?

A Szolgabíró teste: Nem értelek. A beszéded olyan, mint a más két testé.

A magyar paraszt teste: Jaj, a feleleted olyan, mintha a másik két Úr testéből szakadt volna.

A szász paraszt teste: Uram rokon Teste, hasonvérű vére, tégy valamit értem.

A szász ügyvéd teste: Nem értelek.

Az oláh paraszt teste: Egy kis alamizsnát, egy napi erőcskét, szent Papom jó Teste!

A Pópa teste: Nem értelek.

(Az oláh paraszt felriad a zsibbadt munkából, elejti a kapát.)

Az oláh paraszt: Nem hallottatok valamit? Mintha valami beszélt volna. De nem románul, nem magyarul, nem szászul. Mintha egyik nyelv sem lett volna és mégis mind a három. Úgy megijedtem, hogy féltem megérteni.

A szász paraszt: Én is hallottam valamit. Mintha, Juhon, a te oldalsebed az én oldalamon égett volna. És, Miksa, úgy éreztem, hogy felég az arcom attól a pofontól, mit tegnap a Szolgabíró Úrtól kaptál.

A magyar paraszt: Milyen különös. Egy percre úgy éreztem, mintha a húsunk összenőtt volna. Mintha a ti szívetek is az én gyomrom felett dobogott volna. Erősen, mintha a harangot verték volna félre bennünk.

A szász paraszt (egy erős kapavágással egy koponyát ugrat ki a földből.) Nini! egy koponya!

A magyar paraszt: Ott van mellette az egész csontváz. Nézzétek, de furcsa, a kezein rozsdás láncok vannak.

Az oláh paraszt: Talán az én dédapám. Szegényt a földesura valami okból halálra éheztette. Mintha ezek a csontok oláhul sírnának.

A szász paraszt: Nekem németül beszélnek. Az én egyik ősapám lesz. Védte a földesura földjét és török kézre került. Szegény csontváz!

A magyar paraszt: Ó, ez az én nagyanyám testvére lehet. A grófjának a fia megölelte a szeretőjét. Ő beleszúrt a gróf úrfiba és örök életére elzárták. Igen, ezek magyar csontok.

Az oláh paraszt: Oláh, magyar, szász? Ki mondja meg? Mind a hármunk apja, rozsdás lánc van a kezén.

(Az este lassan beszürkíti a kertet. A kártyázók még bóbiskolnak. Egy cseléd égő lámpát hoz az asztalukra és lábujjhegyen visszamegy a házba.)

A magyar paraszt: Milyen furcsa! Nézzétek az elébb még mellettünk volt a filegória és az urak. És most milyen távol látszanak! Azt sem tudom megkülönböztetni, melyik a Szolgabíró Úr és melyek a többiek. Pedig a Szolgabíró Úron magyar ruha van. Csak annyit tudok kivenni, hogy urak és rettenetesen kövérek.

Az oláh paraszt: Érdekes, milyen messze vannak! Hogy bóbiskolnak és milyen puffadtak. Én sem tudom megmondani, hogy melyik az én pópám, pedig reverendájában van. Olyanok, mintha valami szörnyű bálványok volnának.

A szász paraszt: Jaj, de távol vannak! Ki tudná megmondani, melyik magyar, melyik román, melyik szász. Az ajkukra rásüt a lámpa. Mintha valami véreset ettek volna.

A magyar paraszt: Úgy borzongok és mintha ebben félelem és reménység volna. És érzem, hogy a ti testetekben is én borzongok és ti is éreztek az én testemben. De jó együtt félni! Nem is tudom, én vagyok-e a magyar? Nem tudom, hol kezdődöm én és hol végződtök ti. Mintha én volna mindenütt, ahol fáj.

Az oláh paraszt: Olyan jólesik a testemnek, hogy a ti testetekkel egyformán jajgat.

A szász paraszt: Nini! Ott a fű között valami milyen rettenetesen csillog. Csillog és véres. Nézzétek, a nap újra felkel!

Az oláh paraszt: Nem. Csak az urak lámpájának a fénye esik valamire.

A magyar paraszt (odafut és lehajol): Egy kasza.


 

[*] * A parasztok nem fognak következetesen paraszti módra beszélni.


 

(Megjelent: NYUGAT, 1912./1. szám)