Szabó Dezső:
A magyar tanárság pszichéje
(Felelet Alexander Bernátnak)

 

A "Magyar tanárság pszichéje“ című cikkemre a Magyar Figyelő Alexander Bernát egyetemi tanár úron át visszhangozott. A. B. tanár úr cikke igazságtalan és cinikus.

Alexander tanár úr azt a tanácsot adja, hogy a tanár éljen komoly tudományos munkának. Ne legyen népvezér, demagóg vagy takarékpénztári igazgató.

Helyes. De engedje meg, hogy Alexanderebb legyek Alexandernél és hozzátegyem:

Éljen a középiskolai tanár a kormoly tudományos munkásságnak, ha teheti. De az egyetemi tanárnak kutya kötelessége a komoly tudományos munkának élnie. Ne tekintse a tudást üzletnek, ne váltsa minden percben aprópénzre azt, amit fiatalkorában magába olvasott. Becsületes tudományos munka sok szabadidőt kíván. Az egyetemi ifjúság becsületes irányítása sok szabadidőt kíván. Ha reggeltől estig eladjuk magunkat, kultúrvigécek vagyunk, de nem tudósok, nem tanárok és nincs erkölcsi jogunk a tudományról és a komoly munkáról oktatást adni.

Alexander tanár úr - blindre vagy talán értesülése ellenére - azzal vádol, hogy tanulmányom sutba dobtam és "hasból“ beszélek. Tisztelt tanár úr! Nekem egyetlen élvezetem, egész életem, minden időtöltésem a tanulás. Ezért tanultam meg a nyugati nyelveket, ezért koplaltam össze egy nagy irodalmi értékű könyvtárat, ezért vergődök ki innen minden évben külföldre. És amit leginkább figyelmébe ajánlok: nyomorult anyagi helyzetem, szegény családom dacára ezért nem fogadok el semmi mellék-keresetet. Pedig merem mondani, szereztem olyan irodalmi tudást, hogy A. tanár úr kiárulna belőle évente még 40 ezer koronát. Különben is, aki látta A. tanár urat egyik üzletből a másikba; egyik előadásról a másikra rohanni és ott szétfeccsenteni azt az esthetico-filosophico-irodalmi generálszaftot, mit hajdan magába vett - örökre megundorodik a "hasalás“-tól. Minden sorom a legbecsületesebb dokumentáció útján írom, de nem spékelem tele idézetekkel, nem szcenírozok erudíciót, mert ezt megvetem.

A. B. megjegyzései oly általánosak, oly semmik, hogy nem érdemes velök egyenként foglalkozni. De rá kell mutatnom rosszhiszemű, ravasz torzításaira, mikor azt mondja: "A magyar nyelvnek igenis vannak rokona (éljen!) és a rokonság ismerete az egyedüli út a magyar nyelvtudomány megalapozására, nem szabad erről beszélni?“, vagy mikor azt mondja, hogy a kuruc költészet "fenomenális“, hát miért ne beszéljünk róla.

Lehet, túlságos követelés részemről, ha azt kívánom, hogy A. B. tanár úr ingyen megértsen. A finnugor nyelvészetről bizonyára a laikus is többet tud ennél az általános fröccsnél. És szaktudósok hadd foglalkozzanak vele. De ne tegyék mindenkire kötelezővé, mert a többségnek nem jelent szellemi értéket. Ami pedig a kuruc költészetet illeti, ha nem is adom a commis-voyageur "fenomenális“ jelzőt neki, szeretem úgy, mint A. B. tanár úr. Ott csak azt mondtam, hogy a polgári közönségnek nem szabad esztétikai vagy speciális irodalmi fejtegetéseket zúdítani a nyakába, mert az semmit sem ér. És szerintem az ilyen előadásnak nem az előadó tiszteletdíj a célja.

Különben A. B. tanár úrnak én többet nem mondhatok. A görög társadalom Alexander Bernátjait Szókratész kergette ki a világból. Ilyen nagy szerepre vállalkozzék erősebb.

Legfeljebb a szegény Magyar Figyelőt sajnálom. Egy milliomos gróffal oktatást íratott arról, hogy a szűkölködők hogy viseljék magokat. Alexander véleményét lenyomatta a becsületes tudományos munkáról. Az istenért, nehogy disszertációt tervezzen a szüzességről, mert akkor kompetens munkatársat a prostituáltak közül kell kihalásznia.

 

(Megjelent: NYUGAT, 1911./20. szám)