Szabó Dezső:
A magyar protestantizmus problémája [+]

I.

Néha-néha elém villantak e kérdések: milyen gyökerekkel kapaszkodik ma a protestantizmus a magyar életbe? Mi a létjoga, célja, szerepe, jövő kilátásai? A felelet elől mindig kitértem: mert erős feleletet éreztem magamban. Úgy gyűlt e felelet akarat és organikus elfogultság ellenére tudatom mélyére a gyermek és ifjú évek belém szúró tapasztalatainak kényszere alatt. E feleletet - most is akaratom és belátásom ellenére - a következő erős impressziók riasztották szavakba.

Magyarország egy valahol levő kis városában hetekkel előre nagy hűhóval hirdették egy kálvinista püspök jövetelét. Hogy fényes kísérettel fog jönni, hogy minden testületnek deputációval kell fogadni, hogy kell négylovas hintó, diadalkapu, fehérruhás szüzek, ötkoronás bankett, szóval olyan nagy legyen a cécó, mintha katolikus püspök jönne. És hogy vasárnap maga a püspök fog a templomban igét harmatozni a híveknek.

A sallangos program megvalósult: szóvirágok, sablonos bibliai frázisok, teleszájú puff-puff mondatok.

Vasárnap a zsúfolt templomban 8-900 lélek tátogatott lelki tartalom után. Milyen vigasztalást, milyen irányítást kapnak a modern élet sokfelé bolyongásában? És megárad a szokott kálvinista frázisok zuhataga. Hogy milyen nagy fene isten az Úristen, hogy milyen nagy a kiterjesztett erősség, milyen fényes a nap és milyen sötét a sötétség, hogy a szeráfok sem tudnak isten arcába nézni, hogy a tengerben sok a víz - és a rendes bibliai citátumok: zúgó szélnek zendülésében, nagy vagy uram a nagyokban stb. stb. Azután a "haladás" és "világosság" pöfetegei közé beékelve, hogy küzdeni kell a nyugat romboló áramai ellen.

Ebben az ötszázméteres moziban tömörítve látom a magyar protestantizmus minden gyökér-betegségét, melynek szimptómáit a következőkben összegezhetem:

1. Minden, ami akció, negatív, csakazértis tett a katolicizmus ellen.

2. A leghatártalanabbul általános szavak és mondatok abszolút tartalmatlansága. A protestantizmusnak nincs többé pozitív mondanivalója.

3. Valami bántó ízléstelenség a külső gesztusokban, hangban, mimikában.

4. A modern gondolatok és a katolicizmus szimmetrikusan egyforma, sunyi gyűlölete.

[+] E cikket egy háromszáz éve keresztül-kasul kálvinista család fia írja. Érdességeiért nem a Nyugatot kell szidni. A Nyugat páratlan elfogulatlanságával szívesen adna teret ellenkező véleménynek is. A protestantizmusról szólva, elsősorban a kálvinista felekezet áll szemem előtt, melynek dolgait legjobban ismerem, s mely a magyar életre a legfontosabb.

II.
 

A kezdő protestantizmus anarchikus princípiumát - a hitbeli megismerés kritériuma az egyén - az élet, mint sok hasonló esetben, önmaga ellentétévé alakította át. Ez az egyénekre bomlasztó bomba-elv egy új szolidaritás egybehajtó erejévé vált mindazoknál a különben igen különböző véleményűeknél, akik újjá kívánták korrigálni a leszerepelt középkort. Érdekes, hogy később, a 18. század végén csírázó, a 19. század közepére teljességében kibomló "liberalizmusnak" protestáns színezete van még oly országokban is, ahol a protestantizmus igen csekély vegyi elem. Mert a protestantizmus elveinél, érzelmeinél, tradícióinál fogva már egy kész organizmus, eleven erő volt a liberális energiák érvényesítésére. Körülbelül ugyanazt a szerepet vitte a nemzeti liberalizmusért küzdő Európában, mint most a szocializmus: minden "haladó", minden elégedetlen, minden "radikális" lett, légyen bármily ellentétes érzelmű és gondolatú - benne látta egyetlen lehető szövetségesét.

És nagyon valószínű, hogy a protestantizmus ebben a liberalizmusban érte el pályája tetőpontját, raison d'ętre-je megteljesedését.

Mihelyt a nemzeti liberalizmus helyébe a szociáldemokrácia elvei lépnek, s közgazdasági, morális és társadalmi téren a mostani úgynevezett radikális irányok jelentkeznek: a protestantizmust a két szék közt pad alá esés szomorú válsága fenyegeti. És csakugyan igen hamar két élő és jövőre képes ellentétes szervezet pofozógépje lesz.

Az egyik élő szervezet a katolicizmus. Hihetetlen elfogultsággal a protestantizmust szokták az ész vallásának nevezni. Látni fogjuk, hogy mostani felemás nyomorúságos helyzete éppen onnan ered, hogy alapja fül- és szemsértő illogikum. Az egyetlen keresztény vallás, mely a tiszta ész vallása, a katolicizmus. Ha egyszer a katolicizmus alapelveit elfogadod, ellenállhatatlan logikai kényszerrel testesülsz bele egy nagy szellemi szolidaritásba, mely mindent követelhet tőled, mindent előírhat neked. A katolicizmusnál világtörténelmi szervezet nem érvényesítette jobban a szolidaritás erejét, a societas elvét az egyén felett. A katolicizmus erős igennel és erős nemmel határozott lelkialkatot ad papjainak és híveinek. Irányt von, célt tűz ki.

A másik nagy élő valóság a szocializmus. Dogma-teste ugyan még nem forrott ki egészen, s e tekintetben a szocialista írók előtt ugyanaz a feladat áll, mint hajdan az Egyház atyái és doktorai előtt: megépíteni az új szociális hit logikai konstrukcióját. De e konstrukció már elősejtődik, s ami fő: az új hit hiszekegyje már megdönthetetlen mondatokba forrott a nagy tömegek lelkében. A szocializmus is határozott igent és nemet ad az élet kérdéseire.

Mármost milyen irányítást, milyen feleletet ad a kor kérdéseire a protestantizmus? E kérdésnél tűnik ki a protestantizmus illogikus, negatív, imbolygó volta. Ti. pozitív tartalma a protestantizmusnak tisztán az az időhöz kötött funkció volt, melyet nálunk és máshol is vitt: ellenzéki szolidaritás az egyházi és politikai hatalom túlkapásai ellen, a liberális ideák védelme. De mivel morálja a maga egészében, hittételei legfőbb vonásaikban azonosak a katolicizmus moráljával és hittételeivel, a "haladó" irányok szemében ma megvan mindaz a hátránya és megkötöttsége, mint a katolicizmusnak. Viszont nincs meg az a logikus hatalmi ereje, lelket formáló határozottsága, pozitív igenje és nemje, mint a katolicizmusnak. Elvesztvén pozitív történelmi funkcióját, nem meri a keletkezési princípiumát: a hitbeli megismerés kritériuma az egyén - újra érvényesíteni. Mert valóban, ekkor nem lehetne tagadása az új irányok semmilyen állításával szemben, s éppen ez alapelv értelmében oldódnék szét oly tételek elismerésével (a tud. monizmus, darwinizmus stb.), melyek a keresztény vallás és protestantizmus teljes tagadását jelentik. Ha tovább akar élni mint szolidaritás, mint történelmileg kialakult hatalmi tényező, kénytelen az őt rég meghaladó irányokkal szemben saját raison d'ętrejét letagadni, és ha ezt letagadja, megszűnt protestantizmus lenni. Így született meg a mai orrhangú, szemforgató protestantizmus, mely voltaképpen nem más, mint egy avortált, időtlenül fogant, kontároktól mímelt csempész-katolicizmus. Ugyanis a magyar protestánsok abból a folytonos és nagy veszteségből, mely úgy a katolicizmus, mint a szocializmus felé éri őket, észrevették, hogy valamit és gyorsan kell tenniök, ha nem akarnak elpusztulni. Vagy szövetkezniök kell a haladó irányokkal, vagy a katolicizmussal és általában a konzervativizmussal. Az elsőre is bizonyára sokan akadtak, de a másodikra - fájdalom - elsősorban a hivatalos protestantizmus fanyalodott rá. Ez a mai protestantizmus, mely a katolicizmus minden időtlen nagy hibáit elmímeli, annak világtörténelmet alakító nagy kvalitásai nélkül. Így keletkeztek protestáns köldökbámuló szent egyesületek, így csúszott be egy sunyi antiszemitizmus és demokráciaellenes hajlam a protestánsok soraiba, így hoznak máglyaszagú határozatokat. Kettős hipokrízis, kettős gyűlölet hitványsága teszi undorítóvá ezt a protestantizmust. Igyekeznek összefogni azzal a katolicizmussal, idézgetik azokat a szenteket és főpapokat, amelyet és akiket lelkök mélyén gyűlölnek meggyötört őseik minden korlátolt fanatizmusával. Általános magtalan frázisokban gargarizálják "a haladás", "a világosság", "az ész" jelszavait, midőn azokat az irányokat, melyek e szavak igazi tartalmát jelentik, gyűlölik a megsemmisülés kétségbeesett félelmével. Nincs undorítóbb, mint ezek a kalabriás-szagú fekete patkányok, amint szent pózaikkal, ócska gesztusaikkal, vontatott hangon hihetetlenül üres frázisaikat ólmozzák bele a szegény modern Vazulok füleibe. Hallgass végig ezer kálvinista prédikációt: 990 bibliai frázisok, istent puffasztó nagy mondások s háromszáz év óta elvénhedt természeti képek ostoba keveréke, mely lelki tunyaságra és ízléstelenségre zülleszt.

Mert a protestáns papság - kevés kivétellel - hihetetlenül műveletlen és szellemileg alacsony nívójú. A megürült protestantizmus nem tud lelkészeinek pozitív tartalmat, nagy, életet kialakító emóciókat adni. Azoktól a teológiai ócskaságoktól, amit magukba kell pilulázniok, undorodnak. Még kiváló közöttük az, ki paraszttá vedlik, s trágyában, földben, marhában éli meg életét. De e papság két égető fenéje, mely nincs szellemi érdeklődésre nevelve, és kora szociális problémáiról fogalma sincs - a kártya és az alkohol. Ha valaha pl. a nyomorult Erdélyt elrothasztó bacilusokat felsorolják, a kálvinista papot kell első helyen megemlíteni.

III.
 

Az élet szenvedélyével gyűlölök mindent, ami az élet látszatát kendőzi magára, de a halálnak, az elszáradásnak a szerve. A mostani protestantizmus ilyen szervezet. Pedig talán nem közönyös a kérdés: ha már megvan egy szolidaritás, melyet közös múlt és értékes tradíciók kovácsoltak össze, s ha ez a szervezet eredeti funkcióját elvesztette, milyen új funkcióval nyerhet új életet? S talán nem mellékes dolog hozzátenni: hogy e szolidaritásban a magyarság több milliója van.

Igen értékes analógia e kérdés megoldásánál a magyar politikai ellenzék példája. Míg a közvélemény a 48-as tradíciókon, annak Ausztria-ellenes nemzeti-hazafias jelszavain hevülgetett, a magyar ellenzék virágkorát élte, s vezetői nemzeti hősök voltak. Hogy azután e jelszavak a szocializmus folyton növekvő hatása alatt megkornyadoztak, az ellenzék a konzervatív kormány és a szocializmus székei között éppen úgy pad alá esett, mint a protestantizmus a katolicizmus és a haladó irányok közt. És mi történik? Az ellenzék emberei felismerik a helyzetet és meggyőződésük, tradícióik, húsuk-vérük ellenére magukra pirosítják a szociáldemokrácia legnépszerűbb jelszavait. Mert belátják, hogy a mostani ellenzék óriási percentben minden hajlandóságaival hanyatt-homlok ellentétben van a szocializmussal, lassanként az élet kényszere alatt létrejön egy olyan magyar ellenzék, mely tényleg őszintén és becsületesen: mert organikus érdekeivel fogja szolgálni a magyar demokráciát.

E példa útmutatása világos, szuggesztiója kikerülhetetlen. Egy - már említett aggály - azonban fennmarad. Ha a protestantizmus magáévá teszi a haladó tanokat, s régi funkciójához híven az előre törekvők harcos orgánuma lesz, hitbeli tartalma lassanként teljesen szét fog oldódni. Akiket azonban ez az eset riasztgat, nyugodjanak meg az elkerülhetetlenben, annál is inkább: mert ez már napjainkban nagymértékben bekövetkezett. Tényleg: a protestantizmusnak jelenleg pozitív hittartalma nincs és nem is lehet. Nem lehet, mert azon alapelv értelmében, melytől létjogát nyerte, nem állhat elő pozitív hitbeli követelményekkel semmilyen egyénnel szemben sem. A protestantizmus lényegileg ellenzéki, harcos szervezet, s csak addig élhet tovább, míg lényegét meg nem tagadja.

Ezt nem látták be azok, kik a katolicizmussal és konzervativizmussal falcs szövetséget kötve politikai és társadalmi téren lejáratták a protestantizmust. A protestantizmus csak úgy élhet meg, ha mint a folytonos haladás szerve, tartalmában újra meg újra megújítja magát.

Kiszámíthatatlan az a nyereség, ami az egész Magyarország jövőjére várna, ha ez a hatalmas szolidaritás a szociáldemokrácia harcos organizmusává válna. És nem mindenképp hasznos volna, ha a nyugat haladó eszméit egy olyan szervezet asszimilálná a magyar élet számára, mely elemeiben túlnyomólag magyar, és mély gyökerei vannak múltunk szerves fejlődésében?

(Megjelent: NYUGAT, 1913./14. szám)